Helyi hírek, események
Vivicitta városvédő futás
A nyárelőt idéző, 22 fokos meleg fogadta az idei Vivicittá, azaz a Városvédő Futás népes mezőnyét Pécs főterén. Amatőr és profi futók sokasága gondolta úgy, hogy fut avagy kocog egy jót ezen a napon, összesen háromezer-hétszázan készültek a 3,5 kilóméter lekűzdésére. A Széchenyi téren reggel kilenctől gyülekeztek a versenyzők, 11 óráig pedig szinte leljesen megtelt a főtér. Egy rövid bemelegítés, majd zumbaedzés alapozta meg a kellő hőfokot a rajt előtt. 11 kor Páva Zsolt kürtjének hangjára elindult a mezőny, hogy megtegye a 3,5 kilométeres távot a belvárosban. Persze mi is ott szaladtunk a többiekkel, egy kis futás ugyanis nekünk sem ártott. Csak úgy hömpölygött a tömeg Pécs utcáin, égett a kalória, méterről méterre.
Az alugút előtt már túl voltunk a táv felén, no és a Barbakánnál lévő gyilkos emelkedőn. Ekkor már volt aki a fülén is vette a levegőt. Persze a jobbaknak, meg sem kottyant ez a felvezető szakasz. Majd jött a véghajrá, a Király utcán végig és a téren, egy utolsó emelkedő a célig. Itt már a közönség bíztatása is kellett az utolsó méterekhez. A férfiaknál elsőként Tulok Mátyás budapesti futó (11:24) ért a célba, a második Kis Dávid, a harmadik Kovács András lett, mindkettő pécsi induló volt. A nőknél Szatmári Adrienn pécsi versenyző (13:29) lett az első, őt dr. Sebestyén Réka követte. A pécsi és a Pécs környéki iskolák is megvívták saját csatáikat, a legtöbb nevezőt delegáló intézmény címért. Pécsett az Apáczai Nevelési és Művelődési Központ, míg a Pécs környékinél a szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola nyert. De nyert itt mindenki, aki teljesítette az idei Vivicittat, azaz a 3,5 kilómétert.Gratulálunk minden futónak. Hajrá, csak így tovább. A fotelban ülőknek pedig azt üzenjünk, itt az idő, hogy ők is csatlakozzanak.
Olcsóbb halat a magyarnak!
A halboltok pultjai bő választékkal várják a hazai halfogyasztókat. Leginkább a ponty vezeti a slágerlistát, ára és finom husa miatt. A Földművelésügy...
Bővebben →Muzsikások Versenden
Muzsikások Versenden, mondhatnánk szokványos dolog erre felé. Ez esetben azonban egy különleges zenei csemegéről beszélhetünk. A kis faluba látogató M...
Bővebben →108 bormintából 46 arany
Egy borász ember számára nincs annál jelentősebb elismerés, ha más borászok is megdícsérik "alkotását". A tavalyi borok márciusra már igen szép arcu...
Bővebben →Nőnapi köszöntő a Vivat Bacchussal
"Éljen minden bájos szép nő!" címmel koncertezett nőnap alkalmából Baranya patinás bordalnok alakulata. A mindig vidám hangulatot teremt? Vivat Bacchu...
Bővebben →Életutak és a hölgyek méltatása
A hölgyeket gyönyörű szép virággal, Bóly két ikonikus alakját pedig, életútjukat bemutató kis kötettel köszöntötték a Gondozási Központban. Így mostan...
Bővebben →Szezonzáró sváb bál Töttösön
A Diamant Kapelle hamisítatlan sváb muzsikájára, táncraperdültek a töttösiek. No és ehhez feltétlenül nem is kellett a nemzetiségi kötődés, ugyanis e ...
Bővebben →Sokac bál Szediben
Este 10 körül, mintha befutott volna az összes vidéki busz, úgy telt meg pillanatok alatt a Szederkényi Kultúrház. A busójárás utáni hétvégére, minteg...
Bővebben →Csillagászati hét a Zsolnayban
Széleskörű érdeklődés mellett zajlik a 3. Pécsi Csillagászati Hét, amely a Zsolnay-negyedben, látványos planetáriumi bemutatókkal és tudományos előadá...
Bővebben →Nemzetközi busó kupa
Immáron harmadik alkalommal rendezte meg az Mohácsi TE ökölvívó szakosztálya, a Sárdi Károlyról elnevezett nemzetközi versenyét. Az előző évek nagy lé...
Bővebben →Esély a Bólyban maradásra
A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indult Esély Otthon címmel, melynek forrásaira Bóly is pályázni kíván - tu...
Bővebben →Hátrametszés Jordán Tamással
Hátrametszés címmel, az Alexandra kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban Jordán Tamás életrajzi kötete. A neves színész, rendező és színházigazg...
Bővebben →A busójárás mohácsi ízei
A mohácsi busójárás nem csak a látványosságokról, hanem a finom ízekről, a hamisítatlan helyi gasztronómiáról is szólt. Épp ezért gondolták azt a szer...
Bővebben →