Helyi hírek, események
25 éves a Junior Art
A negyed évszázada működő, Junior Art Alapítvány alkotóinak munkáiból nyílit együttes kiállítás, a mohácsi mozi emeleti galériájában.
A Junior Art köztudottan, huszonöt éve támogatja a mohácsi és környékbeli tehetségeket. A jubileumot egy különleges kiállítással tették emlékezetessé, mindazok közös tárlatával, kiket egyszer vagy többször támogatásra érdemesnek minősített, az alapítvány kuratóriuma. A kiállítók névsora, hatvanhárom nevet tartalmaz, köztük egészen nagynevű alkotókét is. Együttes tárlatukat, Cserdi Áron mohácsi alpolgármester nyitotta meg, kiemelve mindazok példaértékű munkásságát is, akik 25 éve önzetlenül teszik a dolgukat, a tehetségek kiemelése és helyzetbe hozása érdekében. Így Köveskuti Pétert, a kuratórium elnökét is méltatta, hihetetlen kitartásáért. A neves alapítót, a napokban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, nívódíjjal jutalmazta, ezen tevékenysége kapcsán. Mint minden Junior Art tárlat megnyitójának alkalmával, így idén is okleveleket és egyedi plaketteket adott át, a kuratórium elnöke. Alkotók, támogatók és segítők elismerése ez, ugyancsak példaértékű módon. Idén dr. Nyul Istvánnak is megköszönték, évek óta tartó, önzetlen segítségét. A tehetségek felfedezése és menedzselése, óriási dolog. A Junior Art ezen a területen alkotott ezidáig maradandót. Remélhetően, kitartásuk és lelkiismeretes munkájuk, töretlen marad. Csak így tovább!
Elkezdődött a méhészszezon
Az idei méhész szezon kezdete a hűvösebb időjárás miatt kissé eltolódott. A méhek már nagyon várták a virágos növények nyílását, hiszen a virágpor nag...
Bővebben →Hétvége a megye I-ben
Négy mérkőzést játszottak szombaton a megye I-ben, a mérkőzéseken sok gól esett. Szászvár-PVSK 5-4 (4-1) Gólszerzők: Horváth G. L (2), Besenyi (2)...
Bővebben →Invitálás a babarci majálisra
Április 30-án, szombaton rendezik meg a babarci majálist, amelyre nagy szeretettel invitál mindenkit a község önkormányzata. Az eseményre a helyi spor...
Bővebben →Bencsik és a CÖF a népszavazás mellett
A Civil Összefogás népvándorlással kapcsolatos országjáró körútjának egyik állomása volt a tegnapi nap folyamán Pécs, a baranyai megyeszékhely. Bencsi...
Bővebben →60 éves a Bólyi Gyermekotthon
A Bólyi Gyeremekotthon fennállásának 60. évfordulójára sokan jöttek el ünnepelni, köztük az egykoron itt dolgozók sokasága. Rumszauer Ferencné intézmé...
Bővebben →Fittnes Day Mohácson
Sportos napra hívnak minket a szervezők, ehét vasárnap a Mohácsi Sportcsarnokba, ahol megrendezik a X. Fitness Dayt. Sztárcsevics János főszervező iga...
Bővebben →Baranya kincsei a mélyből
Időszaki kiállítás nyílt Pécsett a Káptalan utcában, az elmúlt években Baranya Megyében fellelt éremleletekből és egyéb "kincsekből". A különleges tá...
Bővebben →Falusi piac placc nyílt Villányban
Falusi piac placc nyílt Villány centrumában. Zöldség, gyümölcs és helyi termékskálával, köszönhetően a Márokért Szociális Szövetkezetnek, nagy lehetős...
Bővebben →Udvari játékokat szeretne a versendi óvoda
A versendi óvada 70 éves múltra tekint vissza. Az egykori parasztházat bővítették az idő múlásával, mígnem 2014-ben jelentős felújítás történt az inté...
Bővebben →Verses koncert Szajkon
MAK(K)USZTIK ,,Várok riadtan Veled" verses, zenés hangulat Szajk, Kultúrház április 24. 17 óra Makk Luca, Makk Kata, Nádasdi Pudár, Tóth Zola, Ma...
Bővebben →Előadás IV. Károlyról
Történelmi előadás IV. Károly utolsó magyar királyról Előadó: Czeininger Tamás a Nagy Lajos Gimnázium tanára Időpont: 2016. április 22. (pé...
Bővebben →Hétvége a megye I-ben
A pécsiek preztizscsatáját a bajnokesélyes nyerte idegenben: PVSK-PMFC 0-4 (0-2) Pécs, 500 néző. Jv. Nagy Zsolt PVSK: Máthé - Somogyi, Cvenits, S...
Bővebben →