Helyi hírek, események


Harkányi Fürdőfesztivál

2017.07.27

Ez már a 24. Harkányi Fürdőfesztivál volt, sok szórakoztató és néhol a testet is megmozgató programokkal. A nyári kánikulában, özönlött a tömeg, a termál és gyógyvízéről híres baranyai fürdőbe. Aki csak tehette, a kellemes felüdülést jelentő, hűsítő habokban mártózva töltötte a napot. Ha pedig kijöttek onnan, akkor nagyadag fagyival kerülték el a hőgutát. Persze akadt, akinek a 30 fok meg sem kottyant, még vizifitnessre is vállalkoztak. Ennek színvonaláról pedig, mohácsi sztárpáros gondoskodott. A gyógykertben is akadt program a fürdőzők számára, itt a bigband muzsika derítette jókedvre, a vendégeket. A Harkányi Big Band neve ma már fogalom. No és nem akárkit hoztak magukkal, énekesnek sem. Marosi András, a fürdő igazgatóságának elnöke, nagyon bízik abban, hogy minden évszakban még az eddigieknél is többen keresik fel a patinás harkányi fürdőt. Erre csak rásegítenek a jó programokkal, fesztiválokkal és a szolgáltatási paletta bővítésével.

A 24. Harkányi Fürdőfesztivál, emlékezetes marad minden résztvevő számára. A 30 fokban aki csak tehette, vízben töltötte a napot. Emellé még programokat is kaptak és még le is barnultak a nap végére. Kell ennél jobb időtöltés?


A lippói pörköltek nyomában

2016.08.15

A 15. Lippói jubileumi falunap is, mint mindig a gasztronómiáról és az önfeledt szórakoztatásról szólt. Idén 20 csapat főzött az önkormányzat által ...

Bővebben →

Mároki német gála

2016.08.15

A mároki lakodalmas másnapján a helyi német önkormányzat veszi át a stafétát. Horányi József főszervező és csapata igazán profi ebben a műfajban. Bril...

Bővebben →

Lakodalmas parádé Márokon

2016.08.15

Az évszázados hagyományokat megelevenítő céllal jött létre, hat évvel ezelőtt a Mároki Lakodalmas Parádé, mely az egykor még két különálló település...

Bővebben →

Focitábor Szederkényben

2016.08.15

A nyár végére is maradt sportos tábor a kicsiknek. A Szederkényi Sportegyesület fiatal utánpótlás edzői, egy rutinos rókával kiegészülve vállalták fel...

Bővebben →

Nyári kézművestábor Erzsébeten

2016.08.14

Kézműves tábort szerveztek, kétszer egyhetes turnusban az Erzsébetiek. Négytől 12 éves korig, összesen 30 gyermek vett részt a napközis foglalkozásoko...

Bővebben →

Sátorhelyi falunap az egykori táborban

2016.08.14

Az egykori címerező tábor területére invitálták a falu lakosságát a sátorhelyi falunap alkalmával. Sokan jöttek nosztalgiázni azok, akik a 70-es 80-as...

Bővebben →

Elszármazottak találkozója Lippón

2016.08.14

A szívük és a lelkük is visszacsalogatja őket Lippóra. Elszármazottaknak nevezik őket, pedig álmaikkal és gondolataikkal soha nem távolodtak el faluju...

Bővebben →

Imádják a mohácsi sokacbabot

2016.08.10

Több mint két évtizede a Mohácsi Sokacok Olvasókörének tagjai, augusztus első hétvégéjére szervezik meg a mohácsi népi és nemzetiségi hagyományokat fe...

Bővebben →

Fergeteges falunap Újpetrén

2016.08.10

Az elmúlt hétvégén a népi tánctól a modern rock and rollig, széles palettáról válogattak az újpetrei falunap szervezői. Persze arra is figyelve, hogy ...

Bővebben →

Megújult a bólyi konditerem

2016.08.09

Szép tradíciókkal, dicső patinával rendelkezik a bólyi testépítők edzőterme, vagy ahogy ők nevezik, a helyi kondi. Takács Ferenc és Abai Szabolcs veze...

Bővebben →

Kultúrától fortyogott az Ördögkatlan...

2016.08.05

A csodaszép Villányi-hegység közepén csendes nyugalmas falvakban, öt napon át idén is forrt  az Ördögkatlan. Augusztus 2-a és 6-a között kilencedik al...

Bővebben →

Német tábor sok tánccal és alkotással

2016.08.04

Mint minden nyáron, így idén is benépesült a bólyi Erzsébet Vigadó a német önkormányzat által szervezett Hagyományőrző német nyelvi néptánc és alkotót...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162