Helyi hírek, események
10 éves a megújult Szent Miklós vizimalom
Malom napra invitálták mindazokat, akik érdeklődnek az épített értékek után és egy jó hangulatú majálisra vágytak a természet kis szigetén. A Szent Miklós vizimalom malom, megújítasának és újászületésének 10. évfodulójára csaknem 100- an látogattak ki a Csele patjára. Manapság már a malom puszta elnevezése sem egyszerű, hiszen míg a XIX. században „felsőmalomnak” nevezik, a mai köznyelv „sombereki úti”, vagy "Heréb" malomnak hívja. A jelenlegi tulajdonos, Mohácsi Bugarszki Norbert és családja, Heréb János leszármazottjaitól vásárolta meg 2007-nyarán. Ekkor kezdődött meg a teljes renoválás és az új tartalom kialakítása.
A sokszínű és egyben tartalmas Malom nap, a mohácsi Nepomuki Napok rendezvény sorozatába lett beékelve, annak szerves részeként. Az ide kilátogatókat, a sok látványosság és tartalmas előadások mellett, fonomságok s ínyencségek fogadták. A Szent Miklós vizimalom malom ma már valóban kiváló közösségi térként funcionál, a születésnap is ezt bizonyította.
70 éves a Babarc SE
A Babarci Ifjúsági Fúvószenekar hangulat alapozó muzsikája vezette fel a helyi sportbarátok, német vendégekkel közös ünneplését. Ezt követően Schnell ...
Bővebben →Partnertalálkozó Klippeléknél
Partnertalálkozóra invitálta Klippel József térségünk polgármestereit, tüzép telepe beszállítóit és Baranya ismert építési vállalkozóit. Célja ezzel n...
Bővebben →Bólyi bérmálkozás Püspök Atyával
A pünkösd kiváló alkalom a bérmálkozásra. A bólyi gyerekek hagyományossan, a szentlélek eljövetelének ünnepén részesülnek ezen szentségben. A hittanta...
Bővebben →Nyárádi kórustalálkozó
Székelyszabar, Bonyhád, Kakasd és Nagynyárád kórusai adtak közös pünkösdi koncertet, a felújítás alatt álló nyárádi templomban. Egyházi és világi dalo...
Bővebben →Bólyi pünkösdölő
Pünkösdi fesztiválra invitálta a bólyiakat a helyi német önkormányzat. Színes programmal és vásári kavalkáddal várták őket a Batthyányi térre. Az itt ...
Bővebben →Horvátok horgászversenye Töttösön
A hazai, baranyai és a határon túli horvátság baráti találkozojára került sor a töttösi 3 kívánság tónál. A helyszín kiválasztásánál sokat nyomott a l...
Bővebben →Sportos nap a szocotthonban
A társult települések ellátotjait invitálták sport és rekreációs délutánra, a Bólyi Szociális Központ udvarára. Ezen a napon, pihenő sarkot is avatta...
Bővebben →Egy baleset margójára
Svájci felségjelzésű, Viktória névre keresztelt hotel hajó rostokolt a mohácsi kikötőben, közel 100 utassal a fedélzetén. A közelmúltban, hasonló okoz...
Bővebben →Trigo partnertalálkozó a búzában
Nyári terminusához érkezett a Trigo Kft. partnertalálkozóinak sora. Búza fajtabemutatóra invitálták térségünk agrár gazdálkodóit, kiváltképp azokat, a...
Bővebben →Tájházak találkozója Szajkon
Német Nemzetiségi Tájházak s emellett a Dél-dunántúli Tájházak közös találkozójára került sor Szajkon. Az egésznapos program tudományos konferenciáva...
Bővebben →Megyei vadásznap Szentlőrincen
Idén is megszólaltak a vadászkürtök a szentlőrinci megyei vadászmajálison. Istentisztelettel indult útjára a rangos esemény, melyen Baranya csaknem ös...
Bővebben →Munkásszálló épül Bólyban
Nemrég a legjobb települési arculati kézikönyv kategóriában díjazta a megyei kormányhivatal Bólyt, most pedig támogatási szerződés aláírására érkezett...
Bővebben →