Helyi hírek, események
Ahol jól működik a napközi
Hogy hasznos-e a napközi? Ennek megítélése vegyes megítélés alá esik. Egy biztos, hasznos is lehet, ha azt jól működtetik. Bólyban például a kötelező tanulás mellet, sportolnak, zenélnek és alkotnak is a gyerekek.
A köznevelésről szóló 2011-es törvény szerint, az általános iskolákban 16 óráig foglalkozásokat kell tartani. A jogszabály szerint ez alól a szülő kérésére, az igazgató adhat felmentést. A napközi, a tanulószoba, a szakkörök mind mind a gyerekek készség és képességfejlesztését szolgálják. Ugyanakkor nehéz megtalálni a gyerekek terhelhetősége kapcsán, a megfelelő egyensúlyt. Minderről részletesen Bólyi Általános és Művészeti Iskola szakemberei a Bóly TV következő adásában beszélnek.
Ha a napközi rendszere jó struktúrában működik, nagyon hasznos eleme tud lenni az általános iskolás gyerekek nevelésének és oktatásának. Kétségünk ne legyen afelől, hogy az itt eltöltött két óra, minden perce hasznosul a tanulás oltárán. De hát a piciknek is jár egy kis szusszanás és lazítás. Ugyanis nem 8 órára szerződtetett munkásokról van szó, hanem gyerekekről.
Városi díjak Államalapításunk ünnepén
Uralkodása idején, István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját nyilvánította ünneppé. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus...
Bővebben →Megáldották és megszegték az Új Kenyeret
Takács Gábor plébános által celebrált ünnepi szentmisén vehettek részt a bólyi hívek. Az Atya hosszasan méltatta Szent István államalapítónk világi mu...
Bővebben →Kívánságok éjszakája
Az idei évben már negyedik alkalommal került megrendezésre a Kívánságok Éjszakája, a töttösi Három Kivánság tavon. Kisebb autókaraván futott be sötéte...
Bővebben →Focitábor Szediben
2×1 hetes nyári táborban focizhattak reggeltől koraestig a szederkényi és olaszi gyerekek, kiváló edzők felügyelete mellett. A Szedi SE mindenévben ...
Bővebben →25 éves a Szentlőrinci Gazdanapok
A moder kor agrár gépcsodái, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság finomságai és a lenyűgöző haszonállat állomány kiállított példányai vártak minket, eg...
Bővebben →Alkottak és játszottak az erzsébeti gyerekek
Immáron 3. alkalommal szervezett 2x1 hetes kézműves és fafaragó nyári tábort, az Erzsébeti Önkormányzat és német önkormázat a falu és a térség gyermek...
Bővebben →Lakodalom van a mi utcánkban...
A Mároki Lakodalmas Parádé telitalálatnak bizonyúlt a falusi szórakoztató és vendéglátó "ötletbörzén". Csodájára is járnak évek óta a pár száz lelket ...
Bővebben →Lecsó, lángos és foci Sátorhelyen
Az egykori címerező tábor területén, pezsgő falunapi mulatságra leltünk Sátorhelyen. Kispályás focitorna során, helyi és térségbeli csapatok mérték ös...
Bővebben →Közönségtalálkozó Michelisszel
A pécsi Gokart Arénában került sor a MlRA csapat és Michelisz Norbertnek, a túraautó világbajnokság ezüstérmesének közönségtalálkozójára. Az esemény j...
Bővebben →Újpetrei vigadalom
A szikrázó napsütésben, árnyékot adó félsátor alatt, terített asztal mellett ülve tekinthették meg az újpetreiek a falunapi kultúrműsort. A színes pro...
Bővebben →A lippói vegyespöri ízvilága
Igazán irigylésre méltó helyzetben vannak a lippóiak falunapjuk kapcsán. Az önkormányzat nagylelkű felajánlásának köszönhetően, ugyanis biztosított va...
Bővebben →Német alkotótábor a Vigadóban
Lassan finiséhez ér az idei vakáció. Mindeközben, mint minden nyáron, így idén is benépesült a bólyi Erzsébet Vigadó a helyi német önkormányzat által ...
Bővebben →