Helyi hírek, események


Mester Feri bácsi, a tanító

2017.03.15

A Bólyi Televízió stábját vendégül látó kiváló tanító, Máriakéménd főutcáján lakik, itt fogadott minket otthonában. A pécs-somogyi születésű, idén 81 éves Mester Feri bácsi 20 éve nyugdíjas. Elmondhatja magáról, hogy 42 éven át tanított, mégpedig Kéménden és Szellőn, 22 évig pedig igazgatta a Máriakémendi Iskolát. Tanítói oklevele mellé, történelem-gyakorlati szakos tanári diplomát is szerzett. Sok ezer gyermek tudását pallérozta, akik megállták a helyüket az élet megannyi területén. Színjátszó csoportot vezetett, edzősködött és önkormányzati testületnek is tagja volt, tette ezt több cikluson keresztül. A két település díszpolgári címmel jutalmazta, önzetlen és kitartó munkájáért. Két gyermek édesapja, 3 unoka nagypapája és egy dédunoka dédnagypapája. Manapság borászkodik, horgászik és túrázik, hogy formába tartsa magát. A róla készült tévés porté segítségével, ismerkedjünk meg életútjával, amely egy bányászfaluban kezdődött. Mindez a Bóly TV műsorában nézhető meg.


Télűző busók Mohács utcáin

2018.02.19

Napokon át űzték a telet a busók a Duna-parti városban. Az Unesco szellemi világörökségének és a hungarikumnak is számító Mohácsi Busójárás, méltán vo...

Bővebben →

Szellemírtók a suli farsangon

2018.02.19

Micsoda suli farsang. Bankrablók avagy a Vizkis bólyi utódai, a Rocki 20 sportos szereplői, terroristák a kerítés túloldaláról sok sok tússzal, a domi...

Bővebben →

Német "népdalnokok" területi versenye

2018.02.19

40 éve német nyelvi tagozattal rendelkezik a mohácsi Park Utcai lskola. Ők a rendezői a Német Nemzetiségi Népdaléneklési Versenynek, amely 25 éves múl...

Bővebben →

Tetőfedők képzése a Terránnál

2018.02.19

Vas és Zala megye ácsai és tetőfedő mesterei vettek részt, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. több napos bólyi képzési programjában. Elmélet és gyakorlat...

Bővebben →

Negyed évszázad sikere Majson

2018.02.19

Az idén 25 éves Majsi Kultúrális Egyesület ismét megrendezte, a nemrég megyei nívódíjjal elismert, Majsi Farsang elnévezesű rendezvényét. Annak szokvá...

Bővebben →

Mignonok és mesehősök

2018.02.19

Az óvonénik Mignonoknak, míg a bólyi óvodások Supermannek, Batmannek, boszorkáknak, hercegnőknek, tűzoltónak vagy épp indiánnak öltöztek. Hamisítatl...

Bővebben →

Busók Szederkényben

2018.02.19

Idén is Szederkényben kezdték a telet űzni, a messze földön híres mohácsi busók. A Botos és az Ördögfiókák csoportjai nevesi busó közösségek a Duna-pa...

Bővebben →

A Trigo összefogja a gazdákat

2018.02.12

Fordúlni látszik a Trigo kommunikációs hajója, az agrártengeren...Az eddigi partnertalálkozókon, a vetőmag forgalmazással foglalkozó cégek mutatkoztak...

Bővebben →

Ipariút műszaki átadása

2018.02.12

A napokban került sor, a megyei Top forráskeretéből megvalósuló bólyi ipariút műszaki átadására. A projekt igen nagy jelentőséggel bír, hiszen teherme...

Bővebben →

Farsang a lippói suliban

2018.02.12

A lippói Gárdonyi suli alsós és felsős diákjai, nagyon készültek az idei farsangi jelmezbáljukra. Csakúgy mint a 7.-es szülői munkaközösség, akikre az...

Bővebben →

Édesszájúak paradicsoma

2018.02.08

Immár hatodik alkalommal tették édesebbé a szürke téli napokat a Pécsi Csokoládé Karneválon, amely a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as épületében ker...

Bővebben →

Böllérfesztivál a Tenkesalján

2018.02.08

Az elmúlt 10 évben, böllérkedtek már itt szikrázó napsütésben, lucskos sáros időben, idén pedig szünni nem akaró hóesésben. A jubileumi Siklósi Böllér...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162