Helyi hírek, események
Kukorica mustra a Trigoval
 
							
	
						Nem hiába nevezik a kukoricát, tengerinek. Amerre a szem csak ellát, tengernyi területen terül el a határban. A tenger, pontosabban az óceán túlpatjáról származik, idehaza a gabonák mellett, a legnagyobb területen termelt növényünk, így a térségben is. Többek között a Gabonakutató és a Pioneer fajtakísérletben bemutatott kukorica parcelláit is megtekinthették, a Trigoval kapcsolatban álló, baranyai gazdák, a cég legutóbbi partnertalálkozóján. A gabonabetakarítás után, a kukorica és a napraforgó vágása előtti, szusszanásnyi szünetben megtartott szakmai nap, több szempontból is sok hasznos információt hordozott magában, a termelők számára. Ezért is fogadták el nagy számba a meghívást, a mostani, bólyi "randevúra". A Trigo partnertalálkozója, sokkal több mint egy információs heppening. Itt a szakemberek közösen élik meg a bemutatók élményét. Disputa keretében egyből, a helyszínen elemzik a látottakat és vonják le a konklúziót, a bemutatott fajták kapcsán. A Trigo szinte tálcán kínálja a lehetőségeket.
 
						
						
							Nyári focitábor 4 héten át
A VB láz jegyében pattogott a labda a bólyi napközis focitábor első 2×1 hetes turnusa alatt. Kis Messik, Ronaldok és Mbappék kergették a bőrt és csele...
Bővebben → 
						
						
							Az alkotás öröme Szediben
A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület nyári Alkotótábora, immáron 18. alkalommal várta a tartalmas és tevékeny időtöltésre vágyó gyerekeket...
Bővebben → 
						
						
							Böjte Csaba Székelyszabaron misézett
Székelyszabarban mutatott be szentmisét, Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány atyja. Sok ezer árva és otthontalan gyer...
Bővebben → 
						
						
							Szépen építkezik a Szoceg
Szent Iván Éjhez kapcsolódó, tréfás vetélkedőre invitálták a Szederkényi Szociális Otthon udvarára az itt lakó idős embereket. Ez a program is jól b...
Bővebben → 
						
						
							Német tábor Újpetrén
A morcona időjárás dacára, jó hangulatú nyári táboron vannak túl az újpetrei gyerekek. A helyi német hagyományőrző egyesület jóvoltából, idén is öss...
Bővebben → 
						
						
							Fuvolavarázs
A fuvolazene varázslatos világa költözött egy hét erejéig Bólyba. Ez már a 22. Országos Fuvolatábor volt, amely második éve az alapító tiszteletére Ko...
Bővebben → 
						
						
							Nyári tábor Nyárádon
Az első nyáradi Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tábor 6 napon át jelentett aktív vakációs programot a gyerekeknek. Kézműveskedés, német táncok és népd...
Bővebben → 
						
						
							Fogathajtó centrum Dunaszekcsőn
Lovas nemzet lévén, szép sikerekkel büszkélkedhetünk a fogathajtás területén is. Ez idáig olyan nagy nevek hoztak dícsőséget az országnak, mint Abonyi...
Bővebben → 
						
						
							Pfeifer Tibor stáció alkotásai
Pfeifer Tibor restaurátor mester egyik friss munkája, a Pünkösdkor átadott liptódi stációegyüttes. A falu korábbi polgármestere, szívesen vállalta a f...
Bővebben → 
						
						
							Motoros Napok és a misztikus 13-as
A 13-as szám szerencsét hozott a bólyiaknak. Ugyanis sorban a 13. Bólyi Motoros Napokat rendezték meg az alkalomra oly tökéletes Kántor-réten. Nagyszí...
Bővebben → 
						
						
							Múzeumok éjszakája Pécsett
Eljött a várva várt misztikus este, amikor ismét megnyiltak a múzeumkapuk, hogy teret adjanak a felfedezők hadának. Országszerte 400 intézmény, csakn...
Bővebben → 
						
						
							Trombita szó és puskaropogás
A meghívott zenekarok közös muzskálással nyitották meg, a l. Lippói Fúvószenekari Találkozót és Honvédelmi napot. A megye kiváló rezesbandái randevú...
Bővebben → 
					