Helyi hírek, események
Megújult a szajki óvoda
Jelentős renováláson, úgynevezett, nagy generálon esett át, a szajki óvoda. A helyi önkormányzat tulajdonában lévő épületre, már igencsak ráfért, a látványos beavatkozás. Ennek leginkább a gyerekek örülnek, de emellett a tulajdonos önkormányzat, no és a jelenlegi intézményfenntartó, német önkormányzat is. A felújítási és renoválási lista pedig igen jelentős, az évek tükrében. Az elmúlt 10 évben, csaknem 15 millió forintot költöttek, az épület felújítására s rendbetételére.
Tetőhéjazat csere és felújitás, külső falak és a födém szigetelése, csatorna csere a külső vakolat színezése történt legutóbb meg. Míg előtte fűteskorszerűsités, nyilászáró csere és napelemek elhelyezése került megvalósításra. A belső bútorzatok és csoportszobák felújításán is túl vannak már. Eurokonfortos játszótér, féltetős kispavilon épült a nap és eső ellen. De a homokozót is sikerült befedni, szintén féltetővel. A felsoroltakból is kitűnik, hogy bizony nem tetlenkedett a fenntartó és a tulajdonos önkormányzat. A szajki oviban, a külcsiny és a belbecs is helyén van, itt minden eltöltött nap, öröm a gyerekeknek. Persze erről gondoskodnak az óvónénik és a dadák is, akik vidám, játékos tartalommal töltik meg, a kicsik hétköznapjait. Nem hiába, Szajk egy gyermekbarát falu.
Javában aratnak a Belvárdi Zrt.-nél
A határban javában tart az aratás. Kombájnok százai vágják a jól beérett búzát térségünkben. A bőséges tavaszi csapadéknak és a kellő számú napsütéses...
Bővebben →Bóly értékeit fűrkészték
A bólyi turisztikai desztináció bemutatását szolgálta az szakmai látogatás, amelyre a napokban került sor a kisvárosban. A régióban működő Tourinform ...
Bővebben →Lendületben a falusi turizmus Liptódon
A hazai falusi turizmus sikereinek egyik eklatáns példája a liptódi Jómadár Vendégház. A kis dél-baranyai zsák falu amúgy csendes mindennapjaiban üde ...
Bővebben →Diákok címereznek a Bóly Zrt. hibrid kukoricájában
Sátorhely határban 230 hektáron, míg beremend határában 290 hektáron termel hibrid kukoricát a Bóly Zrt. A Bonafarm Mezőgazdaság számára továbbra is ...
Bővebben →Tinitrendi és főzőcske tábor
Idén is igazi menedéket adott a Tinitrend és főzőcske tábor résztvevőinek a helyszínt adó hűvös May pince, a kinti kánikulával szemben. Tizennégy leán...
Bővebben →Kánikulában mentsvár a bólyi strand
A nagy nyári kánikulában nincs is jobb egy klassz strandolásnál. A hűsítő habok között felfrissül a testünk, a part mellett napozva pedig a lelki egye...
Bővebben →Ez már a 20. Bólyi Országos Fuvolás Tábor
Ez már a 20. Bólyi Országos Fuvolás Tábor. A jubileumi eseménysorozat kiváló hangulatáról a 70 táborlakó diák és felkészült tanáraik gondoskodnak. Kov...
Bővebben →20 éves a szederkényi alkotótábor
A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület és a helyi művelődési ház közös szervezése, a 20. Szederkényi Hagyományőrző Alkotótábor. Idén 35 gyer...
Bővebben →Teltházas a bólyi focitábor
Focitábort szervezett a Bólyi SE. A 3 hetes turnus első két hete tart jelenleg, míg augusztus elején újabb tartalmas hét következik. Idén Bóly rendezi...
Bővebben →Sportos napot tartottak a bólyiak
Sikeres volt a ll. Bólyi Sport - Fitt Nap. A csaknem 32 fokos forróság ellenére, szó szerint megmozdult a kisváros sportkedvelő lakossága. Sok százan ...
Bővebben →Egyre profibbak a "bólyi drámások"
Stílusosan, bemutató előadásokkal zárták a tanévet a "bólyi drámások". Négy korcsoportban vettek részt ebben az évben is, személyiség és készségfejles...
Bővebben →Szép eredmények a berkesdi suliban
Véget ért a tanév a Berkesdi Fekete István Általános Iskolában is, idén 17 gyermek ballagott és összesen 104 tanuló fejezte be a 10 hónapos időszakot....
Bővebben →