Helyi hírek, események
Szívfacsaró bólyi ballagás
Díszes pompában várta a ballagókat és vendégeiket a bólyi iskola. A ballagás, így a virágok, a tarisznya, a csokik hagyománya, csaknem két évszázadra vezethető vissza. Az 1870-es évek béli, selmecbányai felvonulások voltak az első mérföldkövek. Az Erdészeti és Bányászati Akadémia végzős hallgatói, bányászlapátjukat kezükbe fogva, sötétedés után körbejárták, az iskola épületét, majd a várost. "Valete", azaz "Éljetek boldogan!" felkiáltásokkal búcsúztak a végzősők. Ehhez hasonló szavakkal, nem találkoztunk a Bólyi Általános és Művészeti Iskola ballagásán és tanévzáróján, ellenben a búcsú, itt is sokaknak fájt. A végzősök utolsó útjukat járták be az iskola falai között. Számukra 8 év emlékei kerültek be a tarisznyába, sok öröm, tanulás, vidám nevetés, megannyi felelés és dolgozatírás. Barátaiktól is búcsúztak, hisz e napon 8 együtt töltött év ért véget. Elballagtak hát, a bólyi suli végzősei, csaknem mindannyian középiskolában folytatják. A mostani 7.-esek lépnek helyükre és ősszel már az ő válukat nyomja majd az utolsó év súlya. De addig is induljon útjára a vakáció, jöhet a jól megérdemelt pihenés. Csapjatok bele srácok!
Nemzetiségek estje Szajkon
Példaértékű összefogásról tettek tanubizonyságot a szajki svábok és sokácok. Közös gasztropartijukra és kulturális estjükre invitálták a község lakoss...
Bővebben →Zsíroskenyér a lampionos "túra" utánra
Márton napi lampionos felvonulásra gyülekeztek a kultúrház előtt a szajki gyerekek és szüleik. Jó kis családi és közösségi program volt ez, a hagyomán...
Bővebben →Márton napi finomságok a Kiskastélyban
Márton napi ínyencségekkel várták a liba ételek szerelmeseit a bólyi Kiskastély Vendéglőbe. A gasztrocsodákról az étterem séfjei gondoskodtak, kihozva...
Bővebben →Szederkényi lábtoll-labda sikerek
Gyerek és serdülő országos lábtoll-labda Tini kupára került sor a bólyi suli sportcsarnokában. Csapatban és párosban mérettettek meg a csapatok, amely...
Bővebben →Ízkavalkád Nagynyárádon
A Gandhi Gimnázium Nonprofit Kft. és a Nagynyárádi Önkormányzat közös szórakoztató napjára és gasztropartijára került a helyi kultúrházban. Köztudotta...
Bővebben →Kis muzsikusok az óvodában
A Bólyi Zenesuli kis növendékei örömöt csempésztek muzsikájuk által, a helyi óvodások szívébe. Csodálatos dallamokat hoztak magukkal, a hagyományos ős...
Bővebben →Készülnek az ajándéktárgyak
A Bólyi Kastély s így a Gyermekotthon udvara gyönyörű arcát mutatta még pár hete az őszi napsütésben. Az ezer színben pompázó környezet, idilli lakóko...
Bővebben →Chiliben erőssek
A mohácsi lfjúsági Centrumban megrendezett novemberi kézműves vásáron minden fellelhető volt, ami szemnek szájnak ingere. Ugyanakkor, eljött a kapszai...
Bővebben →Bezerédi verses estje
Bagatel címmel, Bezerédi verses estre került sor a bólyi moziban. Bezerédi Zoltán 1955-ben született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát...
Bővebben →Túl a sárgaöv vizsgákon a judósok
Kun Csaba judo mester irányításával, 2 éve folynak az önvédelmi sportág edzései Bólyban. A Küzdősport Szakosztály többi ágához hasonlóan, ők is átkölt...
Bővebben →Elismerték a vizimalom "megmentőjét"
Egy régi épületet felújítani és azt a közösségi élet centrumává tenni, mindenképpen dícséretes dolog. S hogy egy álomból miként lesz valóság? Mennyire...
Bővebben →Rendezett kis falu Sátorhely
Az Emlékparkjáról híres Sátorhely, irigylésre méltó település. Csendes, rendezett környezetben élnek itt az emberek, van egy gyönyörű szép parkjuk, mű...
Bővebben →