Helyi hírek, események
Évértékelő és jutamazás a Bólyi Sportegyesületnél
Előbb értékeltek, majd örömükben táncra is perdültek a Bólyi SE vezetői és sportolói. Az elnöki értékelés után a szakosztályvezetők külön is megtették a mögöttünk hagyott esztendő szakmai mérlegelését, kiemelve a legszebb és legemlékezetesebb sikereket. Valamennyi sportágban jutalmazták legjobb sportolókat, akik 2016-ban kitüntek teljesítményükkel. A Bólyi SE számára sok újdonságot hozott az óév, fejlesztések történtek a TAO-s forrásokból és időközben megépült a kollégium melletti új csarnok is. Továbbra is az önkormányzat a legjelentősebb támogató, ezzel együtt önzetlen vállalkozók is hozzá járulnak az SE működéséhez. Van mire büszkének lenni, a gyermeklétszám pedig egyre bíztatóbb. Az új esztendőben is bizonyítani szeretnék a Bólyi SE szakosztályai létjogosultságukat. Még több fiatalt bevonva a sportolók sorába. Az elért sikerek pedig muníciót jelenthetnek a következő időszakra, további lendületet adva a hétköznapok kemény edzéseihez, amely higgyék el, nem leány álom.
Múzeumok éjszakája
Szent lván éjjelén, országosan 320 intézmény várta, 2000 programjával, a csaknem félmillió múzeumlátogatót. A program sikerének titka, misztikus jelle...
Bővebben →A mi kis falunk
A mi kis falunkban mindig történik valami - vallják a perekediek. Az aprócska baranyai faluban, nagy napra ébredtek, s ehhez "municióhoz" is jutottak,...
Bővebben →Focitábor Bólyban
Kicsik, akiknek meg sem kottyan a 35 fokos hőség. A bólyi nappalis focitábor 70 növendéke, dacolva a meleggel, szinte felszántotta a futballpályát lel...
Bővebben →Minipálya ovisoknak
A focit nem lehet elég korán kezdeni, akár már ovodás korban. Ennek szellemében épülnek országszerte a kicsik számára mini futballpályák, melyek több ...
Bővebben →Megújult a szajki óvoda
Jelentős renováláson, úgynevezett, nagy generálon esett át, a szajki óvoda. A helyi önkormányzat tulajdonában lévő épületre, már igencsak ráfért, a lá...
Bővebben →Goldwing varázs Baranyában
A GoldWing Club Hungary, az európai szövetséggel karöltve, minden második évben rendez, nagyszabású hazai motoros találkozót, ezúttal Dél-Baranyában. ...
Bővebben →Indul a Magyarok Kenyere Program
A püspökségi Magtár látogatóközpontjában került sor, a Magyarok Kenyere Program, idei nyitó sajtótájékoztatójára. Köztudottan, az ötletgazdának, azaz ...
Bővebben →Bólyi motoros napok
A Bólyi Motoros Napok a kisváros egyik legnagyobb létszámú rendezvénye, sok sok korosztályt megmozgat. A helyi motoros egyesület szervezésében, ilyen...
Bővebben →Mohácsi Tamburafesztivál
Immár 11. alkalommal rendezték meg, a Mohácsi Tamburafesztivált, amelyen idén is, jó pár mohácsi és vendégzenekar mutatta meg magát és kivételes tudás...
Bővebben →Indul a vakáció Szediben
Véget ért a 2016-17-es tanév, a Szederkényi Általános lskolában. Elballagtak Turi Zsófia osztályfőnök, 8.-os, végzős diákjai, összesen 18-an. Beérett ...
Bővebben →Szívfacsaró bólyi ballagás
Díszes pompában várta a ballagókat és vendégeiket a bólyi iskola. A ballagás, így a virágok, a tarisznya, a csokik hagyománya, csaknem két évszázadra ...
Bővebben →Zarándoklat Máriakéméndre
Szentháromság vasárnapi búcsúra és az ehhez kapcsolódó zarándoklatra került sor Mariakéménden. A környező településekről, százával érkeztek a katoliku...
Bővebben →