Helyi hírek, események


Elindult a POSZT programözön

2017.06.12

Köztudottan, 2016-tól a Pécsi Országos Színházi Találkozó három alappillérre épül: a Versenyre, a POSZT bemutatja rendezvénysorozatra, illetve a POSZT Fesztiválra. Csakúgy mint idén is.

A POSZT Versenyprogramjának előadásai a Pécsi Nemzeti Színházban, a Fesztiválprogramok a belvárosban, a Pécsi Nemzeti Színházban, és a Zsolnay Negyedben, a POSZT Bemutatja programjai pedig a Kodály Központban kerülnek megrendezésre. A tavaly megújult Pécsi Országos Színházi Találkozó, minden olyan elemét megtartották, amely a nézők körében sikert aratott: a Fesztivál 10 napja alatt idén közel százötven programmal várják az érdeklődőket.

Az idei évben egyik kitűzött cél, hogy a látogatók a belvárosban folyamatosan találkozhassanak a színházi élet színe-javával: idén először minden nap számos közönségtalálkozóval várják a nézőket, akik kedvenceiknek nem csak kérdéseket tehetnek fel, de a Széchenyi téren elhelyezett POSZT szelfifalnál fotózkodhatnak és dedikáltathatnak is.

Kijelenthetjük, hogy a POSZT nemcsak kinőtte a színház és környékének falait és tereit. Hanem ezzel együtt egész Pécset, s így, Baranya szívét is felpörgette. Ahogy változtunk mindannyian, az elmúlt másfél évtizedben, úgy alakult, formálódott, gazdagodott, lett bölcsebb tapasztalatokkal a POSZT és szervezőgárdája is. Ne hagyják ki önök sem ezt a fergeteges nyár eleji színházi és kultúrális kavalkádot. POSZT-oljanak egy jót és élvezzek ezt a nyárindító varázslatot. Éljen a teátrum!


Olcsóbb halat a magyarnak!

2017.03.15

A halboltok pultjai bő választékkal várják a hazai halfogyasztókat. Leginkább a ponty vezeti a slágerlistát, ára és finom husa miatt. A Földművelésügy...

Bővebben →

Muzsikások Versenden

2017.03.14

Muzsikások Versenden, mondhatnánk szokványos dolog erre felé. Ez esetben azonban egy különleges zenei csemegéről beszélhetünk. A kis faluba látogató M...

Bővebben →

108 bormintából 46 arany

2017.03.14

Egy borász ember számára nincs annál jelentősebb elismerés, ha más borászok is megdícsérik "alkotását". A tavalyi borok márciusra már igen szép arcu...

Bővebben →

Nőnapi köszöntő a Vivat Bacchussal

2017.03.10

"Éljen minden bájos szép nő!" címmel koncertezett nőnap alkalmából Baranya patinás bordalnok alakulata. A mindig vidám hangulatot teremt? Vivat Bacchu...

Bővebben →

Életutak és a hölgyek méltatása

2017.03.08

A hölgyeket gyönyörű szép virággal, Bóly két ikonikus alakját pedig, életútjukat bemutató kis kötettel köszöntötték a Gondozási Központban. Így mostan...

Bővebben →

Szezonzáró sváb bál Töttösön

2017.03.08

A Diamant Kapelle hamisítatlan sváb muzsikájára, táncraperdültek a töttösiek. No és ehhez feltétlenül nem is kellett a nemzetiségi kötődés, ugyanis e ...

Bővebben →

Sokac bál Szediben

2017.03.08

Este 10 körül, mintha befutott volna az összes vidéki busz, úgy telt meg pillanatok alatt a Szederkényi Kultúrház. A busójárás utáni hétvégére, minteg...

Bővebben →

Csillagászati hét a Zsolnayban

2017.03.08

Széleskörű érdeklődés mellett zajlik a 3. Pécsi Csillagászati Hét, amely a Zsolnay-negyedben, látványos planetáriumi bemutatókkal és tudományos előadá...

Bővebben →

Nemzetközi busó kupa

2017.03.08

Immáron harmadik alkalommal rendezte meg az Mohácsi TE ökölvívó szakosztálya, a Sárdi Károlyról elnevezett nemzetközi versenyét. Az előző évek nagy lé...

Bővebben →

Esély a Bólyban maradásra

2017.03.02

A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indult Esély Otthon címmel, melynek forrásaira Bóly is pályázni kíván - tu...

Bővebben →

Hátrametszés Jordán Tamással

2017.03.01

Hátrametszés címmel, az Alexandra kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban Jordán Tamás életrajzi kötete. A neves színész, rendező és színházigazg...

Bővebben →

A busójárás mohácsi ízei

2017.03.01

A mohácsi busójárás nem csak a látványosságokról, hanem a finom ízekről, a hamisítatlan helyi gasztronómiáról is szólt. Épp ezért gondolták azt a szer...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162