Helyi hírek, események
Csokiország a Zsolnayban
No ez nem a diétázók hétvégéje volt, inkább az édesszájúak kánaánja. Tizennyolc kiállítóval és mintegy húsz, a többi között szakmai- és gyermekprogrammal várta látogatóit a hétvégén a Pécsi Csokoládé Karnevál, amelyet ötödik alkalommal rendeztek meg a Zsolnay Kulturális Negyedben. A látogatók az ország minden részéből érkező kézműves manufaktúrák csokoládékészítőivel találkozhattak. A csokoládévásár mellett ehető látványosságok, csokiszökőkút, szakmai előadások, bonbonkészítő bemutató és sok kóstoló várta a látogatókat. Mindez jól illeszkedik abba a 2 éves programba, amely a családokat csalogatja a Zsolnayba. A karnevál ideje alatt Lokodi Ákos kreatív séf a látogatók előtt készítette el csokoládés ételeit, amelyeket az érdekelődők el is fogyaszthattak. Igazi ízbomba volt ez a javából...
Mosonyi Éva csokoládékészítő, a karnevál szervezője elmondta, hogy a karneválon mutatták be az új, ízig-vérig pécsi csokoládéjukat, amely kilenc, 70 százalékos étcsokoládéból készült mozaikból áll, csomagolása pedig puzzle-szerűen a Széchenyi teret mintázza. Az édesszájúak mennyországa volt ez a hétvége a Zsolnayban. Még a szájuk szélet is megnyalták a sok finomság után. Bárcsak mindennap ilyen lenne, konstatálták a legelfogúltabb csokimániások.
Húsvéti Magonc műhely
A Magonc tanoda mindig aktív szervezői, húsvét előtti is, csináld magad foglalkozásra invitálták a kicsiket a bólyi Ifjúsági Házba. Díszes köszöntőlap...
Bővebben →Udvardy György megyéspüspök üzenete
Liturgiák és látványos események sokasága színesítette a nagyhét programját a Pécsi Egyházmegyében. Televíziónk nagycsütörtökön látogatott el a székes...
Bővebben →Meghívó hagyományos borversenyre
A Szederkényi Hegyközség az idei évben is megrendezi HAGYOMÁNYOS BORVERSENYÉT. Nevezni fajtánként 2 db 0,75 l-es palack borral lehet. Mintákat 2016....
Bővebben →Nógrádi Mohácson beszélt a terrorról
Mintha a legnépszerűbb popsztár érkezett volna Mohácsra, oly sokan jöttek össze az Ifjúsági Centrum aulájába. Nógrádi György biztonságpolitikai szakér...
Bővebben →Az 56-os jeges árra emlékeztek
A 60 évvel ezelőtti, 1956- os jeges árra emlékeznek meg kiállításukkal a mohácsi éremgyűjtők. Az egyesület legaktívabb tagjai, Mórócz Sándor és Csorba...
Bővebben →Barkácsolás a könyvtárban
Húsvétra hangoló barkácsolásra invitálták a gyerekeket a bólyi könyvtárba. Ügyesen bántak az ollóval és a ragasztóval, sorra készültek a mestermunkák....
Bővebben →Húsvéti kiállítás
Jövőre lesz a 10. jubileumi év, hogy Ivik Jánosné, Róza néni átvette a bólyi kézimunka szakkör vezetését. Minden esztendőben azóta is, húsvét és karác...
Bővebben →Postagalambászok értékelője
Egyesületi, tagszövetségi és országos versenyeken méretettek meg térségünk postagalambászai és nagy becsben tartott állományaik, az elmúlt esztendőben...
Bővebben →Agrárfórum az Agrár Kamaránál
Szép számmal összejöttek a termelők a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei szervezete által megrendezett gazdafórumra. A Mezőgazdasági és Vidé...
Bővebben →Fülemülés nőnapi őrület
A hölgyek hada ismét megszállta a Fülemülét villánykövesden. A hagyományos nőnapi buliba, csaknem 300 an jöttek össze. Finomakat ettek s ittak, jót mu...
Bővebben →Mároki sváb bál kifulladásig
A véméndi Szextett együttes, hamisítatlan sváb zenével csalogatta táncba, a márokiakat az idei sváb bálba. Zeppedlik, polkák és keringők sokasága szer...
Bővebben →Nyuszik parádé Szediben
Húsvét előtt újabb vidám darabokkal lepte meg szederkényi törzsközönségét, a helyi nyugdíjas színjátszó csoport. A Főpróba című előadás csokor, nevét ...
Bővebben →