Helyi hírek, események
Tambura varázs Mohácson
A Horvátországi Tamburaoktatók Szövetségének szervezésében érkezett a Duna-parti városba, az a különleges zenekar, amely nem rendelkezik mély gyökerekkel, ellenben szép és nemes célokat dédelget. A zenekar tagjai Horvátország több tájáról szerveződtek egy csokorba, s a mohácsi koncerjük mindössze a második egy pélmonostori fellépést követően. A tambura zene magyar fellegvárába pedig örömmel jöttek és hozták magukkal stílusossan " a Baranyai rabszódia" névre keresztelt, zenekari művet. Iván Dobos Pélmonostor polgármestere, örömét fejezte ki, hogy 40 éves kapcsolatukat Moháccsal, egy színvonalas tamburás koncerttel tudják megünnepelni. A Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskolában, hosszú évek óta folyik tambura oktatás. A tanszak vezetője (Pávkovics lstván) nagyon örül a horvátországi kapcsolatnak, s ennek a kézzel fogható közös projektnek. Reményei szerint, jövőre lesz folytatása . A magasztos hangulatú koncert, nem egy esetben libabőrt varázsolt a hallgatóság számára, olyannyira megérintette a lelkeket. Minden elismerés a közös projekt megállmadóinak, a koncert szervezőinek és fellépőinek.
Pazar volt az Ördögkatlan
Jól befűtöttek az idei katlanba. Az ördög ezúttal sem aludt, mint ahogy a katlanlakók sem. 5 napon át helytálltak fellépők és nézőközönségük, ahogy mo...
Bővebben →Végetért a francia kaland
Újra élet költözött a bólyi futballpályára. Lezajlott az idei nyár 3. és 4. focitábor héte és időközben hazatértek Hucqueliers- ből, azaz Franciaorszá...
Bővebben →Anna napi búcsú Kiskassán
Anna napi búcsút rendeztek a kiskassaiak, pontosabban a helyi német önkormányzat, a Baranya Megyei Polgárőrszövetséggel és a kiskassai polgárőrökkel...
Bővebben →A bírjáni töltöttpaprika ízvilága
Bírján töltöttpaprik készítésben és fogyasztásban nagyon erős. Nem hiába rendeznek itt minden évben, a tradícionális magyar étel nevével fémjelzett ne...
Bővebben →Kánikulában irány a strand
A kánikulában vízparta, de legalább is a strandokra menekülnek az emberek. A hűsítő habok igazi mentsvárat jelentenek ilyenkor. Térségünkben a Mohácsi...
Bővebben →Második felvonás Nyárádon
A nyárádiak és vendégeik, még fel sem ocsúdtak a Kékfestő fesztivál és az esti bál első napi fáradalmaiból, vasárnap töretlen lendülettel folytatódott...
Bővebben →Egybesült fesztivál
Ez volt a lll. Egybesült Fesztivál a nyárádi Templom tér árnyas fái alatt. Ízekben, minőségi ételekben nem volt hiány. A Baranya Megyei Falusi Turizmu...
Bővebben →Kékben pompázott Nagynyárád
A ma már kevesek által gyakorolt kékfestő mesterség hagyományainak megőrzésére, a termékek népszerűsítésére, tizenkilencedik alkalommal rendezték meg,...
Bővebben →Mohácsi Halfőző Fesztivál
A fatüzeléssel készült bográcsos halászlének nincsen párja. Nagyon jól tudják ezt a Mohácsiak is, akik második éve rendezik meg a Dunamenti Halfőző Fe...
Bővebben →Magyarok Kenyere Program 2018
Sok millió búzaszem, egy nemzet - ez lett a mottója az egyik "legmagyarabb" kezdemémyezésnek. A tavalyi év után ismét temérdek mennyíségű búzát ajánl...
Bővebben →Újratervezés a PMFC-nél
A PMFC-nél végetért az álmodozások kora. Nem jött össze az NB ll- be való feljutás, majd menesztették Márton Gábor vezetőedzőt és szakmai stábját. A s...
Bővebben →Éljen, felvettek...
A Pécsi Tudományegyetem az idén sem szerette volna, hogy a jelentkezők a négy fal között izgulják végig a fevételi ponthatár ismertetőt. Izgalmas prog...
Bővebben →