Helyi hírek, események
Jótékonysági est Töttösön
Idén Töttösön rendezték meg a szajki "Fogadj el" Alapítvány, Fogyatékosok Napközi Otthonának, jótékonysági estjét. Az alapítvány egyre több szállal kötődik Töttöshöz, igy többek között a Schneider család által, akiknek egyik gyermekük hosszú évek óta, az intézmény egyik ikonikus alakja. Épp Schneiderék voltak azok, akik idén tehermentesíteni szerették volna a szajkiakat, ezért felvállalták a rendezvény előkészítését és levezénylését. Tartalmas műsor vezette fel az esti bált, így többek között az otthon lakói, Bruckner Dóra, Iváncsits Tamás és a helyi Country Angels tánccsoport is fellépetek. Később pedig Ács Tibor DJ gondoskodott a talpalávalóról. Stang Imréné, az alapítvány alapítója, hálás a töttösiek nagylelkűségéért és ígéri, lesz még alkalom, hogy itt rendezik meg jótékonysági estjüket. Gratulálunk, a Schneider családnak a kiváló szervezéshez, Töttös pedig jelesre vizsgázott a hazigazda szerepében. Sok sikert az alapítványnak, valósítsák meg évek óta dédelgetett álmukat, mégpedig a bentlakásos intézményt. Az otthonlakóknak pedig vidámságot és mosolyt az arcukra, mert így lesz kerek a világ.
Mecsek Teával az egészségért
A Mecsek Tea termékei különleges gonddal válogatott, kiváló minőségű gyógynövényekből, gyümölcsökből és tealevelekből készülnek. A speciális összetéte...
Bővebben →Vince nap szűkebb körben
Vince napja jeles nap a borászok és borkedvelők számára. A szőlősgazdák ugyanis ezen a napon jósolják meg az őszi termés minőségét és mennyiségét, a V...
Bővebben →Farsangi installáció Szederkényben
Ahol egy hónapja még a betlehem, ma már farsangi installáció fogadja a járókelőket Szederkény centrumában. A mindig lelkes és kreatív nyugdíjas egyesü...
Bővebben →Monyoródi falunap
Hosszú kihagyás után ismét falunapot rendeztek a monyoródiak. Hamisítatlan gasztropiknik kerekedet, egész napos programjukból. Babgulyás rotyogott meg...
Bővebben →Liptódon újra éledt a falusi turizmus
A Markesz család több mint egy évtizede vágott bele a falusi turizmus nagy kihívásokkal járó felvirágoztatásába. Azóta sok 100 iskolás gyermek, egyesü...
Bővebben →Nyílt nap a bólyi Mol benzinkúton
Óriási kínálat fogadta a betérőket a Bólyi MOL benzinkút és Családi pihenő előre meghírdetett nyílt napja alkalmából. A folyamatosan fejlesztő és szo...
Bővebben →Tanévkezdésre hangolva
Még javában tart a vakáció, de vannak akik még csak most kelnek útra a jól megérdemelt nyaralásuk uticéljához. Ugyanakkor a kulisszák mögött gőzerővel...
Bővebben →Felhívás idősek számra
VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA! A koronavírus nagyon gyorsan terjed, és tudjuk, hogy az idősekre a legveszélyesebb. Ezért arra kérjük idősebb honfitársain...
Bővebben →Rendkívüli szünet az óvodában
Bóly Város Polgármestere a Bólyi Óvoda és Bölcsőde intézményben 2020. március 18. napjától határozatlan időtartamra rendkívüli szünetet rendelt el (óv...
Bővebben →Bólyi korlátozások
BÓLYI INTÉZMÉNYEK MŰKÖDÉSE A KORONAVÍRUS MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN A katasztrófavédelmi törvény 46. § (4) bekezdése alapján veszélyhelyzetben a települé...
Bővebben →Bóly Önkormányzatának felhívása
Bóly Város Önkormányzat kéri a település azon lakóit, akik külföldi munkából, oktatási intézményből stb. az elmúlt 14 napban érkeztek haza városunkba ...
Bővebben →A jó farsangi fánkból, sosem elég
A Szajki Német Önkormányzat 9. Fánk Kavalkádja ismét lázba hozta a szorgos és szaporán sütögető nagyikat. Ezúttal is a helyi kultúrházban "randevúztak...
Bővebben →