Helyi hírek, események
Muzsikások Versenden

Muzsikások Versenden, mondhatnánk szokványos dolog erre felé. Ez esetben azonban egy különleges zenei csemegéről beszélhetünk. A kis faluba látogató Muzsikás együttes, 1973 óta működő, nemzetközi hírű Kossuth és Liszt Ferenc-díjas magyar népi muzsikát játszó zenekar. 2008-ban az együttes a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerésének, a World Music Expo WOMEX-díjának kitüntetettje volt. A Muzsikás fontosnak tartja a jövő nemzedéke számára a népzene megismertetését és befogadását. Épp ezért az együttes, egy évtizede nagyobb szabású programba kezdett, melynek része különleges és egyben rendhagyó iskolai énekórák megtartása a magyar vidék kisiskoláiban. A versendi iskola megbízott igazgatója, egy korábbi ígeretet váltott be, s ennek köszönhető a népszerű együttes fellépese a helyi kultúrházban.
A MOL segítségével a program eddig eljutott több mint 250 település 350 iskolájába, 80 000 diákhoz és 4500 pedagagóghoz. A szervezők remélik, hogy a versendi gyerekeket is megérintette a különleges zenei találkozó és most, avagy később, de megszeretik a magyar népzenét.

Karikázó és sűltgesztenye Várkonyban
Idén is megrendezték a ,,Sütt Gesztinyés" Lukács-napot a festői szépségű Zengővárkonyban. A tánccsoportok és muzsikusok gyülekezője után.megindult a...
Bővebben →
Bajnokavató a Mecsek Rallyen
Idén is a Pécs Pláza parkolójában megrendezett prológgal indult útjára a régi szép tradíciókkal rendelkező.Mecsek Rallye. Itt aztán a versenyzők, gépo...
Bővebben →
Egészségnap a Bólyi Cápáknál
A sportos és egészséges életmódra hívta fel a figyelmet, egész napos programjával a Bólyi Cápák Küzdősport Egyesület. Reggeli kezdésként a legkisebbek...
Bővebben →
Biztos alapokon a berkesdi suli
A Fekete István nevét viselő Berkesdi Általános Iskola tanulói és pedagógusai, már javában ráhangulódtak az idei tanévre. Kiváló körülmények között fo...
Bővebben →
Már a kukorica betakarítása folyik
A Belvárdgyulai Zrt.-nél és az integrált partercégeknél, nem rég kezdték meg a kukorica betakarítását. Egyelőre nem lehet panasz sem a mennyiségre, se...
Bővebben →
Vadhúspromóció 100 gyermeknek
Folytatódott a vadhús fogyasztásának népszerűsítése Baranya Megye centrumában, a Pécsi Nevelési Központban. Két baranyai kamara - az agrár és a vadász...
Bővebben →
Harkány lett az év fürdője
Az idén nyáron Harkányban fürdőzők akkor még csak sejthették, hogy az ország egyik legjobb fürdőjében lubickolnak. Azóta hivatalossá is vált, hogy 201...
Bővebben →
Lovas hétvége Kisbudméron
Lovas barátok hétvégi találkozójára került sor Kisburméron. 40 lovas és családtagjaik vettek részt a több napos dzsemborén, Garétól, Keszün át Bükkösd...
Bővebben →
Csirkepaprikás főzés égi áldással
A számláló idén a misztikus 21-es re váltott, a Bólyi Szüreti Csirkepaprikás-főző Fesztiválok kapcsán. A délelőtti kiadós eső és a délutáni időjárás e...
Bővebben →
X. Bólyi Vesszőfutás
Nagy melegre.nem panaszkodhattak a X. Bólyi Vesszőfutás amatőr és profi futói. Sőt, már a rajt előtti órákban eső áztatta az aszfaltot és sejteni lehe...
Bővebben →
Robotok csomagolnak a Terránnál
A jövő iparága elképzelhetetlen a mesterséges inteligenciával rendelkező robotok nélkül. Nagyon jól tudják ezt a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. tulajdo...
Bővebben →
Költözés előtt a bólyi ovisok
Elkezdődött az idei tanév a Bólyi Óvodában is. Begördültek az udvarra az aprócska kerékpárok és teljes létszámmal megszállták a gyerekek az óvoda játs...
Bővebben →