Helyi hírek, események


Televíziós portré Ahmann Györgyről

2017.01.18

Idén 21. alkalommal került sor a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén rendeznek meg, ezúttal Budapesten. Az itteni gálaműsor keretében adják át a magyarországi németség legmagasabb kitüntetését három, a német nemzetiségért kiemelkedően sokat tett személynek. Az idei esztendő kitüntetettjei között nagy büszkeségünkre ott volt, Ahmann György zenepedagógus, karmester Babarcról. Gyuri bácsi büszkén vette át az elismerését, s magáról az élményről utólag a Bóly TV kamerája előtt emlékezik meg, melyet jövő heti adásunkban láthatnak. Ahmann György 1940-ben született a Baranya megyei Babarcon, ma is szülőfalujában él. A hazánkban élő német nemzetiség érdekében kifejtett tevékenysége mindenekelőtt a zenei hagyományok továbbéltetéséhez kapcsolódik.

16 esztendős korában lett tagja a helyi fúvószenekarnak, tíz évvel később maga vette át az együttes vezetését. A településen élő gyermekek és fiatalok német nemzetiségi identitásának erősítése érdekében 1969-ben iskolai úttörőzenekar létrehozását kezdeményezte. Az együttes példaértékű gondolkodására jellemző, hogy tagjai a 70-es években hazánkban elsőkként léptek színpadra német népviseletben. A zenekar számtalan kül- és belföldi sikert tudhat magáénak. Mindezen túl Ahmann György a német nemzetiségi néptánc-mozgalom pionírja: neves koreográfusokkal együttműködve éveken át gyűjtötte a néptánchoz kötődő zenei motívumokat, amelyeket azután több koreográfiában is megörökítettek. Nemcsak szülőfaluja, hanem a baranyai kisváros, Villány is köszönettel adózik Ahmann György munkássága iránt: az általa létrehozott Villányi Ifjúsági Fúvószenekart jelenleg a fia vezeti. Ahmann Györgynek a német nemzetiség érdekében végzett munkája, 16 éves kora óta töretlen: ugyan már nyugdíjba vonult, de a Babarci Ifjúsági Fúvószenekar karnagyaként jelenleg is tevékenyen hozzájárul, a magyarországi németség kulturális örökségének ápolásához. További sikereket és jó egészséget Gyuri bácsi!


Őszanyó záró Pinokkióval

2016.11.15

Az Őszanyó programsorozat  záró programjára került sor Bólyban. A helyi óvoda méltán híres eseményének, ez az igazi éke. A sötét beálltával a színpomp...

Bővebben →

Püspöki szentmise Borjádon

2016.11.15

A Borjádi Evangélikus Egyházközség Temploma ritka kincse Baranyának. Köztudottan a 18. században katolikus németek érkeztek a faluba, nagyobb arányú b...

Bővebben →

Hásságyi borvereny kiváló borokkal

2016.11.15

47 borminta érkezett az idei hásságyi borverseny minősítő bírái elé. A neves szakemberekből álló zsűri, szebbnél szebb borokat kóstolhatott, melyek a ...

Bővebben →

Szilveszterre invitál a Fülemüle csárda

2016.11.15

A villányi Fülemüle Csárda a sváb gasztronómia és kultúra fellegvára. Az itt szervírozott ételek hűen tükrözik a magyar és német ételkülönlegességek s...

Bővebben →

Készülnek a karácsonyi ajándékok

2016.11.15

Napi 4 órás szociális foglalkoztatás keretében, a munkarehabilitációs műhelyben végeznek kézműves tevékenységet a Bólyi Gyermekotthon lakói. Jelenleg ...

Bővebben →

Hétvégi megye l-es eredmények

2016.11.13

Szederkény-Boda 5-2 gólszerzők: Zsebe (3), Hergenrőder (2) ill. Bánkövi, Tompa Bóly-Pécsvárad 1-3 Gólszerzők: Kiss E. ill. Keczeli, Dénes, Czifa ...

Bővebben →

Lezárult az idei Magyarok Kenyere Program

2016.11.11

Tavasszal indul útjára minden esztendőben a Magyarok Kenyere Program és a hagyományos novemberi hálaadó rendezvénnyel zárul, mégpedig a pécsi Pezsgőhá...

Bővebben →

Jávorka különleges, absztrakt festészete

2016.11.10

Újpetrén mindenki tudja, hogy ki Jávorka Csaba. A tanár úr több generációt tanított a helyi iskolában. Pedagógusként és iskolaigazgatóként nevet és me...

Bővebben →

Konzorcium a minőségi sertéshús előállításáért

2016.11.09

Gyümölcsöző együttműködés keretében, uniós forrásból valósul meg az a projekt, melyet a konzorciumi partnerek mutattak be Kaposváron. Két felsőoktatás...

Bővebben →

Tartalmas őszi szünet

2016.11.07

Pécs centrumába szerveztek érdekes barangolást gyerekek számára, amelynek középpontjában két elem, a föld és a víz kapott meghatározó szerepet. Mint a...

Bővebben →

Hétvégi megye l-es eredmények

2016.11.07

Sellye-Szászvár 3-1, Pécsvárad-Harkány 7-1, Beremend-Szederkény 2-3, PVSK-Mohács 2-1. Boda-Bóly 0-1...

Bővebben →

Az emlékezés mécsesei

2016.11.02

Az emlékezés virágaival és mécseseivel díszítettük elhunyt hozzátartozóink sírjait. A halottak napját a sírkertekben töltöttük emlékeinket felidézve. ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162