Helyi hírek, események
Nemzetközi busó kupa
Immáron harmadik alkalommal rendezte meg az Mohácsi TE ökölvívó szakosztálya, a Sárdi Károlyról elnevezett nemzetközi versenyét. Az előző évek nagy létszámú nevezéseire tekintettel, idén kétnaposra bővült a rendezvény. Így hát a lll. Nemzetközi Busó Kupa, 5 nemzet, több mint 100 ökölvívóját csábította a dunaparti város sportcsarnokába. Köztük serdülő, junior, ifjúsági és felnőtt sportolókat s azok edzőt és szakvezetőit. Ez volt az idény első nagy vidéki tornája és ennél fogva ezen részt vett a sportág színe java. A felállított két ring mellett szervezővel, nemzetközi bíróval, sportvezetővel, no és egykori olimpiai és világbajnokkal is találkozhattunk. A lll. Nemzetközi Busó Kupán szépen szerepeltek a mohácsi, pécsi és szentlőrinci ökölvívók, bizonyítva, hogy a baranyai klubbok megállják a helyüket a neves mezőnyben. A torna résztvevői jó hírét vitték a mohácsi rendezvénynek és vélhetően jövőre is eljönnek öklözni egy nagyot, önmaguk és mások örömére.
Szüret a Belward pincészetnél
A Belward pincészetnél 33 hektáron termelnek kiváló fajtákat, így irsait, rajnait, olaszrizlinget, sauvignon blanct, hárslevelűt, chardonait és a zöld...
Bővebben →Nagyboldogasszony ünnepe Máriagyűdön
Augusztus 15-e a katolikus egyházban és a keleti kereszténységben is a legnagyobb Mária-ünnep, Nagyboldogasszony, Szűz Mária mennybemenetelének napj...
Bővebben →Ünnep az ünnepben, átadták a város díjait
Szent lstván napját, államunk alapítását ünnepelték augusztus 20-án a bólyiak, jól bevált helyszínen, a Batthyány téren felállított rendezvénysátor al...
Bővebben →Megáldották az új kenyeret
Dr. Takács Gábor plébános által celebrált ünnepi szentmisén vehettek részt a bólyi hívek augusztus 20-án. Az Atya méltatta Szent István államalapítónk...
Bővebben →Építkezési láz Bólyban
Nyár végi beruházási mustrára invitáltuk, Bóly város polgármesterét, aki készséggel vezetett minket körbe, a folyamatban lévő építkezések helyszínein....
Bővebben →Lecsót főztek és lángost sütöttek
Az egykori kukorica címerező tábor területén, pezsgő falunapi mulatságra leltünk Sátorhelyen. Ottjártunkkor épp a "banyaklubbos" nagyik csapata sütött...
Bővebben →Nyári német tábor sok impulzussal
Mint minden nyáron, így idén augusztus elején is benépesült a bólyi Erzsébet Vigadó, a helyi német önkormányzat által szervezett, hanyományőrző német ...
Bővebben →A mohácsiak a sokacbab nagymesterei
26. éve rotyog az utánozhatatlan ízű sokac bab, a mohácsi sokácok hagyományőrző utcai gasztrofesztjén. A különleges agyagedényben készített étel füs...
Bővebben →Együtt dobbant az újpetreiek szíve
Újpetrén a rendszerváltás előtt is szép múltja volt a falunapoknak, a legújabb kori történelemben, 17 évvel ezelőtt Gaszt Árminné polgármester asszony...
Bővebben →Újra megtelt az Ördögkatlan
Újra itt volt a nyári fesztiválok slágere. Az Ördögkatlan nem a Művészetek Völgye, Nagyharsány sem Kapolcs és Bérczes László sem Márta István. Egyszó...
Bővebben →Hazai siker az idei Eurocampon
19. éve töretlen lendülettel rendezik meg az Eurocamp elnevezésű utánpótlás labdarúgó tornát, ezúttal Bólyban. Francia, horvát és magyar csapatok rész...
Bővebben →ltt a mézédes ormánsági dinnye
Az ormánsági dinnyeföldek meghozták a várva várt gyümölcsüket. Rubin, crizby, talizmán, topgun és moréna, csak néhány fajta az itt termő mézedes dinny...
Bővebben →