Helyi hírek, események


Mohácsi Tamburafesztivál

2017.06.20

Immár 11. alkalommal rendezték meg, a Mohácsi Tamburafesztivált, amelyen idén is, jó pár mohácsi és vendégzenekar mutatta meg magát és kivételes tudását, a zeneszerető nagy közönségnek. Mohács zenei életében jelentős szerepet játszik a tamburamuzsika, melynek örökségét, az idők során kialakult, többnyire kedvtelésből zenélő, zenészdinasztiák ápolták és ápolják a mai napig is. Játékuk az ország minden részébe elvitte már és elviszi napjainkban is, Mohács jó hírét, de az idelátogatók is számos alkalommal hallhatják, hogyan pengetik ezt a népi hangszert, a helyi zenészek. Napjainkban öt-hat együttesben, mintegy ötven zenész játszik Mohácson. Az ő dédelgetett álmuk valósult meg, sokak összefogásával és támogatásával, 2007-ben, amikor is, első alkalommal rendezték meg, a Mohácsi Tamburafesztivált.

Az évről évre megtartott rendezvény egy kiváló mohácsi tamburás, azaz Apró Zsófia ötlete volt, aki azért szorgalmazta, egy önálló fesztivál létrehozását, hogy méltóképpen lehessen ünnepelni és népszerűbbé tenni, a város hosszú időre visszanyúló, zenei hagyományát.

Az hogy idén már a 11. alkalommal szervezték meg a tamburások jeles eseményét, tradicióról és mély gyökerekről tanuskodik. Eddig közel nyolcvan zenekar vett részt, Mohácsról és környékéről, Magyarország más tájegységeiről, valamint Horvátországból és Szerbiából, ezen kiemelt eseményen.

A fesztiválnak csakúgy, mint a korábbi években, a Schneider Lajos Művészeti lskola udvara adott otthont. Az árnyas fák között, csak úgy szállt a gyönyörű muzsika.

Mohács, a tambura fellegvára.

A városban közel másfél évszázada pengetik a zenészek, ezt a különleges, a déli szlávoknál használatos hangszert. Érdekesség, hogy nem csak az itt élő sokacok és szerbek, de még a cigányzenekarok is előszeretettel részesítik előnyben, a tamburát a hegedűvel szemben. Nem hiába lett Mohács a jeles esemény házigazdája. Kijelenthetjük, hogy a tambura és tambura muzsika halhatatlan és örök, amíg csak az ember hangszert fog, zenélni fognak rajta.


Emlékhelyek napja

2017.05.16

A Nemzeti Örökség Intézete Emlékhelyek Napja 2017 elnevezéssel országos rendezvényt szervezett, többek között a mohácsi csatának emléket állító Sátorh...

Bővebben →

BABarc fesztivál

2017.05.16

A sváb hagyományok és a régi mesterségek utcájává változott az amúgy Petőfi, a 2. BABarc fesztivál alkalmából. Népviseletben pompázó asszonyok és leán...

Bővebben →

Növendék hangverseny

2017.05.16

Lassan finiséhez ér az idei tanév. Ennek tükrében, tavaszi növendék hangversenyt rendezett a Bólyi Zeneiskola. Ennek keretében vonultatták fel a tansz...

Bővebben →

Autós nosztalgia party

2017.05.07

A Retropartyzánok 5. pécsi találkozójára került sor a hétvégén, mégpedig az Expó Centerben. A rendezvény célja, a 60-as, 70-es, és a 80-as évek Magya...

Bővebben →

Rendőr és Tűzoltó Nap

2017.05.07

Programokban gazdag délután várta azokat a gyermekes családokat, akik a szombati, napsütéses délutánon, kilátogattak, a IV. Rendőr- és Tűzoltó Napra, ...

Bővebben →

Megyei Vadász és Horgász Majális

2017.05.07

A mohácsi széchenyi téren és az IC melletti parkban rendezték meg a Baranya Megyei Vadász és Horgász Majálist. Reggeltől késő délutánig, számos látván...

Bővebben →

Hegyközségi borverseny

2017.05.07

Nézzük az idei hegyközségi borverseny számait és eredményeit: 57 termelő, 152 db minta, amelyből 95 fehér, 39 vörös, 18 db rozé. Nagyarany 2 db szüle...

Bővebben →

Gyermek musical a Vigadóban

2017.05.07

Igen, megcsinálták. Tavaly is és most is. Ja, hogy egyre jobbak? Igen, jobbak. Céltudatosabbak és már igazi profik. Eképpen summázhatjuk a bólyi suli ...

Bővebben →

Nyárádi nemzetiségi nap

2017.05.07

Vándorkiállítás megnyitójával indult útjára, az idei nyáradi nemzetiségi nap. A tárlat " Sváb Törökország" elnevezése , a Duna, Dráva és a Balaton köz...

Bővebben →

Buli hangulat Villányban és Villánykövesden

2017.05.04

A vörösbor otthonában is kiváló hangulatban zajlottak a majálisok. A villánykövesdi pincesor előtti parkban, a villányi rendezvénytéren, no és a focip...

Bővebben →

Családi sportmajális Borjádon

2017.05.04

Légvárban és trambulinon ugráló önfeledt gyerekek. Vérre menő futball küzdelmet folytató apukák és egymás közt trécselő anyukák összképe jelezte a kül...

Bővebben →

Izgalmas miniRallye Bóly határában

2017.05.04

A Siklósi Autó-Motor Sport Egyesület szervezésében folyó, miniRallye bajnokság 2. versenynapját rendezték Bóly határában. A használaton kívüli, egykor...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162