Helyi hírek, események
Harmóniában a kölkedi lakókörnyezet a természettel

Több mint 1000 lakosa van a kis dél-baranyai községnek, Kölkednek. A mohácsi csata helyszínének közelében fekvő egykori halászfalu mocsaras környezetének köszönhetően, átvészelte a török időket, nem néptelenedett el a hódoltság alatt sem. A település a Duna–Dráva Nemzeti Park területéhez tartozik, itt található a legtöbb fehérgólya, nem hiába működtetnek itt ennek apropóján múzeumot. A falu elöljárói mindent megtesznek annak érdekében, hogy az itt élők és az idelátogató turisták komfortosan érezzék magukat. Csomor Tibor polgármesterrel egy csokorba szedtük az idei évre tervezett munkálatokat. Így a védőnői épület felújítása a nyugdíjas klubbal együtt, a hivatal renoválsa és civilszervezeteknek irodaház létrehozása szerepel a beruházási és felújítási listán. Közfoglalkoztatás terén bíznak a létszám fenntartásában, amely tavaly átlagosan 50 főt jelentett. Gyakorlatilag az önkormányzat a legjelentősebb foglalkoztató Kölkeden. Télen is szép, de ha majd jön a tavasz és ébred a természet, mégszebb lesz Kölked és környéke. Sokakat vonz majd kirándulásra a festői szépségű táj. A kölkediek ragaszkodnak falujukhoz, tudják jól, hogy ennél szebb helyen nemigen lakhatnának. Harmóniában a természettel és a közösséggel, ez jelenük és jövőjük záloga.

Olcsóbb halat a magyarnak!
A halboltok pultjai bő választékkal várják a hazai halfogyasztókat. Leginkább a ponty vezeti a slágerlistát, ára és finom husa miatt. A Földművelésügy...
Bővebben →
Muzsikások Versenden
Muzsikások Versenden, mondhatnánk szokványos dolog erre felé. Ez esetben azonban egy különleges zenei csemegéről beszélhetünk. A kis faluba látogató M...
Bővebben →
108 bormintából 46 arany
Egy borász ember számára nincs annál jelentősebb elismerés, ha más borászok is megdícsérik "alkotását". A tavalyi borok márciusra már igen szép arcu...
Bővebben →
Nőnapi köszöntő a Vivat Bacchussal
"Éljen minden bájos szép nő!" címmel koncertezett nőnap alkalmából Baranya patinás bordalnok alakulata. A mindig vidám hangulatot teremt? Vivat Bacchu...
Bővebben →
Életutak és a hölgyek méltatása
A hölgyeket gyönyörű szép virággal, Bóly két ikonikus alakját pedig, életútjukat bemutató kis kötettel köszöntötték a Gondozási Központban. Így mostan...
Bővebben →
Szezonzáró sváb bál Töttösön
A Diamant Kapelle hamisítatlan sváb muzsikájára, táncraperdültek a töttösiek. No és ehhez feltétlenül nem is kellett a nemzetiségi kötődés, ugyanis e ...
Bővebben →
Sokac bál Szediben
Este 10 körül, mintha befutott volna az összes vidéki busz, úgy telt meg pillanatok alatt a Szederkényi Kultúrház. A busójárás utáni hétvégére, minteg...
Bővebben →
Csillagászati hét a Zsolnayban
Széleskörű érdeklődés mellett zajlik a 3. Pécsi Csillagászati Hét, amely a Zsolnay-negyedben, látványos planetáriumi bemutatókkal és tudományos előadá...
Bővebben →
Nemzetközi busó kupa
Immáron harmadik alkalommal rendezte meg az Mohácsi TE ökölvívó szakosztálya, a Sárdi Károlyról elnevezett nemzetközi versenyét. Az előző évek nagy lé...
Bővebben →
Esély a Bólyban maradásra
A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indult Esély Otthon címmel, melynek forrásaira Bóly is pályázni kíván - tu...
Bővebben →
Hátrametszés Jordán Tamással
Hátrametszés címmel, az Alexandra kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban Jordán Tamás életrajzi kötete. A neves színész, rendező és színházigazg...
Bővebben →
A busójárás mohácsi ízei
A mohácsi busójárás nem csak a látványosságokról, hanem a finom ízekről, a hamisítatlan helyi gasztronómiáról is szólt. Épp ezért gondolták azt a szer...
Bővebben →