Helyi hírek, események


Rendőr és Tűzoltó Nap

2017.05.07

Programokban gazdag délután várta azokat a gyermekes családokat, akik a szombati, napsütéses délutánon, kilátogattak, a IV. Rendőr- és Tűzoltó Napra, a Zsolnay Kulturális Negyedbe. Immár hagyományosan, minden évben májusban rendezik meg a rendhagyó családi napot, ahol a rendvédelmi szervek látványos bemutatókkal és színes programokkal várták, a gyerekeket és a felnőtteket. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Zsolnay Negyed Ginkgo terén várta az érdeklődőket. A legnagyobb népszerűségnek a füstsátor örvendett, ahol sorban álltak a gyerkőcök, hogy bejuthassanak a sötét, és kihívásokkal teli sátorba. A legkisebbeket a tűzoltós locsolójáték kötötte le, de nagy sorban állás volt a kiállított tűzoltójárműnél is, ahol a sisak próba mellett, minden felszerelést és eszközt saját szemükkel nézhettek meg a gyerekek. A lánglovagok pedig szívesen álltak mindenki rendelkezésére. A katasztrófavédelem mellett, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság is színes programokkal várta az érdeklődőket. A rendőrök többek között, bűnmegelőzési és baleset-megelőzési bemutatókkal, fegyverzet és járműkiállítással varták a résztvevőket. E napon döbütált komplex programjuk is, amely kapcsán sajtótájékoztatót is tartottak. A Polgárőrség szintén járműbemutatóval és kiállítással készült, a bemutatkozásra szánt napra, amelynek keretében motorozásra és quadozásra is lehetősége nyílt a srácoknak. A polgárőrök, ma már szerves részesei mindennapjaink biztonságának. A majális forgatagából is megszólaltattunk néhány vendéget, akik elégedetten konstatálták a rendőr és tűzoltó nap sikerességét. Minderről bővebb összeállítást a Bóly TV-ben láthatnak.


Kamarai tanácskozás

2018.03.29

Tanácskozásra invitálták a bólyi vállalkozókat. A házigazda Pécs-Baranyai Kereskedelmi és lparkamara szorosabbra szeretné szőni a hálót az önkéntes ta...

Bővebben →

Megújult a kölkedi hivatal

2018.03.23

Ünnepelni jöttek össze a kölkediek. Megújult Polgármesteri Hivataluk és Közösségi Házuk, csaknem 30 millió forintból. Ebből az építészet 27 milliót te...

Bővebben →

Horvátok foci tornája

2018.03.23

A nyárádi Horvát Önkormányzat szervezésében került sor arra a teremlabdarúgó tornára, amelynek egyre szebb patinája kezd kikerekedni az elmúlt évek tü...

Bővebben →

Évet értékeltek a postagalambászok

2018.03.23

Postagalambászok sokasága jött össze az L 7 Bólyi Egyesület évzáró és évértékelő rendezvényére. A kiemelt eseményt, idén is a bólyi Roth Pincészetben ...

Bővebben →

Kutya szépségverseny az Expo Centerben

2018.03.23

A hosszú hétvégén alig lehetett parkolóhelyet találni a pécsi Expo Center környékén, ahol háromnapos nemzetközi kutyakiállítást rendeztek. A teremben ...

Bővebben →

Az új óvoda alapkő letétele

2018.03.23

Bohler Kindergarten und Kinderkrippe, azaz a helyi német önkormányzat által fenntartott helyi óvodát és bölcsődet, mára kinőtték a kicsik. Ugyanis Bó...

Bővebben →

Húsvéti vásár és kiállítás

2018.03.23

A Bólyi Hagyományőrző Kézimunka Szakkör tevékenységéről szuperlativuszokban lehet beszélni. Igen, ők azok a nagyik, akik hétről hétre a bólyi Kolping-...

Bővebben →

Bemutatkoztak a zongoristák

2018.03.23

A Scheich Viktória tanárnő nevével fémjelzett Zongora tanszak bemutatkozó hangversenyére került sor a közelmúltban az Erzsébet Vigadóban. A Bólyi Zene...

Bővebben →

A hölgyek tisztelete Szederkényben

2018.03.18

A nemzetközi nőnap a Szederkényi Nyugdíjas Egyesület életében is kitüntetett eseménynek számít. Ennek apropóján a legények megvendégelik a hölgyeket, ...

Bővebben →

Partnertalálkozó Klippeléknél

2018.03.18

A negyed évszázados múlttal rendelkező, kis és nagykereskedelemmel továbbá áru fuvarozással foglalkozó Klippel Kft. tüzéptelepére invitálta üzleti par...

Bővebben →

Edd egészségesre magad

2018.03.18

Az egészség kincs... Amit eszünk, azzá válunk... Egy csipet megelőzés többet ér, mint több mázsa gyógyítás...Az ismert bölcsességek sora végtelen. Iga...

Bővebben →

Nemzeti nevelés az óvodában

2018.03.18

Magyar nemzetiségi hetet rendezett a Bólyi Óvoda magyaros munkaközössége. Ezzel az izgalmas projektel készültek a március 15-ei Nemzeti Ünnepre. A nem...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162