Helyi hírek, események
Emmausz a bólyi pincefaluban
Húsvét hétfőn újra zsongott a bólyi pincefalu. A népszokás 2011 óta, hivatalosan is része a szellemi örökségünknek, s mitagadás, az utóbbi években pedig egyre több baranyai település vette át a hagyományt.
Emmauszt a betelepített németek teremtették meg, több mint 100 éve, amikor is húsvét hétfőjén, a kálváriadombi szentmise utáni, pincejárásba kezdtek. Később az asszonyok, a gyerekek és a barátok is csatlakoztak hozzájuk. Ma már 387 pince van Bólyban és az évtizedek során, a helybélieken kívül sok vendéggel bővült a kör. Így hát elsősorban a nyitott pincékről, a vendégszeretetről és a vidámságról is szól ez az ünnep. A bólyi Emmausz elsősorban bólyiaké. Ugyanakkor a nyitott pincéknél, mindenkit szívesen látnak, kóstolhatják a pekkeskiflit és a szép borokat. Egy szeletet haza is vihetnek ebből a felhőtlen életérzésből, elmondhatják milyen barátságossak és vendégszeretőek a bólyi emberek. Jövőre pedig jöjjenek vissza, mert újra nyílnak a pincék és életre kel a hagyomány.
Nyílt napok a Kisfaludy Gimnáziumban
A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium az idei tanévben is megszervezte a hatodikosok, valamint a nyolcadikosok számára az iskolát bemutató három nyílt ...
Bővebben →Vérfrissítés a bólyi zenesuliban
A Bólyi Általános lskolában, művészeti oktatás keretében, zenét és képzőművészetet tanulhatnak a gyerekek. A készségfejlesztő rendszer megléte óta szá...
Bővebben →Páratlan kincsek a Gyugyi gyűjteményben
Folyamatosan egyedi és értékes Zsolnay alkotásokkal gazdagodik a pécsi Gyugyi gyűjtemény a Zsolnay negyedben. Köztudott, hogy Dr. Gyugyi László műgy...
Bővebben →Népszerűsítik a hazai mézet
A méz élettani hatása megkérdőjelezhetetlen. Ezért is fontos, hogy rendszeresen fogyasszuk a jó hazai terméket, amelyre maguk a méhészek vállalnak gar...
Bővebben →Mosolygós majsi ovisok
Második alkalommal nyerte el a Majsi Óvoda a Boldog oktatási intézmény minősítést. No és valóban, mosolygós és vidám gyerekek és óvonénik fogadják a h...
Bővebben →Kolbásztöltő mesterek Palotabozsokon
Immáron ötödik alkalommal rendezték meg Palotabozsokon a Disznótoros Fesztivált, melyre az idén is mindenkit szeretettel vártak. A helyi gasztrifeszt...
Bővebben →Pándysok bemutatkozó kiállítása
A Mohácsi Szalonon elnyert önálló kiállítás rendezésének lehetöségével sajátos módon élt Muk Etelka a Pándy Otthon kerámiá műhelyének vezetője. Úgy go...
Bővebben →Babarci nyugdíjasok köszöntése
Generációs összejövetel kerekedett az idei babarci nyugdíjas délutánból. Minderről az önkormányzat szemfűles szervezői gondoskodtak, akik az óvoda, az...
Bővebben →Beruházás dömping a Borjádi Zrt - nél
A Borjádi Zrt.-t és a TS Tej Kft-t 18 éve a Schmalzbauer család irányitja. Állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkoznak, mégpedig minőségi s...
Bővebben →Leányvásár valódi lakodalommal
Kívánni sem lehetett volna jobb időt, hétvégén a Pécsváradi Leányvásáron, így rengetegen kihasználták a kellemes napsütést és kilátogattak a rendezv...
Bővebben →Megújult a kölkedi templom
A Mohács-Kölkedi Társegyházközség meghívására érkeztek a hívek, a 200 éves kölkedi templom szombati istentiszteletére. Ünnepi alkalom volt ez, hiszen ...
Bővebben →A jövő a tét...
A továbbtanulás szempontjából fontos dolog, hogy a gyerek tudjon miből választani, tudásának és érdeklődésének megfelelően. Épp ezért dícséretes, ha s...
Bővebben →