Helyi hírek, események
Jöhet a 9 évfolyamos iskola?
Az elsősök most a legkisebbek a bólyi iskolában. Hamarossan változhat a helyzet, ugyanis bővülhet az évfolyamok száma, mégpedig a nulladikkal. A kormány ugyanis támogatni fogja a plusz egy év, azaz a kilenc évfolyamos általános iskola bevezetését. A plusz egy év az óvoda és az iskola közé épülhetne be, efelett az iskolarendszer nem alakulna át. A kilenc évfolyamos iskola és az új Nemzeti alaptanterv bevezetésének céldátuma, 2019 lesz. Az átalakuló közoktatási rendszer szeretné kiküszöbölni azokat a csorbákat, melyek az úgynevezett Pisa- jelentés kapcsán kerültek felszínre. Cél, hogy a felnövekvő nemzedék, a jelenkor kihívásainak megfelelő tudásbázissal rendelkezzen, minél több és szélesebb kopmetenciával. A bólyi iskolában, sok területen meghaladták már korukat, előrébb járnak, mint más iskolák. A felzárkózás a többiekre vár, nincs mese, jobban kell teljesíteni. Erről is szó lesz, a Bischofné Blandl Mária igazgatóval készült Bóly TV-s interjúban, melyet jövő hét elején láthatnak majd a nézők.
Bálint András "Arany estje"
A Radnóti Színház 13 év után felújította és újra műsorra tűzte Bálint András Arany János estjét, melyet ezúttal Bólyban is bemutatott a nagyközönség e...
Bővebben →A Mesterre emlékeztek
Ismét összejöttek Gehring Tibor barátai, hogy egykori mesterükre és tanárukra emlékezzenek. A kollégium sportcsarnokában lejátszott, Bóly - Lippó bará...
Bővebben →Operettre hangolva
Igazi nosztalgia parti kerekedett, az idei babarci nyugdíjas estből. Minderről egy igen csinos primadonna és egy talpig fess uriember, mondhatni, egy ...
Bővebben →Leányvásár fiatalos programokkal
A zengővárkonyi és pécsváradi magyarok, Lukács-napi őszi vigasságát 1966-ban elevenítették fel először. A hagyomány szerint, amikor a Zengő lábánál mé...
Bővebben →Nemzeti konzultáció két államtitkárral
A FIDESZ- Magyar Polgári Szövetség, a Nemzeti Konzultáció kapcsán országos kampányba kezdett, melynek fontos pilléreként országjáró fórumokon vesznek ...
Bővebben →Országos hírű a Belvárdi Fogadó
A Belvárdi Fogadó rendszeresen ad otthont céges meatingeknek és az ezt követő minőségi ebédről avagy a vacsoráról is gondoskodik. A dabasi székhelyű...
Bővebben →Szívhez szóló nóta est Töttösön
A Pécsi Vígságtévők Társulat, ,,Az Örök magyar nóta" című előadása a magyar klasszikus remekeket viszi el, a vidéken élő időskorú lakossághoz. Ez a...
Bővebben →Köszöntötték a szépkorú, "kerek szülinaposokat"
Neves születesnaposokat köszöntöttek a Bólyi Idősek Gondozási Központjában. Ide kapott meghívást a kisváros valamennyi 70-80-90 évese, illetve 90-en é...
Bővebben →Mecsek Rallye: Herczig nyert, Ranga Peti 4.
Péntektől-vasárnapig zajlott, az 51. Aquaprofit Mecsek Rallye, amely az ORB és ORC sorozat számára a prológgal, a Historic Eb nemzetközi mezőnye szám...
Bővebben →Landesrat seregszemle Bólyban
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, "Sváb hangulatok" elnevezéssel, országos kiszenekari találkozóra került sor a bólyi Erzsébet Vigadó...
Bővebben →Megjöttek a rokonyok Várkonyba...
Napsütesben lubickoló "Sütt Gesztinyés" Lukács-napi búcsút rendeztek, ismét Zengővárkonyon. A várkonyi Hagyományőrző Művelődési Egyesület, ezúttal is ...
Bővebben →Babarci szüreti mulatság
A babarci szüreti mulatságoknak, mély gyökerei vannak a faluban, csakúgy mint a szőlőtőkéknek. Az itt élő dolgos magyarság és svábság múltjából datáló...
Bővebben →