Helyi hírek, események


Múzeumok éjszakája

2017.07.06

Szent lván éjjelén, országosan 320 intézmény várta, 2000 programjával, a csaknem félmillió múzeumlátogatót. A program sikerének titka, misztikus jellegében volt, amit Pécsett is átélhettünk. Televiziónk a Püspöki Kincstárban, a Csontváry Múzeumban, illetve a Nilus kincseit bemutató tárlaton folytatott felfedező körutat. Ezen az éjszakán, 15. alkalommal nyíltak meg a múzeumok, hogy közös tudásunk és nemzeti örökségünk féltve őrzött kincseit, közreadják felfedezőiknek. A Múzeumok Éjszakája, ismét megmutatta, milyen gazdagok is vagyunk: mennyi szép és jó, érdekes és nagyszerű dolog vár ránk, hogy felfedezzük, megismerjük, és valamiképp életünk részévé tegyük, mert valamikor része volt az már életünknek. Köszönjük meg tudósainknak, múzeumi szakembereinknek, a kiszolgáló személyzet tagjainak, hogy egész évben és ezzen az estén is velünk voltak, értünk, múzeumkedvelő emberekért is dolgoznak. A Szent Iván éji varázslat, velük együtt vált csodálatossá.


Dárdai bíztatta a focista palántákat

2018.06.22

Befutott a Danon kamionja Pécsre, aholis egy nemzetközi utánpótlás torna regionális selejtezőjére került sor a PMFC stadionjában és sportelepén. A v...

Bővebben →

Nyárádi siker a Kihívás napján

2018.06.22

Éjszakai számháborúval kezdték az idei kihívást a nyárádiak, aztán turbó fokozatba kapcsoltak és még nagyon sok sportágban avagy sportos megmozdulásba...

Bővebben →

Lángost sütöttek a nagyik

2018.06.22

A szajki Harangvölgyi sétányt ellepték a gyerekek, no és kísérőik. A szikrázó napsütésben pazar gyermeknapi mulatozásban részesültek. Mosolyt csalogat...

Bővebben →

Kórustalálkozó a Siklósi Várban

2018.06.22

A Tenkes Kórusfesztivált első alkalommal rendezték meg a siklósi vár ódon falai között. A kiváló akkusztikájú térben minden egyes hang eljutott a ho...

Bővebben →

Búza mustra a határban

2018.06.08

Magtól duzzadó kalászokat lenget a szél a határban. Hazai és külföldi búzanemesítő cégek fajtabemutatójára került sor a Trigo kft szervezésében. A n...

Bővebben →

Tehetséggála Lippón

2018.06.08

Nehéz lenne felgöngyölíteni a lippói suligálák kezdeti dátumát, így részünkről az "emberemlékezet óta megrendezésre kerülő" megjelölést kapta. Idén is...

Bővebben →

Felszentelték a kéméndi, felújított Angyalokat

2018.06.08

A Szentháromság napi német búcsún szentelték fel a helyreállított Zsolnay-angyalokat Máriakéménden. A Nagyboldogasszony kegytemplom előtt álló hatalma...

Bővebben →

Családi gyermeknap Bólyban

2018.06.08

A bólyi gyermeknapból leginkább a fagyi és a lufiárusok profitáltak. No de a picurkák sem panaszkodhattak, mivelhogy a Kalandtár szervezői, egy rakat ...

Bővebben →

Belvárdon elkelt a 2500. Claas kombájn

2018.06.05

A Belvárdgyulai Zrt. és az Axiál Kft. közös ünnepségre került sor, a dél-baranyai agrár cégcsoport központjában. A vendéglátók részéről Szűcs lmre az ...

Bővebben →

Stifolder fesztivál Fekeden

2018.06.05

A magyar és a sváb ember is szereti a húst és a minőségi hústermékeket. A 9. Fekedi Stifolder Fesztivál alkalmával, 95 mintát kóstolhatott a szakmai é...

Bővebben →

Ugráló lippói gyerekek

2018.06.05

Óriáscsúzda, légvár és trambulin. Nyugodtan nevezhetjük ezt a sikeres gyermeknap, alapvető receptjének. Jól tudják ezt Lippón is, s ennek szellemében ...

Bővebben →

Térségi polgárőr találkozó

2018.06.05

A Bólyi és a mohácsi járáshoz tartozó polgárőregyesületek vezetőit hívták meg szakmai tanácskozásra, mégpedig Babarcra. Ezen részt vett a megyei polgá...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162