Helyi hírek, események


Rendőr és Tűzoltó Nap

2017.05.07

Programokban gazdag délután várta azokat a gyermekes családokat, akik a szombati, napsütéses délutánon, kilátogattak, a IV. Rendőr- és Tűzoltó Napra, a Zsolnay Kulturális Negyedbe. Immár hagyományosan, minden évben májusban rendezik meg a rendhagyó családi napot, ahol a rendvédelmi szervek látványos bemutatókkal és színes programokkal várták, a gyerekeket és a felnőtteket. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Zsolnay Negyed Ginkgo terén várta az érdeklődőket. A legnagyobb népszerűségnek a füstsátor örvendett, ahol sorban álltak a gyerkőcök, hogy bejuthassanak a sötét, és kihívásokkal teli sátorba. A legkisebbeket a tűzoltós locsolójáték kötötte le, de nagy sorban állás volt a kiállított tűzoltójárműnél is, ahol a sisak próba mellett, minden felszerelést és eszközt saját szemükkel nézhettek meg a gyerekek. A lánglovagok pedig szívesen álltak mindenki rendelkezésére. A katasztrófavédelem mellett, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság is színes programokkal várta az érdeklődőket. A rendőrök többek között, bűnmegelőzési és baleset-megelőzési bemutatókkal, fegyverzet és járműkiállítással varták a résztvevőket. E napon döbütált komplex programjuk is, amely kapcsán sajtótájékoztatót is tartottak. A Polgárőrség szintén járműbemutatóval és kiállítással készült, a bemutatkozásra szánt napra, amelynek keretében motorozásra és quadozásra is lehetősége nyílt a srácoknak. A polgárőrök, ma már szerves részesei mindennapjaink biztonságának. A majális forgatagából is megszólaltattunk néhány vendéget, akik elégedetten konstatálták a rendőr és tűzoltó nap sikerességét. Minderről bővebb összeállítást a Bóly TV-ben láthatnak.


Újévi örömzenélés Lippón

2019.01.17

Január elsején, immáron 2. alkalommal nyitotta az új esztendőt nívós koncerttel a Lippói Német Nemzetiségi Fúvószenekar. Az együttes1980-ban alakult, ...

Bővebben →

Versenyeket nyertek az újpetrei diákok

2019.01.17

Nem lehet kétségünk afelöl, hogy az Újpetrei Általános iskola pedagógusai, mindent megtesznek a minőségi oktatás és nevelés érdekében. Az iskola első ...

Bővebben →

Feldíszítették a madarak karácsonyfáját

2019.01.17

Az Újpetrei Óvodában a mindennapokban, német és magyar nyelven egyaránt folyik a játékos nevelés, továbbá a minőségi pedagógiai munka. Egy kisebb közö...

Bővebben →

Kreatív pálya a suli folyosóján

2019.01.17

Egy jó ötlet, egy kiváló kreatív csapat, no és egy fogadókész iskolavezetés, ez a bólyi készségfejlesztő sulipálya létrejöttének alapja. A Bólyi Által...

Bővebben →

Búék minden kedves Nézőnknek!

2018.12.30

2019-ben is tatsanak velünk! Boldog Új Évet Kívánunk kedves Nézőinknek! A Bólyi Városi Televízió munkatársai...

Bővebben →

Nyugdíjas karácsony Szediben

2018.12.24

A Szederkényei Nyugdíjasok Egyesülete, idén is nívós programmal búcsúztatta az óévet. Karácsonyi műsorukban szerepet kaptak a helyi iskolások, tovább...

Bővebben →

Családias karácsony Máriakéménden

2018.12.24

Jelentős érdeklődés mellett zajlott, a máriakéméndiek falukarácsonya. Jeszán Csabáné polgármester asszony meleg szavakkal köszöntötte az egybegyűlteke...

Bővebben →

Betlehemes a Dom kőtárban

2018.12.24

Igazán reprezentatív helyen a Dóm kőtárban adhatta elő betlehemes műsorát a bólyi gyermekotthon amatőr színtársulata. Mindez a Pécsi Adventi programso...

Bővebben →

Gyerekek ajándékdoboza gyerekeknek

2018.12.24

Ajándékcsomagok garmada várt elszállításra, a bólyi iskola udvarán. Mindez nemes és önzetlen felajánlások hozadéka, köszönhetően a bólyi gyerekeknek, ...

Bővebben →

A szabari "csodás" betlehem

2018.12.23

Székelyszabar alapjában véve is meseszép baranyai település. Ilyenkor advent idején, amikor is kikerül az embernagyságú betlehem a falu centrumába, né...

Bővebben →

Vonóskoncert és adventi vásár Szajkon

2018.12.23

A szajki adventi programok szervezését a német önkormányzat vállalta magára. A katolikus templomban a Pécsi Vonósok koncertje adta meg az alaphangot. ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162