Helyi hírek, események
Bólyi vezető a SLAMI-ban
A Schneider Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a nagy múltú Mohácsi Zeneiskola tradícióinak folytatójaként, 2004. szeptember 1-jétől működik, négy művészeti ágra kiterjesztve az oktatást. Az eltelt években gyökeres változásokon ment át az iskola. Színház- és hangversenytermük, kamaratermeik, szaktantermeik, szabadtéri színpadjuk és hangulatos udvaruk, optimális környezetet és körülményeket biztosítanak a művészetoktatáshoz. Az új tanévtől Vidáné Kresz Beáta vette át az intézmény vezetését, mégpedig a nyugdíjba vonuló Dobos Józseftől. Az irány változatlan, a lendület pedig fokozódik. A SLAMI évről évre magas színvonalú koncertekkel és műsoros estekkel, igényes kiállításokkal, tehetséges növendékeik szerepeltetésével, versenyekre való felkészítésével igyekszik bemutatni a szülőknek, a város polgárainak azt a színes művészetoktatási tevékenységet, amely többrétű lehetőséget biztosít az itt élő gyermekek számára, a művészetekkel való ismerkedésben és elmélyedésben. Növendékeik, az országos és nemzetközi megmérettetéseken, rendre kiemelkedő eredményeket érnek el. Vidáné Kresz Beát vezetésével, ezen sikerszéria folytatódhat. Kívánjuk, hogy igy legyen.
Felvidékiek találkozója
Ismét összejöttek az egykori negyediek Bólyban, ezúttal a Kolping házban. Április 12-e a felvidéki magyarok kitelepítésének emléknapja. Azért ezt a dá...
Bővebben →Költészet napja
Ez az a nap, amikor senki nem menekülhet a versek elől. De miért is tennék? Enapon igazi verscunamit zúdítanak ránk a magyar költészet napja alkalmá...
Bővebben →Magyarországi németek borai
Április elején tartották Mecseknádasdon, a Magyarországi Németek Országos Borversenyének díjátadó ünnepségét. A baranyai településen, ez csaknem három...
Bővebben →Munkagépek hada Szederkényben
Az Európa Aszfalt kivitelezésében 10 km hosszúságban zajlik a csatornázás Szederkényben. A térség 7 települését érintő gigaberuházás, összesen 4,5 mil...
Bővebben →Emmausz 2018
Szenzációs időjárás, nyitott pincék, sok száz érdeklődő, ez volt az idei, 2018-as Emmausz mérlege. Maga az Emmausz-járás a Bólyban élő német nemzeti...
Bővebben →Renoválás a szederkényi oviban
Egy óvodára mindig ráfér a renoválás és modernizáció. Így vannak ezzel Szederkényben is, ahol évről évre felvetődik a kérdés, vajon idén mire és menny...
Bővebben →Az "átkos" relikviái
Az úgynevezett "átkos szocializmus" időszakát öleli fel, Mórócz Sándor helytörténész, Podraminczky díjas kutató egyedi gyűjteménye. Rákosi, Sztálin...
Bővebben →Tudatos utánpótlás nevelés
Utánpótlás nélkül nincs minőségi futball. Jól tudják ezt Bólyban is, ahol több korosztályban edzik a leendő felnőtt focistákat. Szendrő Zoltán edző jó...
Bővebben →Kamionok avatták a bólyi ipari elkerülőt
A korábbi főpróba után eljött a premier napja. Azaz a műszaki átadást követően, hivatalosan is átadták a Bóly centrumát tehermentesítő, nem rég megépí...
Bővebben →Húsvétra hangolódás az óvidában
Tréfás sorversenyekkel tarkított, húsvéti ráhangolódásra került sor a bólyi ovi udvarán. Verőfényes napsütésben, minden ügyességükre és leleményességü...
Bővebben →MAGOSZ elnök Sombereken
A mezőgazdaság a vidék motorja, a hazai élelmezés éléskamrája. Ennél fogva az ágazat, kitüntetett figyelmet érdemel valamennyiünk részéről. Hisz nem ...
Bővebben →Bóly kemposok sikerei
Országos Kempo gálára került sor a pécsi Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában. Az egyre népszerűbb küzdősportág utánpótlás korú harcosai mérték itt össze...
Bővebben →