Helyi hírek, események
Közmunkás képzés Sátorhelyen
Alapkompetencia képzés folyik Sátorhelyen a közmunkások számára. Március 1-től június 1-jéig, 390 órában, napi 6 órás elfoglaltság keretében folyik az alapismeretek átadása a program résztvevői részére. Két oktató, Molnár Ágnes és a falu polgármestere, Lőrinc Árpád gondoskodnak az általános iskolában tanultak felelevenítéséről (olvasás, írás és matematika) és további ismeretek átadásáról. Vegyes korosztályú a hallgatóság, hiszen 17 évestől a 63 évesig foglalnak helyet az iskolapadban és sajátítják el az ismereteket. 16- an vannak, akik a kurzust követően Sátorhely közterein végzik majd munkájukat. Most is kint van már egy 19 fős brigád, akik bokrokat metszenek, virágosítanak és kerítést festenek. A sikeres program eredményeképp, a dolgos kezeknek köszönhetően, megszépül Sátorhely. Öröm végig menni a faluban és látni, hogy hasznosan és eredményesen töltik munkaidejüket, a korábbi munkanélküliek.
Kiélvezik az indiánnyarat az ovisok
Ugrándozó, virgonc gyerekek vették ismét birtokba a bólyi óvoda udvarát és csoportszobáit. Látszik rajtuk, hogy kipihentek s tele vannak energiával. A...
Bővebben →Mozgásélmény nap
Mozgásélmény napot szerveztek a bólyi Kollégium Sportcsarnokába. A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség és a helyi Fogyatékos Személyek Otthona immáron...
Bővebben →Hittan tanévnyitók Bólyban
A Közoktatási törvény írja elő az általános iskolák diákjai számára a hit és erkölcstant, mint kötelező tantárgyat, alternatívaként pedig az etikát. A...
Bővebben →Szajki fejlesztések mustrája
A több mint 1000 éves múlttal rendelkező Szajk lélekszáma 860 fő. 5 tagú képviselő testület menedzseli a falu ügyeit, polgármesterük 3 ciklus óta Fark...
Bővebben →Elkezdődött a tanév
38 kis óvodás várta a nagy napot, amikor is a Bólyi Óvodától búcsútvéve 8.-os gyerekek kíséretében átvonulhattak az iskolába. Első alkalommal vették a...
Bővebben →Zsebe új versenyautója
1992 óta a Rallye Team Szederkény színeiben versenyez, a kiváló autóversenyző, Zsebe Gábor. A navigátorok személye többször is változott, de a kormány...
Bővebben →Tiroli hangulat Szediben
Tiroli sörfesztek hangulatát csempészték ismét Szederkénybe, a helyi Német Önkormányzat agilis és az igényeket reálisan felmérő vezetői. A térség néme...
Bővebben →Szüreti Vesszőfutás a Karasica partján
A 9. Bólyi Szüreti Vesszőfutás résztvevői, ahogy mondani szoktuk, nem kispályások. Jó pár ezer kilóméter van már a futócipőjükben és szinte napi rends...
Bővebben →Jubileumi csirkepaprikás-főző Bólyban
Ismét beépesült a bólyi Kántor-rét, immáron a 20. Szüreti Csirkepaprikás-főző Fesztivál alkalmával. Ki a főzés, ki pedig az étel fogyasztásának öröméé...
Bővebben →Kukorica fajtabemutató
8 nemesítő cég, 53 fajta hibrid kukorica kisérleti sorait tekinthette meg, a csaknem 100 térségbeli gazda a Trigo őszi fajtabemutatóján. A Békási bekö...
Bővebben →Harc az utolsó vérig...
Hatalmas elánnal vetették be magukat az új szezon meccseibe és edzéseibe a szederkényi futballisták. Fájó emlék számukra a tavasszal elbukott dobogó, ...
Bővebben →Egyre sikeresebb a Karasica Táncegyüttes
Egykori és abszolult kezdő táncosok jönnek össze rendszeresen, hogy a Szederkényi Kultúrházban részt vegyenek, a pár éve alakult Karasica Táncegyüttes...
Bővebben →