Helyi hírek, események
Beszentelt kálvária Babarcon

A babarci temetőben lévő, felújított kálvária beszentelésére invitálták a lakosságot, illetve a híveket. A helyi és a német önkormányzat, továbbá a római katolikus gyülekezet egyként állt a nemes ügy mellé, támogatásuk, és a közadakozás tette lehetővé, a mostani renoválást. Krisztus szenvedéstörténete, példaértékű a hívő ember számára. Ennek bemutatását hivatott szolgálni, a babarci temetőben lévő kálvária is. Jó látni és tudni, hogy gondos kezek, mindezt rendbe tették. A megújult kálvária és a korábbi adakozások is jól példázzák, a babarci emberek és hívők összefogását, no és áldozatkészségét. Mindezért köszönetet mondott Pécsi Sándor polgármester, majd dr.Tamás Roland plébános beszentelte a stációkat. Az eseményt megtisztelték jekenlétükkel, korábbi babarci lelkipásztorok is, így Bukovics István és Erb József atyák. A
kálvári domb után, a helyi katolikus templomban szentmisével ünnepeltek tovább a helyi hívek.

Kétnyelvű oktatás a Koch Valéria Gimiben
A Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Kollégium és Pedagógiai Intézet német nemzetiségi intézmény Pécsett, amelynek fenntartója a Magya...
Bővebben →
Böllérfesztivál a Tenkesalján
A tárogató szívhez szóló hangjára, hazai pálinkával, 6 csapat részvételével kezdődött az idei böllértalálkozó. A siklósi Tenkes Lovastanyán rendezték ...
Bővebben →
Kátolyi farsang és tűzugrás
A régi időkben a lányok asszonyok kimentek a pincesorra és ott tartották a kátolyi farsangot. Ma már az emancipáció jegyében, az ünnephez a férfiak is...
Bővebben →
Horvát focitorna Nyárádon
A nagynyárádi sportcsarnokban megrendezett, 5. Farsangi Horvát Teremfoci Torna, ezúttal is parázs és egyben kemény küzdelmet hozott. Sziporkáztak a ki...
Bővebben →
Mároki sváb bál extrákkal
Pilisvörösvárról érkezett az idei mároki sváb bál zenekara. A Spatzen Kapelle valamennyi muzsikusa magyarországi német gyökerekkel rendelkezik. Ízzig ...
Bővebben →
Paktum a megye foglalkoztatásáért
A Baranya Megyei Önkormányzat, a megyei kormányhivatal, valamint a megyei önkormányzati hivatal konzorciuma által megvalósuló, a megyei TOP forrásból...
Bővebben →
Finisében a partnertalálkozók sora
Február 10-én újabb állomásához érkezett, az agrár kereskedelmi profillal bíróTrigo Kft. téli partnertalálkozóinak sora. Ezúttal is a bólyi Róth pincé...
Bővebben →
Hódit a szivacskézilabda Bólyban
A Kozármislenyi Sportegyesület kezdeményezésére, 3 évvel ezelőtt indult útjára a bólyi kislányok szivacskézilabda oktatása. Mindehhez Kovács Enikő sze...
Bővebben →
"Standby" kiállítás 12 alkotó műveivel
A Bázis Szobrász Egyesület pécsi Zsolnay Negyedben bemutatott, Standby elnevezésű kiállítása, igencsak formabontó saját műfajában. A BÁZIS Szo...
Bővebben →
Rezisztens fajtákat minősítettek
A Pécsi Tudomány Egyetem Szőlészeti-Borászati Kutatóintézetének innovatív fajtabírálatára került sor Szajkon, a Hárs pincészetben. A neves testvérpáro...
Bővebben →
Ahol jól működik a napközi
Hogy hasznos-e a napközi? Ennek megítélése vegyes megítélés alá esik. Egy biztos, hasznos is lehet, ha azt jól működtetik. Bólyban például a kötelező ...
Bővebben →
Csokiország a Zsolnayban
No ez nem a diétázók hétvégéje volt, inkább az édesszájúak kánaánja. Tizennyolc kiállítóval és mintegy húsz, a többi között szakmai- és gyermekprogram...
Bővebben →