Helyi hírek, események
Hazaért a vándorbatyu
A sombereki kultúrház előtti sváb térzene jelezte a faluban élőknek és az ide igyekvőknek, hogy jelentős esemény készül a sváb községben. Ugyanis hazaért, ami innen indult útjára...
1 év alatt 41 német nemzetiségi iskola, 3.431 km, több tízezer érintett diák – számokban így foglalható össze annak a vándorbatyunak az útja, amely a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának kezdeményezésére bejárta az országot. Minden állomáson felhívta a tanulók figyelmét a magyarországi németeket ért XX. századi sorscsapásokra, ezáltal több tízezer gyermek és fiatal foglalkozhatott a hazai németség, hét évtizeddel ezelőtti elhurcolásával és elűzetésével. Az Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának célja e kampánnyal az volt, hogy minél többekkel megismertesse a pontos, ferdítés nélküli történelmi tényeket.
A vándorbatyu – amelyet tavaly áprilisban három idős, az említett sorscsapásokat megélt helybéli sváb állított össze Sombereken – április 27-én hazatért a baranyai településre. Ebből az alkalomból megemlékezést tartottak, amelyen felszólalt HEINEK OTTÓ, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke és mindemellett nívós kultúrális program színesítette a méltó megemlékezést. Később az országot járt vándorbatyut ünnepi menettel vitték át a helyi nemzetiségi házba, ahonnan az korábban útjára indult. A múlt fájdalmait elfeledni soha nem lehet. Bár a sebek idővel gyógyúlnak, de mélységük a zsigerekig ér és generációkon át érezteti hatását. A ma élők felelősége, a kollektív tudat ápolása, a történtek hiteles bemutatása, a felnövekvő generáció számára. Ezt példaértékűen szolgálta a vándorbatyu akció, amely összességében elérte célját.
Babarci utcafesztivál
A 4. BabArc utcafesztivál, ismét sokakat csalogatott a sváb hagyományokat bemutató és éltető Babarcra. Kézműves standok, falusi körhinta, sváb lakoda...
Bővebben →Modern magyar honvédség
2017. elején jelentették be, hogy Zrínyi 2026 néven tízéves program indul a Magyar Honvédség fejlesztésére. Azóta új fegyvereket, járműveket szereztek...
Bővebben →Fórum a magyar falvak jövőjéről
A Baranya Megyei Kormányhivatal meghívására komplex vidékfejlesztési fórumot rendeztek Sombereken " Találjuk ki Baranyát!" címmel. Mindez az építés he...
Bővebben →Majális a kékvillogók fényében
A 6. Megyei Tűzoltó és Rendőr Majális nevébe már a mentősök is feliratkoztak, mégpedig rendező szervezetként. Aktívabb jelenlétük, mind a gépjárműpark...
Bővebben →Csodás Munkácsy alkotások
Különleges, hiánypótló és részben világpremierként is felfogható Munkácsy-kiállítás nyílt a Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában, mely fél éven...
Bővebben →Malomnap a Csele völgyében
2007 óta, sok víz lefolyt már a Csele patakon, amely mentén akkor még egy romos vizimalom torzójával találkozhattunk. Mára ez egy új külcsinnyel és ta...
Bővebben →Egyházi téma a Nyugdíjas Szabadegyetemen
Immár ötödik éve tart a Bólyi Nyugdíjasok Szabadegyeteme. A havi rendszerességgel megtartott órákon, kutatók, történészek, egyetemi tanárok tartanak e...
Bővebben →Alföldi agrár seregszemle
Véget értek a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. Sok ezren voltak kíváncsiak az ország egyik legnívósabb, 3 napos agrár kiállítására. ...
Bővebben →Tám László mestermunkái nyomában
Tevékenyen, mozgalmasan telnek manapság Tám László fotóművész hétköznapjai. Hozzá látogattunk el pécsi otthonába, amely egyben alkotóműhelye is. A het...
Bővebben →Máriagyűdi zarándoklat püspöki szentmisével
A keresztény katolikus hívek hetek óta tartó lelki gyakorlatokkal készültek, a Pécsi Egyházmegye által szervezett tizenegyedik alkalommal megrendezésr...
Bővebben →Átadták a harkányi fürdőberuházást
Szalagátvágással, esperesi áldással és sajtótájékoztatóval indult útjára Harkányfürdő nagyberuházásának átadó ünnepsége. Ugyanis Harkány Város Önkorm...
Bővebben →Hegedűkoncert a Vigadóban
A PTE Művészeti Kar - Zeneművészeti Intézetének köszönhetően, újabb nívós koncertre került sor a bólyi Erzsébet Vigadóban. Ezúttal a csodálatos vonós...
Bővebben →