Helyi hírek, események


Zarándoklat Máriakéméndre

2017.06.12

Szentháromság vasárnapi búcsúra és az ehhez kapcsolódó zarándoklatra került sor Mariakéménden. A környező településekről, százával érkeztek a katolikus hívek, hogy részt vegyenek, a Rozner Zsolt plébános által celebrált szentmisén és lelkileg töltődjenek, a szentírás szavaival.

A különleges kegyhely pedig, mágnesként vonzotta a híveket.

Sok búcsújáróhelyhez hasonlóan, a máriakéméndi Nagyboldogasszony kegytemplomnak is megvan a saját himnusza, ez pedig így szól:

"Tehozzád jöttünk el, édes Szűzanyánk!

Ki Fiad kegyelmét hullatod le ránk.

Ó, Mária, kéméndi Szűzanya,

Legyen gondod hű magyarjaidra."

A búcsújáró hely kialakulása egy csodás jelenéshez kötődik. 1740. áprilisában, a Szent Miklós-templom romjai között, néhány helybéli kislány füvet gyűjtött, amikor egy mélyedésben, a kis Jézust karján tartó Szűzanya fényben, tündöklő szobrát pillantották meg. A szobrot nem tudták kiemelni a földből, az később eltűnt. A kegyhely búcsúkiváltságait, XIV. Kelemen pápától,1773-ban kapta, Nagyboldogasszony napjára és más Mária-ünnepekre. Az egyházközséget, 1776-ban a Pécsi Egyházmegyéhez csatolták.

A mai napig álló barokk stílusú, Nagyboldogasszony templom, 1753 -ra készült el, azóta többször felújították. A mostani búcsút egy civilszervezet szervezte és koordinálta. Ők lsten igazából, túrázásokkal foglalkoznak, mégis fontosnak tartották, a nemes ügy felkarolását. Sok ismerős, egykori és mai, közéleti szereplővel találkozhattunk Kéménden. Jó szívvel jöttek, ebbe a nagy közösségbe. A mariakéméndi zarándok búcsú, kultúrális programmal lett színesítve. A templom udvarán, a szép számú zarándok, német és magyar hagyományőrző csoportok műsorait csodálhatta meg.

A kéméndi búcsú, a remények szerint nem egyedi fellángolás volt, hanem a lehetőségek szerint, hagyománytere mtő, így hát lesz folytatása. A Boldogságos Szűz adjon erőt és kitartást mindehhez.


Nemzetiségek háza nyílt Töttösön

2016.08.04

Szerbek, rácok, svábok, majd a felvidéki magyarok és horvátok települtek be a történelem során Töttösre. A sokszínű falu múltját ma már egy különleges...

Bővebben →

Oberkrájner muzsika és bordalok a kékfestő feszten

2016.08.02

Az Országos Kékfestő Fesztivál második napjának szervezéséről és lebonyolításáról a nyárádi német önkormányzat, továbbá a Nagynyárád-Grossnarad Német ...

Bővebben →

Kékfestő seregszemle, nívós kiállítással

2016.08.01

Hogy repül az idő. Már a XVll. Országos Kékfestő Fesztivált rendezték meg a nagynyárádiak. Az ünnepélyes megnyitón Mintál Tibor polgármester köszöntöt...

Bővebben →

Veterán autók gurultak Nyárád utcáin

2016.08.01

A pécsi Veterán Autó-és Motorbarátok Egyesülete, veterán s klasszikus járművekből és retró tárgyakból tartott kiállítást Nagynyárádon. Szó szerint cso...

Bővebben →

Birjánban sörrel locsolták a töltöttpaprikát

2016.08.01

Az elmúlt hétvégén immáron a 3. Nemzeti Töltött paprika Fesztiválra invitálták vendégeiket a birjániak. Mindezt összekötötték egy szomjoltó sörfesztte...

Bővebben →

Grillparty az árnyas fák alatt

2016.08.01

A Nagynyárádi Vendégváró Egyesület Sütő-Főző Fesztiváljára került sor a hétvégén a templom melletti park árnyas fái alatt. 7 csapat részvételével kész...

Bővebben →

Adakozó gazdák Sombereken

2016.07.30

2011-ben indult útjára a Magyarok Kenyere Program, amely keretében már az első évben, önzetlen felajánlásoknak köszönhetően, 10 tonna búza jött össze ...

Bővebben →

Köszönjük Kriszta!

2016.07.29

Kerner Krisztina nagyon szép és tartalmas 22 esztendőt töltött a Bólyi Városi Televízió kamerái előtt. A népszerű és közkedvelt műsorvezető, több mint...

Bővebben →

Szoceg biofarm Szederkényben

2016.07.27

A Szoceg Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. az igényes és szakszerű, az emberi értékrenden alapuló szociális ellátások szolgáltatója...

Bővebben →

Ismerős Arcok a Kiskastélyban

2016.07.25

Bólyi Zenés Hétvége címmel, mini rock fesztet rendeztek a Kiskastély udvarán. Köztudott, hogy korábban, több mint 10 éven át KántoRock néven évről évr...

Bővebben →

Népszerű a Krisna-völgyi búcsú

2016.07.25

A Magyarországi Krisna- tudatú Hívők Közösségének egyik legjelentősebb eseménye, a nyár közepén megrendezésre kerülő Krisna-völgyi búcsú. A három nap ...

Bővebben →

Kapolcs, avagy csobbanás a nyárba

2016.07.25

A Balaton és a nyár legizgalmasabb fesztiválja, a Művészetek Völgye idén ünnepli 26. születésnapját. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja id...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162