Helyi hírek, események
Autós nosztalgia party
A Retropartyzánok 5. pécsi találkozójára került sor a hétvégén, mégpedig az Expó Centerben. A rendezvény célja, a 60-as, 70-es, és a 80-as évek Magyarországára jellemző járművek bemutatása, s azok népszerűsítése. A gyűjtők a kilátogatók számára, minél több információt szerettek volna átadni, a nagy becsben tartott járműveikről, az egykori technikai megoldásokról. Ezzel egy kicsit visszarepítve őket a 30-50 évvel ezelőtt Magyarországára. A klasszikus járgányok tulajdonosai, nagyon büszkék féltve őrzött kincseikre. Mondhatni, családtagként bánnak velük, a legnagyobb becsben tartva, óvva és őrizve őket. A kíváncsiskodók, megmerkedhettek ezzel a különleges és misztikus világgal. Ma már hihetetlennek tűnik, hogy kétüteműek gurúltak útjainkon. Akkor még nem voltak mercik és audik. E különleges és egyben varázslatos világ, fennmaradt csodáival szembesülhettünk a pécsi kiállításon. Reméljük a Bóly TV felvételeivel sikerül majd valamit visszacsempesznünk a régmúlt örökségéből. Nagy respekt a gyűjtőknek és tulajdonosoknak.
70 éve élő sebek
A felvidéki magyarság kitelepítésének 70. évfordulójára megemlékezve, közel a Parlament által elfogadott április 12-ei emléknaphoz, összejöttek a Bóly...
Bővebben →János Passió Berkesden
A berkesdiek nagy örömére hozzájuk is ellátogatott a Koch Valéria Iskolaközpont utazó színháza. A Magyarországi Német Színház rendezése mellett, számo...
Bővebben →Emlékmű avatás Negyeden
Hosszú volt az út otthonról hazáig. Hajnalban indultak Bólyból, hogy sok 100 kilóméter után megérkezzenek, a felvidéki Negyedre. Sokan itt születtek é...
Bővebben →Költészet napja Bólyban
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta, József Attila születésnapján, április 11-én ünnepljük. Bólyban minden évben irodalmi, verses összeá...
Bővebben →Húsvéti hagyományok nyomában
A pécsi Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya, tartalmas és egyben interaktív húsvéti előadással várta az iskolás csoportokat a nagyhéten. Burján l...
Bővebben →Tojáskút Bóly főterén
Nem esik messze az alma a fájától, tojás sem a kútjától... Tréfálkozhatunk egy, amúgy igen komoly bólyi kezdeményezésen. A németországi hagyományokkal...
Bővebben →Díjazták Trischler Ferencet
Pécs-Somogyi otthonában kerestük fel a bólyi születésű, nemrég Vasarely-díjjal jutalmazott szobrászművészt, Trischler Ferencet. Hosszú évek óta élnek ...
Bővebben →Éjszakai sportdömping Lippón
A lippói Gárdonyi Suli, l. Éjjeli Sport-dömping rendezvényére került sor a helyi kultúrban. Mindehhez egy lelkes tesitanárra és jó pár szponzorra volt...
Bővebben →Nyárád a falusi turizmus szive
A Zsifkovics család, 1995 óta foglalkozik falusi vendéglátással. Zsifkovics Gizi, ha lehet ezt mondani, a vendeglátás nagymestere, ma már vizsgáztatja...
Bővebben →Véghajrá előtt a bólyi focisták
Bár a hazai rangadót elvesztette a Bóly a Szederkény ellen és a PEAC ellen sem brillirozott, a csapat házatáján mégis bizakodnak a tavaszi véghajrában...
Bővebben →Bemutatkoztak az olaszi gyerekek
Egy vidéki iskola és óvoda értékeit és sokszínűségét leginkább egy színes bemutatkozó programmal lehet reprezentálni. Ott ahol a mindennapok örlő malm...
Bővebben →Értékeket őriznek a nyárádiak
A kékfestő fesztivál és Sárdi János kékfestő műhelye, Nyárád két legjellegzetesebb ikonja. A javarészt svábok lakta községben, szép kifutása van az el...
Bővebben →