Helyi hírek, események


Népviseletben járták körbe falut

2017.07.06

Népes kompánia jött össze, a szajki tájház udvarára. Horvát, német és magyar népviseletbe öltözött táncosok és rengeteg érdeklődő készülődött itt, a falunap alkalmával tervezett "nagy felvonulásra". Igaz, a szervezők nem gondolták, hogy 35 fokig szökik ezen a napon a hőmérő higanyszála, de ha már megesett, a programon nem változtattak. Itt voltak a ratschendorfiak is, akik Szajk testvértelepüléseként ápolták tovább, a baráti kapcsolatokat. Mindennek születésén, egykoron a település korábbi polgármestere, Sajnovics Mihály bábaskodott. Ő azóta is őrzi a lángot, Szajk egyik ikonikus alakjaként. A szajki tájház létrejöttéért , másokkal együtt, sokat tett a falu szülöttje, Brachmann Márta, aki e napon büszkén mutatta meg Szajk múltját és örökségét az ide látogatóknak. A falunap szervezői és a ceremonia felelősei, egyként álltak bele a feladatba. Kánikula ide vagy oda, ők tették a dolgukat. 3 megállót beiktatva, szinte körbejárták a falut, a lovas felvonulókat követve.

A népes felvonuló gárda, a sportpályán felállított rendezvénysátorig vonult, ahol mindenki fellépet, aki e napon csak számított. Jó időben, kiváló program kerekedett a szajkiak falunapjából.


Nyílt napok a Kisfaludy Gimnáziumban

2019.11.18

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium az idei tanévben is megszervezte a hatodikosok, valamint a nyolcadikosok számára az iskolát bemutató három nyílt ...

Bővebben →

Vérfrissítés a bólyi zenesuliban

2019.11.18

A Bólyi Általános lskolában, művészeti oktatás keretében, zenét és képzőművészetet tanulhatnak a gyerekek. A készségfejlesztő rendszer megléte óta szá...

Bővebben →

Páratlan kincsek a Gyugyi gyűjteményben

2019.11.18

Folyamatosan egyedi és értékes Zsolnay alkotásokkal gazdagodik a pécsi Gyugyi gyűjtemény a Zsolnay negyedben. Köztudott, hogy Dr. Gyugyi László műgy...

Bővebben →

Népszerűsítik a hazai mézet

2019.11.18

A méz élettani hatása megkérdőjelezhetetlen. Ezért is fontos, hogy rendszeresen fogyasszuk a jó hazai terméket, amelyre maguk a méhészek vállalnak gar...

Bővebben →

Mosolygós majsi ovisok

2019.11.18

Második alkalommal nyerte el a Majsi Óvoda a Boldog oktatási intézmény minősítést. No és valóban, mosolygós és vidám gyerekek és óvonénik fogadják a h...

Bővebben →

Kolbásztöltő mesterek Palotabozsokon

2019.11.18

Immáron ötödik alkalommal rendezték meg Palotabozsokon a Disznótoros Fesztivált, melyre az idén is mindenkit szeretettel vártak. A helyi gasztrifeszt...

Bővebben →

Pándysok bemutatkozó kiállítása

2019.11.18

A Mohácsi Szalonon elnyert önálló kiállítás rendezésének lehetöségével sajátos módon élt Muk Etelka a Pándy Otthon kerámiá műhelyének vezetője. Úgy go...

Bővebben →

Babarci nyugdíjasok köszöntése

2019.11.18

Generációs összejövetel kerekedett az idei babarci nyugdíjas délutánból. Minderről az önkormányzat szemfűles szervezői gondoskodtak, akik az óvoda, az...

Bővebben →

Beruházás dömping a Borjádi Zrt - nél

2019.11.06

A Borjádi Zrt.-t és a TS Tej Kft-t 18 éve a Schmalzbauer család irányitja. Állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkoznak, mégpedig minőségi s...

Bővebben →

Leányvásár valódi lakodalommal

2019.11.06

Kívánni sem lehetett volna jobb időt, hétvégén a Pécsváradi Leányvásáron, így rengetegen kihasználták a kellemes napsütést és kilátogattak a rendezv...

Bővebben →

Megújult a kölkedi templom

2019.11.06

A Mohács-Kölkedi Társegyházközség meghívására érkeztek a hívek, a 200 éves kölkedi templom szombati istentiszteletére. Ünnepi alkalom volt ez, hiszen ...

Bővebben →

A jövő a tét...

2019.11.06

A továbbtanulás szempontjából fontos dolog, hogy a gyerek tudjon miből választani, tudásának és érdeklődésének megfelelően. Épp ezért dícséretes, ha s...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162