Helyi hírek, események
Indul a Magyarok Kenyere Program
A püspökségi Magtár látogatóközpontjában került sor, a Magyarok Kenyere Program, idei nyitó sajtótájékoztatójára. Köztudottan, az ötletgazdának, azaz a pécsi dr. Korinek László professzornak köszönhetően, Baranya Megyéhez köthető, ez a széleskörű, idő közben nemzeti üggye váló, jótékonysági kezdeményés. Hamarosan hungarikummá is minősíthetik a Magyarok Kenyerét, hisz ennek előszobájának számító, nemzeti értéktárba való felvétele, lassan befejeződik. Tavaly 510 ezer tonna búza gyűlt össze, a 19 megyében és minden jel szerint, idén sikerül ezt túlszárnyalni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, szervezőként és koordinátorként, sokat tesz a siker érdekében. Már most folyik, a felajánlások regisztrálása, az aratást követő begyűjtés előkészítése. S hogy mitől nemzeti ez a kezdeményezés? Parajdról érkezik a só, a Vajdaságból a kovász, a Tiszából a hozzá való víz, így hát kétség nem férhet a magyar gyökerekhez. A program során, a Kárpát-medence magyarlakta területeiről, nemzeti összefogással, búzát gyűjtenek a segítőkész adományozóktól, s a felajánlott búza egy részét liszt, a másik részét pedig, kenyér formájában juttatják el, a rászorulókhoz. A búza gyűjtéséhez igazodva a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara területi egységei megyei búzagyűjtő napokat és kenyérünnepeket rendeznek. Idén augusztus 13-án kerül megrendezésre, az Összeöntés Ünnepe, amelyre a Magyarországról és a határon túli területekről felajánlott búza egy jelképes mennyiségét várjuk, melyet ünnepélyes keretek között egyesítünk. A legnagyobb esemény helyszíne Pécs városa lesz, ahol augusztus 20-án a Központi Kenyérünnep keretében szegik meg a Magyarok Kenyerét. S vegül Böjte Csaba testvér szavaival élve: "Adja az jó Isten, hogy áldás legyen a szántóvető ember munkáján, hogy e gyönyörű Kárpátmedence minden asztalára jusson bőséges tápláló kenyér! Imádságos szeretettel." Kívánjuk, hogy így legyen!
"A Mari nem olyan..."
A Szederkényi Nyugdíjas Egyesület vidám farsangi műsorára került sor a kultúrházban. Két napon át, két előadással szórakoztatták a szépkorúakat s mind...
Bővebben →Versendi Kovács és barátai
A mohácsi kultúrális élet évszázadok óta a tambura muzsikáról is szól. Ennek emlékére Versendi Kovács József és barátai, a busójárás kisérő programjak...
Bővebben →Híd a múlt és a jelen között
Régi felöltők, bocskrok, bütykös harisnyák mellett, a ma is tevékenykedő 22 busómaszkfaragó alkotásai, valamint az előző évszázadban keletkezett, busó...
Bővebben →A jövő futballistáit nevelik
Picurkák terlgetik a labdát a bólyi suli tornacsarnokában. Ök a Bólyi SE U7-es csapata, edzőjük pedig az utánpótlás nevelés egyik doenjének számító, P...
Bővebben →Busójárás Szediben
Idén is Szederkényben kezdődött a busójárás, igaz nem így nevezik, de ez mit sem változtat a tényeken. A botos csoport a helyi óvoda udvarára idézte m...
Bővebben →Farsangi fánk a nagyiktól
A farsangi fánksütésnek régi hagyománya van kis hazánkban. A szederkényi nagyik még ismerik az ősrégi receptúrát, szinte a génjeikben van a finom süte...
Bővebben →Gálával zárt a Trigo
A Trigo ideiglenesen "birtokba vette" a bólyi Vigadó épületét, a téli partnertalálkozó sorozatának záró rendezvényére. A szakmai tanácskozásra a mozit...
Bővebben →Nyertek a tanulás rabjai
Pantomimtól a lakodalmas meneten át, a tanulás rabjaiig, széles palettán mozogtak az ötletgyáros felsős osztályok a bólyi suli karneválján. A farsang ...
Bővebben →Kortás festő Szederkényben
Czigler János szederkényi kortárs festőművész, leginkább csendéleteket és tájakat szeret reprodukálni, egyedi, kifinomult stílusában. Képei évtizedek ...
Bővebben →Tetőfedők képzése a Terránnál
A korábban megszokott lendülettel kezdte az újévet a betoncserépgyártás hazai piacvezetőjének számító Terrán kft. Minderről a cég marketing igazgatója...
Bővebben →Évértékelő és jutamazás a Bólyi Sportegyesületnél
Előbb értékeltek, majd örömükben táncra is perdültek a Bólyi SE vezetői és sportolói. Az elnöki értékelés után a szakosztályvezetők külön is megtették...
Bővebben →Lippói jelmezparádé
Míg a színpadon a Juice zenekar szolgáltatta a bevonuló zenét, addig a lippói iskolások az általuk avagy szüleik által megálmodott jelmezben fogad...
Bővebben →