Helyi hírek, események


Oscar-díjas rendező Pécsett

2016.03.23

Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő rendezvénysorozatát, az Animárciust. A rendezvény keretén belül, "Honnan, hová, merre, meddig" címmel, filmvetítéssel egybekötött beszélgetést és közönségtalálkozót tartottak, Rófusz Ferenc Kossuth- és Oscar-díjas, animációs filmrendezővel. A művész magával hozta az 1981-ben elnyert, OSCAR-díját is. A rendezvénysorozatot megnyitotta és a rendezővel beszélgetett, dr. Őri László pécsi alpolgármester, aki szinte lázba égett a Saul fia, Oscár sikere kapcsán. Rófusz Ferenc a maga egyszerűségével nosztalgiázott saját oscárjáról és megemeli a kalapját Nemes Jeles Lászlóék mostani sikere kapcsán. A szépszámú közönség, szinte falta az Oscar díjas rendező szavait. A jelnlévők egyként konstatálták, hogy a magyar filmkészítés zászlaja, most is a legmagasabb árbócon lebeg. És igen jó szele van mostanság, a magyar hajónak.


A lippói pörköltek nyomában

2016.08.15

A 15. Lippói jubileumi falunap is, mint mindig a gasztronómiáról és az önfeledt szórakoztatásról szólt. Idén 20 csapat főzött az önkormányzat által ...

Bővebben →

Mároki német gála

2016.08.15

A mároki lakodalmas másnapján a helyi német önkormányzat veszi át a stafétát. Horányi József főszervező és csapata igazán profi ebben a műfajban. Bril...

Bővebben →

Lakodalmas parádé Márokon

2016.08.15

Az évszázados hagyományokat megelevenítő céllal jött létre, hat évvel ezelőtt a Mároki Lakodalmas Parádé, mely az egykor még két különálló település...

Bővebben →

Focitábor Szederkényben

2016.08.15

A nyár végére is maradt sportos tábor a kicsiknek. A Szederkényi Sportegyesület fiatal utánpótlás edzői, egy rutinos rókával kiegészülve vállalták fel...

Bővebben →

Nyári kézművestábor Erzsébeten

2016.08.14

Kézműves tábort szerveztek, kétszer egyhetes turnusban az Erzsébetiek. Négytől 12 éves korig, összesen 30 gyermek vett részt a napközis foglalkozásoko...

Bővebben →

Sátorhelyi falunap az egykori táborban

2016.08.14

Az egykori címerező tábor területére invitálták a falu lakosságát a sátorhelyi falunap alkalmával. Sokan jöttek nosztalgiázni azok, akik a 70-es 80-as...

Bővebben →

Elszármazottak találkozója Lippón

2016.08.14

A szívük és a lelkük is visszacsalogatja őket Lippóra. Elszármazottaknak nevezik őket, pedig álmaikkal és gondolataikkal soha nem távolodtak el faluju...

Bővebben →

Imádják a mohácsi sokacbabot

2016.08.10

Több mint két évtizede a Mohácsi Sokacok Olvasókörének tagjai, augusztus első hétvégéjére szervezik meg a mohácsi népi és nemzetiségi hagyományokat fe...

Bővebben →

Fergeteges falunap Újpetrén

2016.08.10

Az elmúlt hétvégén a népi tánctól a modern rock and rollig, széles palettáról válogattak az újpetrei falunap szervezői. Persze arra is figyelve, hogy ...

Bővebben →

Megújult a bólyi konditerem

2016.08.09

Szép tradíciókkal, dicső patinával rendelkezik a bólyi testépítők edzőterme, vagy ahogy ők nevezik, a helyi kondi. Takács Ferenc és Abai Szabolcs veze...

Bővebben →

Kultúrától fortyogott az Ördögkatlan...

2016.08.05

A csodaszép Villányi-hegység közepén csendes nyugalmas falvakban, öt napon át idén is forrt  az Ördögkatlan. Augusztus 2-a és 6-a között kilencedik al...

Bővebben →

Német tábor sok tánccal és alkotással

2016.08.04

Mint minden nyáron, így idén is benépesült a bólyi Erzsébet Vigadó a német önkormányzat által szervezett Hagyományőrző német nyelvi néptánc és alkotót...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162