Helyi hírek, események
Kétnyelvű oktatás a Koch Valéria Gimiben
A Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Kollégium és Pedagógiai Intézet német nemzetiségi intézmény Pécsett, amelynek fenntartója a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. A korán elhunyt magyarországi német költőnő, Koch Valéria nevét viselő intézmény, a Pécsi Tudományegyetem egyik gyakorló iskolája is egyben. Közkedvelt pécsi középiskola a baranyai sváb családok gyermekei számára, ahol is kamatoztathatják német anyanyelvüket, pallérozhatják tudásukat. Englenderné Hock Ibolya gimnázium igazgató múltról és tradíciókról beszél televíziónk jövő heti műsorában. Az 1960-as években indult el négy pécsi iskolában a tagozatos német oktatás. 1989-ben Pécs Város Önkormányzata elhatározta, hogy a Tiborc Utcai Általános Iskolában a magyarországi németek részére nemzetiségi iskolát alapít, és két évvel később az iskolában elkezdődött az oktatás. A fokozatosan kétnyelvűvé átalakuló iskolában, 1994. szeptemberében kezdődött meg a gimnazisták számára az oktatás. Az intézmény közben új épületbe költözött és a neve Magyar-Német Nyelvű Iskolaközpont lett. Mint az elhangzik majd az interjúban, 2014-ben a Koch Valéria Gimnázium bekerült az ország száz legjobb középiskolája közé. Ez az itt folyó szakmai munka nagy sikere és egyben visszaigazolása. Remélhetően kitartásuk és lendületük töretlen marad. Mindebből pedig csakis az itt tanulók profitálnak.
Karikázó és sűltgesztenye Várkonyban
Idén is megrendezték a ,,Sütt Gesztinyés" Lukács-napot a festői szépségű Zengővárkonyban. A tánccsoportok és muzsikusok gyülekezője után.megindult a...
Bővebben →Bajnokavató a Mecsek Rallyen
Idén is a Pécs Pláza parkolójában megrendezett prológgal indult útjára a régi szép tradíciókkal rendelkező.Mecsek Rallye. Itt aztán a versenyzők, gépo...
Bővebben →Egészségnap a Bólyi Cápáknál
A sportos és egészséges életmódra hívta fel a figyelmet, egész napos programjával a Bólyi Cápák Küzdősport Egyesület. Reggeli kezdésként a legkisebbek...
Bővebben →Biztos alapokon a berkesdi suli
A Fekete István nevét viselő Berkesdi Általános Iskola tanulói és pedagógusai, már javában ráhangulódtak az idei tanévre. Kiváló körülmények között fo...
Bővebben →Már a kukorica betakarítása folyik
A Belvárdgyulai Zrt.-nél és az integrált partercégeknél, nem rég kezdték meg a kukorica betakarítását. Egyelőre nem lehet panasz sem a mennyiségre, se...
Bővebben →Vadhúspromóció 100 gyermeknek
Folytatódott a vadhús fogyasztásának népszerűsítése Baranya Megye centrumában, a Pécsi Nevelési Központban. Két baranyai kamara - az agrár és a vadász...
Bővebben →Harkány lett az év fürdője
Az idén nyáron Harkányban fürdőzők akkor még csak sejthették, hogy az ország egyik legjobb fürdőjében lubickolnak. Azóta hivatalossá is vált, hogy 201...
Bővebben →Lovas hétvége Kisbudméron
Lovas barátok hétvégi találkozójára került sor Kisburméron. 40 lovas és családtagjaik vettek részt a több napos dzsemborén, Garétól, Keszün át Bükkösd...
Bővebben →Csirkepaprikás főzés égi áldással
A számláló idén a misztikus 21-es re váltott, a Bólyi Szüreti Csirkepaprikás-főző Fesztiválok kapcsán. A délelőtti kiadós eső és a délutáni időjárás e...
Bővebben →X. Bólyi Vesszőfutás
Nagy melegre.nem panaszkodhattak a X. Bólyi Vesszőfutás amatőr és profi futói. Sőt, már a rajt előtti órákban eső áztatta az aszfaltot és sejteni lehe...
Bővebben →Robotok csomagolnak a Terránnál
A jövő iparága elképzelhetetlen a mesterséges inteligenciával rendelkező robotok nélkül. Nagyon jól tudják ezt a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. tulajdo...
Bővebben →Költözés előtt a bólyi ovisok
Elkezdődött az idei tanév a Bólyi Óvodában is. Begördültek az udvarra az aprócska kerékpárok és teljes létszámmal megszállták a gyerekek az óvoda játs...
Bővebben →