Helyi hírek, események
Zsidó és Sólet Fesztivál
A helyi zsidó értékek bemutatását volt hivatott szolgálni, az I.Pécsi Zsidó Fesztivál, melyet az izraelita hitközség szervezett, hagyományteremtő célzattal. Így többek között a város centrumában lévő,1868-ban átadott Zsinagóga történetével is megismerkedhettek az érdeklődők. Vörös István történész, a pécsi zsidó levéltár kezelője, továbbá Hábel János helytörténeti kutató tartottak nívós előadást, a közérdeklődésre számot tartó téma kapcsán. No és tőlük tudhatunk meg sok érdekességet, a zsidó szokások kapcsán is.
A Kossuth térre tervezett Sólet fesztivál a nagy eső miatt, egy közeli étteremben lett megrendezve. A zsidó ételekről, azok elkészítésének módjáról és a zsidó gasztro szokásokról, Fűszeres Eszter mesterszakács, közismert séf tartott előadást. Természetesen, velünk is megosztott, néhány fontos praktikát. A pécsi Zsidó és Sólet Fesztivál kitalálója, így szülőatyja, dr. Stark András neves pszichológus volt, aki a hitközség alelnökeként, mindig is élen járt kreatív ötletekben. Mostani kezdeményezése is "telitalálatnak" bizonyúlt. Nagy közönségsikert aratott az l.Pécsi Zsidó Fesztivál. Sokkal többet tudnak már a zsidóság történetéről, vallásáról és szokásairól az eseménysorozaton résztvevők. Jövőre pedig ismét lesz lehetőség eme tudásra szerttenni, no és sóletet kóstolni. Pótolják lemaradásukat, ha idén ebből kimaradtak.
Pécsi Zoo tábor állatbarát csemetéknek
Ez ám a nyári elfoglaltság. Ottjártunkkor, a Gyűrüsfarkú makik kifutójában hallgatták a Zoo tábor vezetőjének izgalmas és érdekfeszítő ismertetőjét, ...
Bővebben →Virágcsodák Töttösön
2×2000 m2 üvegház és 16 fólia alatt folyik a vágott virág nevelése a töttösi Balogh családnál. 30 éve foglalkoznak virágkertészettel, miután feladták ...
Bővebben →Végetér a szúnyoginvázió?
A Pécsi Tudományi Egyetem Szentágothai Kutatóközpontjának biológiai laborjában vizsgálják az idehaza fellelhető invazív szúnyogfajokat. Mint például a...
Bővebben →Tárogatók szóltak a Dunaparton
Tárogatók szívhez szóló hangja járta be a mohácsi Dunapartot. Schreiner Sándor Ungvárról, Kárpátaljáról érkezett Farkas Bélához vendégségbe. Mindkette...
Bővebben →Nyilt nap a Bólyi Mol benzinkúton
Kisebb "canossa járásnak" lehettünk szemtanúi a bólyi MOL benzinkút és pihenő nyári Családi Nyílt Napján. Az autó mosónál kígyóztak a sorok, csakúgy m...
Bővebben →Teltházas bólyi focitáborok
Verőfényes napsütesben pattogott a labda a bólyi napközis focitábor első 2×1 hetes turnusa alatt. Kis Messik és Ronaldok kergették a bőrt és cseleztek...
Bővebben →Német tábor Nagynyárádon
A ll. Nyárádi Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tábor 5 napon át jelentett aktív vakációs programot a gyerekek számára. Kézműveskedés, német táncok és n...
Bővebben →Szajkiak vidám "utcamulatozása"
A szajki tájház udvarán, finomságokat kóstolhatott a vendégek sokasága. Köztük a testvértelepülésről, Rattsendorfból érkező küldöttség tagjai, no és a...
Bővebben →Fuvolavarázs Bóly szívében
A fuvolazene varázslatos világa, újra visszaköltözött egy hét erejéig Bólyba. Ez már a 23. Országos Fuvolatábor volt, amely 3. éve, az alapító tisztel...
Bővebben →Megújult a pécsi Dom tér
Ünnepélyes keretek között adták át a délelőtti szentmisét követően a Székesegyház előtt húzódó, mintegy 600 millió forintból megújult és megszépült Dó...
Bővebben →Liptódi vendégvárók
Ha friss vidéki levegőre vágyunk, hamar rátalálhatunk a mindössze 180 lelket számláló Liptódra. A Markesz család több mint egy évtizede vágott bele a ...
Bővebben →Motoros találkozó, Pudár emlékével
A Bólyi Motoros Napok a kisváros egyik ikonikus rendezvénye, megannyi korosztályt megmozgat évről évre, immár 14. éve. A helyi motoros egyesület szer...
Bővebben →