Helyi hírek, események
Támogatott iskolák
Csaknem 1,2 millió általános és középiskolás gyermek kezdte meg országosan az idei tanévet. Az állam érdeke, hogy minél jobb körülmények között folyjon az oktatás hazánkban. Ezért is örömteli, hogy források is érkeznek ennek érdekében. Új tantermek épülnek, szaktantermeket építenek át és szerelnek fel a legmodernebb eszközökkel, sportpályával bővülnek iskolák, a megújuló energiát is felhasználják a fűtéshez és a világításhoz. A megyében az elkövetkező hónapokban, több mint nyolcmilliárd forint jut arra, hogy a diákok még magasabb színvonalú oktatásban részesüljenek, ebből pedig 3 milliárd Mohács térségébe landol. Minderről a Mohácsi Tankerület lgazgatójával beszélgettünk, mégpedig a fejlesztési helyszínnek számító Szederkényben, ez pedig a Bóly TV-ben látható. A szederkényi, versendi, lippó és a majsi iskolák igazgatói, természetesen üdvözlik az állami segítségnyújtást, és a fejlesztések irányát. Mindegyik iskola
részesült a forrásokból. Az oktatásba, így a gyerekek fejlesztésébe való befektetés, a jövőnk záloga. Okos és egyben bölcs döntések születtek, a források becsatornázása kapcsán. Sikeres tanévet kívánunk, minden diáknak és pedagógusnak.
Mecsek Teával az egészségért
A Mecsek Tea termékei különleges gonddal válogatott, kiváló minőségű gyógynövényekből, gyümölcsökből és tealevelekből készülnek. A speciális összetéte...
Bővebben →Vince nap szűkebb körben
Vince napja jeles nap a borászok és borkedvelők számára. A szőlősgazdák ugyanis ezen a napon jósolják meg az őszi termés minőségét és mennyiségét, a V...
Bővebben →Farsangi installáció Szederkényben
Ahol egy hónapja még a betlehem, ma már farsangi installáció fogadja a járókelőket Szederkény centrumában. A mindig lelkes és kreatív nyugdíjas egyesü...
Bővebben →Monyoródi falunap
Hosszú kihagyás után ismét falunapot rendeztek a monyoródiak. Hamisítatlan gasztropiknik kerekedet, egész napos programjukból. Babgulyás rotyogott meg...
Bővebben →Liptódon újra éledt a falusi turizmus
A Markesz család több mint egy évtizede vágott bele a falusi turizmus nagy kihívásokkal járó felvirágoztatásába. Azóta sok 100 iskolás gyermek, egyesü...
Bővebben →Nyílt nap a bólyi Mol benzinkúton
Óriási kínálat fogadta a betérőket a Bólyi MOL benzinkút és Családi pihenő előre meghírdetett nyílt napja alkalmából. A folyamatosan fejlesztő és szo...
Bővebben →Tanévkezdésre hangolva
Még javában tart a vakáció, de vannak akik még csak most kelnek útra a jól megérdemelt nyaralásuk uticéljához. Ugyanakkor a kulisszák mögött gőzerővel...
Bővebben →Felhívás idősek számra
VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA! A koronavírus nagyon gyorsan terjed, és tudjuk, hogy az idősekre a legveszélyesebb. Ezért arra kérjük idősebb honfitársain...
Bővebben →Rendkívüli szünet az óvodában
Bóly Város Polgármestere a Bólyi Óvoda és Bölcsőde intézményben 2020. március 18. napjától határozatlan időtartamra rendkívüli szünetet rendelt el (óv...
Bővebben →Bólyi korlátozások
BÓLYI INTÉZMÉNYEK MŰKÖDÉSE A KORONAVÍRUS MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN A katasztrófavédelmi törvény 46. § (4) bekezdése alapján veszélyhelyzetben a települé...
Bővebben →Bóly Önkormányzatának felhívása
Bóly Város Önkormányzat kéri a település azon lakóit, akik külföldi munkából, oktatási intézményből stb. az elmúlt 14 napban érkeztek haza városunkba ...
Bővebben →A jó farsangi fánkból, sosem elég
A Szajki Német Önkormányzat 9. Fánk Kavalkádja ismét lázba hozta a szorgos és szaporán sütögető nagyikat. Ezúttal is a helyi kultúrházban "randevúztak...
Bővebben →