Helyi hírek, események
Televíziós portré Ahmann Györgyről
Idén 21. alkalommal került sor a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén rendeznek meg, ezúttal Budapesten. Az itteni gálaműsor keretében adják át a magyarországi németség legmagasabb kitüntetését három, a német nemzetiségért kiemelkedően sokat tett személynek. Az idei esztendő kitüntetettjei között nagy büszkeségünkre ott volt, Ahmann György zenepedagógus, karmester Babarcról. Gyuri bácsi büszkén vette át az elismerését, s magáról az élményről utólag a Bóly TV kamerája előtt emlékezik meg, melyet jövő heti adásunkban láthatnak. Ahmann György 1940-ben született a Baranya megyei Babarcon, ma is szülőfalujában él. A hazánkban élő német nemzetiség érdekében kifejtett tevékenysége mindenekelőtt a zenei hagyományok továbbéltetéséhez kapcsolódik.
16 esztendős korában lett tagja a helyi fúvószenekarnak, tíz évvel később maga vette át az együttes vezetését. A településen élő gyermekek és fiatalok német nemzetiségi identitásának erősítése érdekében 1969-ben iskolai úttörőzenekar létrehozását kezdeményezte. Az együttes példaértékű gondolkodására jellemző, hogy tagjai a 70-es években hazánkban elsőkként léptek színpadra német népviseletben. A zenekar számtalan kül- és belföldi sikert tudhat magáénak. Mindezen túl Ahmann György a német nemzetiségi néptánc-mozgalom pionírja: neves koreográfusokkal együttműködve éveken át gyűjtötte a néptánchoz kötődő zenei motívumokat, amelyeket azután több koreográfiában is megörökítettek. Nemcsak szülőfaluja, hanem a baranyai kisváros, Villány is köszönettel adózik Ahmann György munkássága iránt: az általa létrehozott Villányi Ifjúsági Fúvószenekart jelenleg a fia vezeti. Ahmann Györgynek a német nemzetiség érdekében végzett munkája, 16 éves kora óta töretlen: ugyan már nyugdíjba vonult, de a Babarci Ifjúsági Fúvószenekar karnagyaként jelenleg is tevékenyen hozzájárul, a magyarországi németség kulturális örökségének ápolásához. További sikereket és jó egészséget Gyuri bácsi!
Terránnal a Construmán
A bólyi Terrán Kft., azaz a hazai betoncserépgyártás piacvezetőjének invitálására, a Bólyi Városi Televízió Budapestre látogatott, az idei legnagyobb ...
Bővebben →Virágzás és a méhecskék
A hirtelen jött jó idő hatására kivirágoztak a gyümölcsfák, ez egyben az igazi tavaszi méhzsongás ideje is. Úgy is nevezhetnénk, hogy a tavasz hangja,...
Bővebben →Látványos a birjáni falumarketing
Jó bornak is kell a cégér, jól tudják ezt a birjániak is. Messze földön hires falujuk hagyományápolásáról és környezetéről. Rendezett, virágos települ...
Bővebben →Kárpátia koncert Bólyban
A bólyi Erzsébet Vigadó sztárvendégeknek ad otthont április 9-én, ehét szombat este. Elsőként, 19.45- től a Rudán Joe nevével fémjelzett Rudán Band Ze...
Bővebben →Kamera előtt a szajki ovisok
Ottjártunkor igazi tavaszi zsongás fogadott bennünket a szajki óvoda udvarán. A fiúk a labdát kergették, a lányok hintáztak és szaladgáltak. Szembetűn...
Bővebben →Bírálják a hegyközség borait
A Szederkényi Hegyközség hagyományos tavaszköszöntő borversenyének borbirálatára került sor a szajki Hárs pincében. 143 bormintából 9 rosé, 26 vörös é...
Bővebben →Költészet napja Bólyban
A magyar költészet napját Magyarországon, 1964 óta József Attila születésnapján, április 11- én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi el...
Bővebben →Áprilisi szűrés a Harmóniában
A napokban sorra érkeznek az egykori és az új paciensek a bólyi Harmónia Természetgyógyászati Centrum Joalisz terápiájára, amely köztudottan a méregan...
Bővebben →Mától élnek a fix traffik
Mától vége a próbaidőszaknak, reggel 8 órától hivatalosan rögzítenek a fixen felállított traffipaxok és ez alapján a hatóságok büntetni is fognak. Gyo...
Bővebben →Közönség díj Franciaországban
Major Zsolt 4- szeres világbajnok testépítő, a napokban tért haza Franciaországból egy nemzetközi fitness expóról, ahol közönség díjat kapott az ottan...
Bővebben →Rallye rajt Egerben
A Zsebe - Sándor páros ralley 2-ben, abszolult 10., míg kategória 3. helyen végzett a hétvégén megrendezett, szezonnyitó Eger Rallyen. Zsebéék idén is...
Bővebben →A belvárdiak vetnek és demonstrálnak
Javában folynak a tavaszi munkák a Belvárdgyulai Zrt. földjein. Talajelőkészítés, műtrágyázás és vetés zajlik a határban. Tájékoztatta a bolytv.hu-t S...
Bővebben →