Helyi hírek, események
Új kenyér és Szent István ünnepe
Az új kenyér ünnepét Bólyban is, a "mindennapi" megáldásával, megszegésével, no és annak kóstolásával tették teljessé. Minderre, a szentmisét követően, a Kolping házban került sor. Főszereplők pedig, dr. Takács Gábor plébános és Hárs József polgármester voltak, tegyük hozzá, hogy ezúttal is, rutinossan megoldották a rájuk eső penzumot.
Augusztus 20-a jelentőségéről, Szent Istvánról, az államalapításról, no és az új kenyéről osztja meg velünk gondolatait a Bóly TV-ben, a lelkipásztor és a hitoktató. Szent lstván 1000 évvel ezelőtti bölcsessége és a kereszténység melletti hite, nemzetünk mai létét jelenti. A megtört kenyér pedig - mint azt hallhattuk -, Krisztust jelképezi. Augusztus 20-a, ezért is oly jelentőségteljes számunkra.
Érik a szőlő, hajlik a vessző...
A Belward pincészetnél a legmodernebb technológiát használják a borok érlelésére és tarolására. 30 hektáron termelnek kiváló fajtákat, így irsait, raj...
Bővebben →Kölkedi falunapi vigadalom
A Mohács Néptáncegyüttes hagyományőrző műsorával minden évben megadja a kölkedi falunap kiváló hangulatát. A rendezvénysátorban helyet foglalók, megcs...
Bővebben →Építkező Újpetre
Gőzerővel folyik a munka az Újpetrei Polgármesteri Hivatalban. Gaszt Árminné polgármester asszony 16. éve látja el a közösség szolgálatát, teszi ezt ö...
Bővebben →Limes tábor Dunaszekcsőn
Dunaszekcsőn hagyománnyá vált, hogy minden nyáron megrendezik a Lugio Napokat. A rendezvényhez kapcsolódóan nem maradhat el a Limes tábor sem, ahová e...
Bővebben →Régi új kormánymegbízott
Mint az a Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent, miniszterelnöki határozattal megerősítve, a kormányfő Baranya megyében Horváth Zoltánt nevezte k...
Bővebben →ZOO tábor lelkes gyerekekkel
A Gyűrüsfarkú Makik kifutójában hallgatták a Zoo pedagógus érdekfeszítő ismertetőjét az idei nyári tábor résztvevői. Mindeközben etették az állatokat,...
Bővebben →RozéMaraton őrült jelmezekkel
RozéMaraton néven, évek óta visszatérő mókás, jelmezes futás színesíti a Villányi Rozé Fesztivál szombat délutáni programját. Alapfeltétel, hogy minde...
Bővebben →Hadgyakorlat a Dunán
Úgynevezett közös, lron Cat gyakorlatot tartott a magyar és szerb vizihaderő a Duna magyarországi szakaszán. Mindennek kiinduló pontja, a Mohácsi Kikö...
Bővebben →Védjegy az ormánsági dinnyén
Nagyszabású dinnye promócióba kezdett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete. Ennek keretében a Kamara Baranya Megyei ...
Bővebben →Családi nap Majson
Az Összefogás Majsért Egyesült közösségi Családi Napja minden ingerküszöböt átütött, mágnesként vonzotta a falu lakosságát. A tavaly 27 taggal alakult...
Bővebben →Villányi gasztroparti
Határon átnyúló, a gasztrokultúra kincseit egy helyre összehozó rendezvény fényében is tündökölt idén a Villányi Rozé Fesztivál. Horvát és magyar borá...
Bővebben →Harmonika hét a Landeszrat szervezésében
A harmonika a németség és helyi svábság ősrégi hangszere. Vidám vagy épp szomorú dalok, no és a zeppedlik avagy a polkák kísérőjeként, szinte nélkülöz...
Bővebben →