Helyi hírek, események
Felhúzták a nyúlcipőt
Eső előtte és eső utána, de közben verőfényes napsütés. Mindez a 8. Bólyi Szüreti Vesszőfutás legfőbb jellemzője. A futás oly egyszerű sportág, mint egy faék. Futócipő, nadrág, póló, no és a futó kell hozzá. Ha mindez egyben van, egy kis akarattal és megalapozott erőnléttel spékelve már mehet is a buli. Merthogy a futók számára, egy ilyen jó hangulatú futóverseny igazából buli a javából. Higgyek el, a nagytöbbségnek meg sem kottyan ez a pár kilóméter. A hangulat pedig már a keszülődés közben is pazar.
Miután meg volt a bemelegítés, a futók felsorakoztak a rajtvonalhoz. Majd elstartoltak és megkezdődött az aszfalt és a táv koptatása. A megtervezett útvonal évek óta állandó, szinte kőbe van vésve. A bólyi sportpálya - Békáspuszta- Borjád (híd) és vissza, a 13,5 km-es etap, amit egyéniben és csapatban is lehetett teljesíteni. Míg a hosszabb távot, azaz a 21 km-et, még egy kisebb kisbudméri kitérővel lehetett abszolválni. A fiúk s lányok beleadtak apait-anyait. Jó volt nézni és látni az akarat diadalát. Az idei Vesszőfutás ismet sokakat vonzott és mozgatott meg Bólyban. Futni jó és egészséges, fedezzék fel önök is magukban az elfolytott párducot. Hajrá!
Szajki megemlékezés, a 70 évvel ezelőtti elhurcolásra
A magyarországi németek 70 évvel ezelőtti elhurcolására emlékeztek meg a szajkiak. Az 1000 éves Szajk jubileumi programsorozatra összegyűjtött, fotó a...
Bővebben →Márton-napi újbor mustra
Szép számmal jöttek össze Márton napozni, a Szederkényi Hegyközséghez tartozó borosgazdák. A Szederkényi Kultúrház ennél fogva zsúfolásig megtelt. A...
Bővebben →Vasútmodellezés felső fokon
26. alkalommal rendezték meg a népszerű Vasútmodell Parádét az elmúlt hétvégén, a Pécsi Kultúrális Központban. A megszokott látványosságok mellett, ú...
Bővebben →Tankonyhát avattak a bólyi suliban
A negyedikesek műsorával indult útjára Bóly legújabb büszkeségének ünnepélyes átadó programja. Stílusosan, kis kuktáknak öltöztek be a gyerekek és ném...
Bővebben →Nemzeti konzultáció Mohácson
dr. Hargitai János országgyűlési képviselő lakossági fórumot tartott Mohácson "Védjük meg Magyarországot" címmel, a Soros terv kapcsán. Vendége volt H...
Bővebben →Lobbi a polgárőrök autójáért
A Bólyi Polgárőr Egyesület és a Mohácsi Rendőrkapitányság, közösen tartott tájékoztatójára és az ezt követő kötetlen beszélgetésre invitálták Bóly vár...
Bővebben →Nyáradi búcsúfaállítás
Hétvégén rendezték meg Nagynyárádon, a hagyományos búcsúfaállítást. A Márton napi programok egyik éke és az egyik legpatinásabb hagyománya ez a sváb ...
Bővebben →A császár új ruhája
Kisebb méhkasra hasonlított a bólyi óvoda előtti tér, oly sokan eljöttek az Őszanyó hetek záró akkordjára. Lampionokat és egyéb kiegészítőket is be le...
Bővebben →Sokoldalú lippói nyugdíjasok
A Lippói Nyugdíjas Egyesület lV. Kultúrális Estje, igazi csemege volt a felhőtlen szórakozásra vágyóknak. Micsoda csapat, konstalálhatta a nézőtéren h...
Bővebben →Rangadó Borjádon
Impulzív játékkal szórakoztatta a két csapat, a mintegy 50 lelkes szurkolóját, akik fele fele arányba képviselték a két falu futball szerető közönségé...
Bővebben →Kiállítás Mohács szerb megszállásáról
Szerb megszállás Mohácson címmel nyílt kiállítás a mohácsi Busóudvarban. A kezdeményező helyi éremgyűjtő egyesület ikonikus alakjai, Mórócz Sándor, Cs...
Bővebben →Nyílt napok a Kisfaludy Gimnáziumban
A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium az idei tanévben is megszervezte a hatodikosok, valamint a nyolcadikosok számára, az iskolát bemutató három nyílt...
Bővebben →