Helyi hírek, események
Emlékhelyek napja
A Nemzeti Örökség Intézete Emlékhelyek Napja 2017 elnevezéssel országos rendezvényt szervezett, többek között a mohácsi csatának emléket állító Sátorhelyen. Az esemény célja nem volt más, minthogy az emlékhelyeket népszerűsítésék. Valamint, tartalmas programokon keresztül a köztudatba mindinkább beépítsék a magyarországi emlékhelyek létezését. Ezen a napon a nemzeti és történelmi emlékhelyek, különleges és tartalmas programokkal várták a történelem és kultúra iránt érdeklődő látogatókat. Az Emlékhelyek Napja alkalmából az idei évben a Mohácsi Emlékpark is gazdag programokkal rukkolt elő, történelmi hagyományőrzők tartottak bemutatókat, valamint felépítésre került egy magyar katonai tábor is. Csatajelenetek, tüzérségi bemutatók, kézműves foglalkozások gazdagították a programot, valamint XVI. századi magyar viseleti elemek, fegyverek, használati eszközök megismerésére is lehetőség volt. Az emlékhelyen a sírkertben, illetve a múzeumban szakemberek mesélték el a mohácsi csata történetét és avatták be a fiatalokat és az idősebbeket a történelem rejtelmeibe. Érdemes volt az emlékhelyek napján, a 17 nemzeti és 49 történelmi emlékhelyünk valamelyikét felkeresni. A Mohácsi Emlékhely és Nemzeti Sírkert, sok száz érdeklődőt fogadott, akik tudásban és élményekben is gazdagodhattak.
Húsvéti Magonc műhely
A Magonc tanoda mindig aktív szervezői, húsvét előtti is, csináld magad foglalkozásra invitálták a kicsiket a bólyi Ifjúsági Házba. Díszes köszöntőlap...
Bővebben →Udvardy György megyéspüspök üzenete
Liturgiák és látványos események sokasága színesítette a nagyhét programját a Pécsi Egyházmegyében. Televíziónk nagycsütörtökön látogatott el a székes...
Bővebben →Meghívó hagyományos borversenyre
A Szederkényi Hegyközség az idei évben is megrendezi HAGYOMÁNYOS BORVERSENYÉT. Nevezni fajtánként 2 db 0,75 l-es palack borral lehet. Mintákat 2016....
Bővebben →Nógrádi Mohácson beszélt a terrorról
Mintha a legnépszerűbb popsztár érkezett volna Mohácsra, oly sokan jöttek össze az Ifjúsági Centrum aulájába. Nógrádi György biztonságpolitikai szakér...
Bővebben →Az 56-os jeges árra emlékeztek
A 60 évvel ezelőtti, 1956- os jeges árra emlékeznek meg kiállításukkal a mohácsi éremgyűjtők. Az egyesület legaktívabb tagjai, Mórócz Sándor és Csorba...
Bővebben →Barkácsolás a könyvtárban
Húsvétra hangoló barkácsolásra invitálták a gyerekeket a bólyi könyvtárba. Ügyesen bántak az ollóval és a ragasztóval, sorra készültek a mestermunkák....
Bővebben →Húsvéti kiállítás
Jövőre lesz a 10. jubileumi év, hogy Ivik Jánosné, Róza néni átvette a bólyi kézimunka szakkör vezetését. Minden esztendőben azóta is, húsvét és karác...
Bővebben →Postagalambászok értékelője
Egyesületi, tagszövetségi és országos versenyeken méretettek meg térségünk postagalambászai és nagy becsben tartott állományaik, az elmúlt esztendőben...
Bővebben →Agrárfórum az Agrár Kamaránál
Szép számmal összejöttek a termelők a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei szervezete által megrendezett gazdafórumra. A Mezőgazdasági és Vidé...
Bővebben →Fülemülés nőnapi őrület
A hölgyek hada ismét megszállta a Fülemülét villánykövesden. A hagyományos nőnapi buliba, csaknem 300 an jöttek össze. Finomakat ettek s ittak, jót mu...
Bővebben →Mároki sváb bál kifulladásig
A véméndi Szextett együttes, hamisítatlan sváb zenével csalogatta táncba, a márokiakat az idei sváb bálba. Zeppedlik, polkák és keringők sokasága szer...
Bővebben →Nyuszik parádé Szediben
Húsvét előtt újabb vidám darabokkal lepte meg szederkényi törzsközönségét, a helyi nyugdíjas színjátszó csoport. A Főpróba című előadás csokor, nevét ...
Bővebben →