Helyi hírek, események
Olcsóbb halat a magyarnak!
A halboltok pultjai bő választékkal várják a hazai halfogyasztókat. Leginkább a ponty vezeti a slágerlistát, ára és finom husa miatt. A Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezi az étkezési és a telepítési célú hal áfájának csökkentését, mert ez fehérítené az ágazatot és hozzájárulna ahhoz, hogy a halfogyasztás pár év alatt a duplájára nőjön. A tárca dolgozik a Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy bevezetésén, amely garanciát jelent a vásárlók számára. A tervek szerint már karácsonykor a boltokba kerülhetnek a védjegyes termékek. Más húsfélék, így a marha vagy a vadhús áfájának csökkentése ugyanakkor nincs napirenden. Egy biztos, a halhús áfájának mérséklése egészségügyi szempontból is hasznos intézkedés.
Hal van bőven, nem csak a tavakban és folyókban, hanem a halaspultokban is. Ha az ára csökken, talán több fogy majd belőle. A fiatalok is jobban megismerik és megkedvelik ízvilágát. Rántott hús helyett jöhet majd a jó magyar halászlé és halpaprikás. Minderről bővebb összeállítást a Bóly TV-ben láthatnak.
Babakiállítás Lippón
A Lippói Gondozási Központba beköltöztek a babák százai, így a pólyások, az elsőáldozók és a nemzetiségi ruhákat viselők . No nem csak ők, hanem sok s...
Bővebben →Hegyközségi borverseny éremesővel
Szederkényi Hegyközség idei borversenyére 163 minta érkezett, amely 70% fehér, 20% vörös és 10%rozé bor volt - hallhattuk a zsűri értékelését, a hely...
Bővebben →Nyugdíjas délután a borházban
Német nemzetiségi programmal rukkolt elő a bólyi Nyugdíjas Malom Klub. Ezen apropóból hívtak vendégeket is a Borházba, ahol műsorral és finomságokkal ...
Bővebben →Tejüzem épül Borjádon
A Borjádi Zrt.-t 2001 óta a Schmalzbauer család irányitja. Állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkoznak. Jelentős termelési volumennel rende...
Bővebben →Népszerű a szivacskézi
A Kozármislenyi Sportegyesület Kézilabda Szakosztályának bábáskodása mellett, 4 évvel ezelőtt indúlt útjára a bólyi suliban a lányok szivacskézilabda ...
Bővebben →Lotus termékek a bólyi Mol kúton
Újra "csilivili autók" a bólyi Mol kúton. Az itteni autómosó és egy speciális termék ugyanis, így együtt csodákra képesek. Avatott szakember varázso...
Bővebben →Tartják az irányt Dunaszekcsőn
Rendezett falu képét mutatja Dunaszekcső az átutazók számára. De rendezett a község büdzséje is, tudatosan fejlesztenek, s költik a befolyó bevételek...
Bővebben →Terrán termékek a Construmán
A ClimaControl energiatakarékos és a Futuron napenergiát hasznosító termékeivel, mágnesként vonzotta az érdeklődők sokaságát a Terrán Tetőcserép Gyárt...
Bővebben →Palkonyai ínyencségek
Szikrázó napsütésben, gépkocsik százai, vendégek ezrei érkeztek a Villányi Borvidék szívébe. Ugyanis két napos tavaszi szezon nyitó, Stílusos Vidéki g...
Bővebben →Bólyi siker a minősítőn
A Landesrat szervezésében, az Országos Német Gyermektáncfesztivál déli előválogatóját rendezték meg Pécsváradon. A kulturális seregszemle kiváló alkal...
Bővebben →Tavaszi koncert Babarcon
Tavaszköszöntő koncertre került sor, a régi szép hagyományok jegyében, a babarci kultúrházban. A helyi Ifjúsági Zenekar vendégével, a Dunaszekcsői Fúv...
Bővebben →A napközi haszna
A köznevelési törvény szerint, hacsak az iskola igazgatója nem ad felmentést, 16 óráig a gyermekeknek az iskolában kell tartozkodniuk. Az itt töltött ...
Bővebben →