Helyi hírek, események
A 30. Villányi Vörösbor Fesztivál
Rekordszámú, több mint 30 pincészet és mintegy 50 kulturális, könnyűzenei program várta a résztvevőket, a Villányi Vörösborfesztiválon, amelyet immáron 30. alkalommal rendeztek meg, a borvidék szívében. A hagyományosan október első hétvégéjén megtartott eseményre ellátogatókat,
a pincészetek teljes portfóliójukkal, a helyi éttermek és gasztronómiai kitelepülések pedig, a vörösborhoz illő ételkülönlegességekkel várták. A gurmék igazán otthon érezhették magukat Villányban, hiszen ízkavalkádban nem volt hiány. A magyaros ízvilág, nagyon is bejött, a borokat mértékkel, de nagy hozzáértéssel kóstolgató ínyenceknek. A pincegazdák és a vendéglátós szakemberek pedig, nagy alázattal és hozzáértéssel tették a dolgukat. Jó házigazdának bizonyúltak. Színpompás szüreti felvonulás tette még látványosabbá az eseményt. Borrendek, zenekarok, dalnokok és még sokan mások gondoskodtak arról, hogy emlékezetes maradjon a "karnevál". A főutcán végig kígyózó menetet tapssal köszöntötték a nézelődők. A rendezvény térre megérkező felvonulók és a fesztivál résztvevői, ünnepélyes megnyitó ceremónián vehettek részt. A borrendek bemutatása mellett, polgármesteri köszöntő és bordalok sokasága fokozta, a parádés hangulatot. Az esti nagykoncertre, mégtöbben érkeztek. Fantasztikus látványt nyújtott az emberáradat, a Magna Cum Laude koncertjén, szinte hullámzott a tömeg, a jó zenére. Ez volt sorban a 30., jövőre pedig jöhet a 31. Villányi Vörösbor Fesztivál. S habár a jó bornak nem kell cégér, elmodhatjuk, hogy az idei fesztivál, európai színvonalon zajlott. Villány hozta a kiváló formáját, a borok pedig fogytak hordószámra.
Megyei Vadásznap Szentlőrincen
Sok száz vadász és valamennyi baranyai vadásztársaság képviseltette magát a Szentlőrincen megrendezett megyei vadásznapon. Impozáns standokkal, a társ...
Bővebben →Villányi fúvós jubileum
A zene kovácsolta őket közösséggé, igazi baráti társasággá váltak és időközben beutazták fél Európát. Most pedig jubileumi születésnapot ünnepeltek, a...
Bővebben →Testvértelepülések találkozója
A X. Bólyi Pünkösdi Fesztivált a testvértelepülések sétányának avatója, majd pedig az adott országra jellemző, kisebbségek helyzetét elemző tanácskozá...
Bővebben →Nepomuki ünnep Mohácson
Nepomuki Szent János a vízen járók védőszentje, szobra a Duna-part közelében, a Halászcsárda előtti téren áll. A múlt századból eredő szokás szerint, ...
Bővebben →Lakásfelújítások Versenden
Mint arról pár hete beszámoltunk, jelentős támogatásokban részesült Versend, a többségében romák lakta falu. Akkor több száz millió forint forráshoz...
Bővebben →Új stációk és parádé Liptódon
A mesterségek udvarában, látványosságokban gazdag standokkal találkozhattak a Liptódon pünkösdölők. Ólomüveg munkák, kézműves termékek, vesszőből fo...
Bővebben →BabArc fesztivál
Ez már a 3. jól sikerült BabArc utcafesztivál, a kultúrak és a mesterségek falusi találkahelye. Ott ahol a busómaszkfaragó, a kosárfonó, a népi játéko...
Bővebben →Borverseny a Kolpingban
A Bólyi Családok Keresztény Egyesületének 26. borversenyére 94 borminta érkezett, ebből 25 vörös és rozé, a többi pedig fehér nedűként. A neves zsűri ...
Bővebben →Közmeghallgatás prezentációval
A közmeghallgatás törvényi kötelessége az önkormányzatoknak. Bóly város vezetése is rendszeresen beszámol a település gazdálkodásáról és fejlesztési e...
Bővebben →Mohácsi kikötőben a Lajta monitor
Mohácson is kiköt és több napon át látogatható volt, a közel másfél évszázada vízre bocsátott Lajta monitor. A csatahajó a Magyar Honvédség 170 éves f...
Bővebben →Berkesd az összetartó falu
Kapitány Zoltánné Szécsi Katalin polgármester asszony, 2002 óta tartja kézben a csaknem 1000 főt számláló, Berkesd község közügyeit. Neki és a képvise...
Bővebben →Alföldi Állattenyésztési Napok
Idén 25. alkalommal várta érdeklődőit, Hódmezővásárhelyen a rangos szakkiállítás és vásár, amely hagyományosan három napon át tartott. A kiállítás az ...
Bővebben →