Helyi hírek, események


A borról daloltak

2017.09.26

A Bor és Dal Ünnepére került sor, a Pécsi Napok idei programsorozatának keretében. "Népek bordalai és táncai” karneváli hangulatban, a Kossuth térről a Széchenyi térre vonuló, hangos és látványos kompániával. Hagyományos szüreti felvonulás ez, a fesztivál résztvevőivel, borrendekkel, pécsi közreműködőkkel és a régió művészeti együtteseivel. A szüretköszöntő program menüsora pedig igazán inycsiklandozó: non stop bordalkoncert, neves szólistákkal, valamint a házigazda Bartók Béla Férfikar mellett 4 ország (Ausztria, Horvátország, Lengyelország, Lettország) férfikaraival, az Ércbányász Koncert-fúvószenekarral, népművészeti és kirakodóvásárral, no és mindez persze borkóstolóval kiegeszítve. A szervező Pécsi Férfikar Alapítvány, ez évben is maximálisat nyújtott. "A borban öröm, barátság és dal van” – szól egy régi magyar mondás. Ebben a szellemben gyűlnek össze évente, Európa jeles férfikórusai, zenei együttesei, hogy a világszerte egyedülálló Bordalfesztiválon adják át, azt a páratlanul gazdag zenei kincset, amelyet a szőlő s a bor ihletett. A kórusok, zenészek és táncosok előadásában megszólaló bordalok, továbbá a Villányi borvidék híres borai, nagy élményekben részesítik a vendégeket. A Bor és Dal Ünnepe, egy kiváló "értékházasítás" terméke. Piacképes, eladható és közkedvelt kulturcsomagról beszélhetünk, amely valóban európai nívóról és színvonalról tanuskodik. Bravó pécsiek!


Elkezdődött a méhészszezon

2016.04.26

Az idei méhész szezon kezdete a hűvösebb időjárás miatt kissé eltolódott. A méhek már nagyon várták a virágos növények nyílását, hiszen a virágpor nag...

Bővebben →

Hétvége a megye I-ben

2016.04.24

Négy mérkőzést játszottak szombaton a megye I-ben, a mérkőzéseken sok gól esett. Szászvár-PVSK 5-4 (4-1) Gólszerzők: Horváth G. L (2), Besenyi (2)...

Bővebben →

Invitálás a babarci majálisra

2016.04.23

Április 30-án, szombaton rendezik meg a babarci majálist, amelyre nagy szeretettel invitál mindenkit a község önkormányzata. Az eseményre a helyi spor...

Bővebben →

Bencsik és a CÖF a népszavazás mellett

2016.04.22

A Civil Összefogás népvándorlással kapcsolatos országjáró körútjának egyik állomása volt a tegnapi nap folyamán Pécs, a baranyai megyeszékhely. Bencsi...

Bővebben →

60 éves a Bólyi Gyermekotthon

2016.04.22

A Bólyi Gyeremekotthon fennállásának 60. évfordulójára sokan jöttek el ünnepelni, köztük az egykoron itt dolgozók sokasága. Rumszauer Ferencné intézmé...

Bővebben →

Fittnes Day Mohácson

2016.04.21

Sportos napra hívnak minket a szervezők, ehét vasárnap a Mohácsi Sportcsarnokba, ahol megrendezik a X. Fitness Dayt. Sztárcsevics János főszervező iga...

Bővebben →

Baranya kincsei a mélyből

2016.04.21

Időszaki kiállítás nyílt Pécsett a Káptalan utcában,  az elmúlt években Baranya Megyében fellelt éremleletekből és egyéb "kincsekből". A különleges tá...

Bővebben →

Falusi piac placc nyílt Villányban

2016.04.19

Falusi piac placc nyílt Villány centrumában. Zöldség, gyümölcs és helyi termékskálával, köszönhetően a Márokért Szociális Szövetkezetnek, nagy lehetős...

Bővebben →

Udvari játékokat szeretne a versendi óvoda

2016.04.19

A versendi óvada 70 éves múltra tekint vissza. Az egykori parasztházat bővítették az idő múlásával, mígnem 2014-ben jelentős felújítás történt az inté...

Bővebben →

Verses koncert Szajkon

2016.04.18

MAK(K)USZTIK ,,Várok riadtan Veled" verses, zenés hangulat Szajk, Kultúrház április 24. 17 óra Makk Luca, Makk Kata, Nádasdi Pudár, Tóth Zola, Ma...

Bővebben →

Előadás IV. Károlyról

2016.04.18

Történelmi előadás IV. Károly utolsó magyar királyról Előadó: Czeininger Tamás a Nagy Lajos Gimnázium tanára Időpont: 2016. április 22. (pé...

Bővebben →

Hétvége a megye I-ben

2016.04.17

A pécsiek preztizscsatáját a bajnokesélyes nyerte idegenben: PVSK-PMFC 0-4 (0-2) Pécs, 500 néző. Jv. Nagy Zsolt PVSK: Máthé - Somogyi, Cvenits, S...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162