Helyi hírek, események


Bírálják a hegyközség borait

2016.04.07

A Szederkényi Hegyközség hagyományos tavaszköszöntő borversenyének borbirálatára került sor a szajki Hárs pincében. 143 bormintából 9 rosé, 26 vörös és 98 fehér került alapos górcső alá. Négy bizottságban, neves szaktekintéjek foglaltak helyet, akik a nagykönyvben előirtaknak megfelelően, pontozták a kiváló nedüket. A tavalyi borok ezidőtáj szépen beértek, ahogy mondani szoktuk, "savuk-borsuk egyben van". Hárs Tibor hegyközségi elnök elégedett a nevezők számával, ahogy ő fogalmazott, a díjátadóra meghirdetett birkapörkölt meghozta hatását, erről senki nem szeretne lemaradni. Kozma Pál zsűri elnök látja a fejlődést az elmúlt évek tükrében, a nagyüzemi termelők -elmodása szerint - pedig már Villányhoz is felzárkóztak, mind technológiában, mind pedig szakmai tudásban. Az eredmények ismertetésére és a díjak átadására holnap este kerül sor a Szederkényi Kultúrházban, ide várják a gazdákat. A Bólyi Városi Televízióban pedig láthatják részletesen a szakemberek véleményét. (Hamarosan beszámolunk a különböző kategóriák eredményeiről és a díjazottak listáját is közzé tesszük.)


Tojáskút Bóly főterén

2016.03.23

Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...

Bővebben →

Pécsi diákok a Terrán gyárában

2016.03.23

A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...

Bővebben →

Lövészklub a város szélén

2016.03.23

Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...

Bővebben →

Oscar-díjas rendező Pécsett

2016.03.23

Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...

Bővebben →

Sörbarátok a Fülemülében

2016.03.23

A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...

Bővebben →

Növényvédős bál a Vigadóban

2016.03.23

Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...

Bővebben →

Német könyv bemutatója

2016.03.23

Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162