Helyi hírek, események
Gálával zárt a Trigo
A Trigo ideiglenesen "birtokba vette" a bólyi Vigadó épületét, a téli partnertalálkozó sorozatának záró rendezvényére. A szakmai tanácskozásra a moziterembe került sor, ide várták kora délutánra a gazdákat. A kezdő előadást Kárpáti László, a Trigo tulajdonosa prezentálta, ebben felvázolva a cég 2016-os eredményeit és bemutatva gigaberuházásukat, amelytől oly sokat remélnek idén nyártól. Ugyanis épül a 100%-osan Trigo tulajdonú Tiszapüspöki gabona-feldolgozó, ami nem titok, hogy
nemzetgazdaságilag kiemelt projekt
és évi több mint 500.000 tonna kukorica feldolgozására lesz alkalmas.
Élelmiszer- és takarmány alapanyagok előállítása a fő cél, s mindezt környezetbarát technológiával kívánják elérni - tudtuk meg a Trigo atyjától.
A partnertalálkozó keretében ezúttal is bemutatkoztak vetőmagnemesítők és forgalmazók, valamint a növényvédőszerek kereskedelmében érintett cégek. A gazdák ismét felvértezték magukat információkkal. Ők nagyon hasznosnak tartják az itteni jelenlétet.
Schmidt Tamás házigazdaként igencsak elégedett volt a zárórendezvénysorozattal.
Koraestére eljött a zárórendezvény gálajának ideje. Ennek keretében lépett fel a bólyi rock&roll csapat, no és a sztárvendég, Bereczki Zoltán.
A Trigo igényes programokkal tette tartalmassá a gazdák téli napjait. A partnertalálkozók elérték céljukat, ugyanakkor a Trigo presztizse és elismertsége is növekedett.
Mindenki karácsonyfája
Luca napi Fenyő ünnepre jöttek össze a Bólyiak. Méltóságteljesen uralta a teret a kisváros idei mindenki karácsonyfája és minden bizonnyal uralja is e...
Bővebben →A Gyermekotthon ünnepe
A kis gyufaáruslány történetét Hans Christian Andersen írta, aki maga is nagy nélkülözésben töltötte gyermekkorát. A mesével az volt a célja, hogy fel...
Bővebben →Bírjáni ádvent
A bírjáni advent gyönyörű külsőségekben is menyilvánul. A terebélyes és igen színpompás mindenki fenyőfája mellett, a Templom tér másik ékének számító...
Bővebben →Ricsi a gitáros Télapó
Ricsi Télapó zenés műsorával köszöntötte, a bólyi óvoda aprócska lakóit. Vidám hangulatú, mosolygós órát tölthetett el az ovi tornaszobájában, a gyerm...
Bővebben →Délszláv kincsek Baranyában
Amíg csak él valami, addig létezik is. A még ki nem mondott és le nem írt dolgok, előbb utóbb kikövetelik maguknak, a nyilvánosságot. A délszláv népcs...
Bővebben →Betlehem ünnep, gyertyagyújtással
A meghitt adventi várakozás jegyében invitálta Bóly város lakosságát, a helyi Német Önkormányzat, monumentális méretű adventi koszorújúk, első gyertyá...
Bővebben →Vásárra készülő nagyik
A Bólyi Hagyományőrző Kézimunka Szakkör tevékenységéről, ódákat lehetne mesélni. Igen, ők azok a nagyik, akik hétről hétre a bólyi Kolping-ház könyvtá...
Bővebben →Megköszönték a támogatást
"Köszönjük a támogatást" megnevezésű, hálaadó vacsorára invitálták a nyári motorostalálkozójuk szponzorait, a Bólyi Motoros Egyesület vezetői és tagja...
Bővebben →Pécsi Advent csodálatos fényekkel
Minden eddiginél fényesebbre sikerült az idei pécsi Advent. Pécs belvárosa újra megtelt ünnepi varázslattal. A VII. Adventi Kézműves és Mesevásár, d...
Bővebben →Nosztalgikus zenész bál
Ha a legendák összejönnek, jókat sztoriznak, együtt mulatnak és ünnepelnek. Sorban a 3. Mohácsi Zenészbálra került sor a SLAMI-ban, mintegy 300 érdekl...
Bővebben →Alkottak, majd befutott a Mikulás
A szederkényi gyerekekeket nagy becsben tartják a községben. Van hogy nyári alkotótábort szerveznek nekik vagy éppen, ahogy a jelen példa is mutatja, ...
Bővebben →Madarat tolláról
A bólyi Galamb és Kisállattartó Egyesület, 1965 óta fogja össze közösséggé a Bóly térség madár és kisállat tenyésztőit. Van aki galambokkal vagy éppen...
Bővebben →