Helyi hírek, események
Nyárád a sportos falu
Nagynyárád hosszú évek óta az ország egyik legsportosabb települése, sokszoros kategória győztes volt, a Kihívás Napja alkalmával. Idén is megmérettettek és szervezők megmozgatták a falu népét. A 26 éves múltra visszatekintő Challage Day, azaz a Kihívás Napjának célja, hogy minél többen végezzenek, legalább napi negyedórányi aktív testmozgást. Tavaly országosan, több mint 70 millió aktív mozgással töltött percet regisztráltak, ehhez a nyáradiak is hozzá tették a magukét. A Magyar Szabadidősport Szövetség által koordinált és felügyelt esemény, Magyarország legnagyobb szabadidős, össznépi megmozdulása. Mintál Tibor polgármester szerint, falujuk igencsak sportos, a Kihívás napját pedig, semmi pénzért nem hagynák ki. A nyáradi ovisok is kivették részüket az idei kihívásból. Májusfa kitáncolásban és cipelésben, utánozhatatlanok voltak a kissrácok.
A nyáradi Challage day, a nemek vonatkozásában egyenlő arányokat mutat. Cseh Barbara szerint, szívesen mozognak és sportolnak a hölgyek a faluban, a gyerekekről nem is beszélve. A nyárádiak ismét bebizonyították, hogy a sportban otthon vannak. Az idei Kihívás Napján is sok ezer kalóriát égettek el fejenként és még az is megmozdúlt, aki korábban nem. Ezúttal kategóriájában 2. lett Nyárád, amely ismét nagyon szép eredmény. Szép volt fiúk s lányok, egy percre sem megállni.
Szedi sportnap
Szederkényben folytatódott a sportos eufória. A nemrég megszerzett, bajnoki ezüstérem és a 70 éves sportegyesületi jubileum mellé, a szokásos nyári sp...
Bővebben →A Duna veszélyes üzem...
A Duna veszélyes üzem, hirtelelen mélyülő medre, nagy sodrása és a lehúzó örvények, kiszámíthatatlanná teszik. Idén már 33 életet követelt, az esetek ...
Bővebben →Aratják a búzát
Javában tartanak a betakarítási munkálatok. Jelenleg 210 ha őszi árpa, 550 ha őszi búza, 30 ha facélia, 30 ha fűmag aratása folyik a Bóly - Töttösi Zr...
Bővebben →Dunai mosás
A nyár közepén, az egyik legrégebbi mohácsi sokác hagyomány elevenedett meg, a helyi horvátok jóvoltából. A Sokackör udvarán serényen készülődtek, az ...
Bővebben →Nyári munkák a szőlőben
A téli fagyok, a tavaszi esők, no és a nyári kánikula, gombabetegségekkel karöltve, igencsak odavágtak az idei, várható szőlőhozamnak. Serényen zöldmu...
Bővebben →Sportos nap a kisvárosban
A sport összeköt és közösséget kovácsol. Ennek lehettünk hiteles szemtanúi, a 3. Bólyi Sportnap jóvoltából. Itt aztán mindenféle mozgásformával megism...
Bővebben →Úszótanfolyamok Bólyban
Nagy áldás tud lenni egy kisvárosban, ha strandja vagy akar egy úszómedencéje van. Pláne, az elmúlt napok kánikulájában jelentett ez, igazi mentsvárat...
Bővebben →Alkotótábor Szediben
A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület nyári Alkotótábora, immár 17. alkalommal várta a tartalmas és tevékeny időtöltésre vágyó gyerekeket. ...
Bővebben →Német tábor Újpetrén
Az Újpetrei Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület, ez év nyarán is megrendezte, német nyelvi táborát. 55 gyermek és 8 felnőtt vett részt a tartalm...
Bővebben →Érettségi a Montenuovoban
A Montenouvo végzősei, bizonyították érettségüket, az őket szóbeliztető bizottság előtt, így véget ért számukra a nagy menetelés. Az érettségi bizonyí...
Bővebben →Fuvolavarázs és emlékezés
54 fővel folyt Bólyban, egy héten át, a XXl. Országos Fuvolatábor. A megszokott helyszínek és program elemek mellett, egy igazán nagy hiányzója volt a...
Bővebben →Népviseletben járták körbe falut
Népes kompánia jött össze, a szajki tájház udvarára. Horvát, német és magyar népviseletbe öltözött táncosok és rengeteg érdeklődő készülődött itt, a f...
Bővebben →