Helyi hírek, események
Esély a Bólyban maradásra

A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indult Esély Otthon címmel, melynek forrásaira Bóly is pályázni kíván - tudtuk meg, az ennek apropóján meghírdetett bóly ifjúsági fórumon.
Az Emberi Erőforrás Operatív Program keretében megvalósuló pályázat keretösszege, tízmilliárd forint. A felhívásra háromezer és húszezer lakos közötti települések önkormányzatai pályázhatnak. Az egyes önkormányzatok, 50 és 200 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el.
A projektekre, így a bólyi megvalósítására is, több mint három év áll rendelkezésre, így hosszú távú és kiszámítható támogatások válnak elérhetővé. Az Esély Otthon pályázat tehát arról szól, hogy a fiatalok esélyt kapjanak a kistelepüléseken a családalapításra, az otthonteremtésre és a munkavállalásra, valamint esélyt ad a vidéki településeknek - így Bólynak is-, hogy vonzóak legyenek a fiatalok számára - hangsúlyozta a fórum során többször, Hárs József Bóly város polgármester. Az ifjúsági fórum elérte célját, mind a tájékoztatásra, mind pedig a visszacsatolásra alkalmat és lehetőséget adott.

Érik a szőlő, hajlik a vessző...
A Belward pincészetnél a legmodernebb technológiát használják a borok érlelésére és tarolására. 30 hektáron termelnek kiváló fajtákat, így irsait, raj...
Bővebben →
Kölkedi falunapi vigadalom
A Mohács Néptáncegyüttes hagyományőrző műsorával minden évben megadja a kölkedi falunap kiváló hangulatát. A rendezvénysátorban helyet foglalók, megcs...
Bővebben →
Építkező Újpetre
Gőzerővel folyik a munka az Újpetrei Polgármesteri Hivatalban. Gaszt Árminné polgármester asszony 16. éve látja el a közösség szolgálatát, teszi ezt ö...
Bővebben →
Limes tábor Dunaszekcsőn
Dunaszekcsőn hagyománnyá vált, hogy minden nyáron megrendezik a Lugio Napokat. A rendezvényhez kapcsolódóan nem maradhat el a Limes tábor sem, ahová e...
Bővebben →
Régi új kormánymegbízott
Mint az a Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent, miniszterelnöki határozattal megerősítve, a kormányfő Baranya megyében Horváth Zoltánt nevezte k...
Bővebben →
ZOO tábor lelkes gyerekekkel
A Gyűrüsfarkú Makik kifutójában hallgatták a Zoo pedagógus érdekfeszítő ismertetőjét az idei nyári tábor résztvevői. Mindeközben etették az állatokat,...
Bővebben →
RozéMaraton őrült jelmezekkel
RozéMaraton néven, évek óta visszatérő mókás, jelmezes futás színesíti a Villányi Rozé Fesztivál szombat délutáni programját. Alapfeltétel, hogy minde...
Bővebben →
Hadgyakorlat a Dunán
Úgynevezett közös, lron Cat gyakorlatot tartott a magyar és szerb vizihaderő a Duna magyarországi szakaszán. Mindennek kiinduló pontja, a Mohácsi Kikö...
Bővebben →
Védjegy az ormánsági dinnyén
Nagyszabású dinnye promócióba kezdett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete. Ennek keretében a Kamara Baranya Megyei ...
Bővebben →
Családi nap Majson
Az Összefogás Majsért Egyesült közösségi Családi Napja minden ingerküszöböt átütött, mágnesként vonzotta a falu lakosságát. A tavaly 27 taggal alakult...
Bővebben →
Villányi gasztroparti
Határon átnyúló, a gasztrokultúra kincseit egy helyre összehozó rendezvény fényében is tündökölt idén a Villányi Rozé Fesztivál. Horvát és magyar borá...
Bővebben →
Harmonika hét a Landeszrat szervezésében
A harmonika a németség és helyi svábság ősrégi hangszere. Vidám vagy épp szomorú dalok, no és a zeppedlik avagy a polkák kísérőjeként, szinte nélkülöz...
Bővebben →