Helyi hírek, események


A 30. Villányi Vörösbor Fesztivál

2017.10.12

Rekordszámú, több mint 30 pincészet és mintegy 50 kulturális, könnyűzenei program várta a résztvevőket, a Villányi Vörösborfesztiválon, amelyet immáron 30. alkalommal rendeztek meg, a borvidék szívében. A hagyományosan október első hétvégéjén megtartott eseményre ellátogatókat,

a pincészetek teljes portfóliójukkal, a helyi éttermek és gasztronómiai kitelepülések pedig, a vörösborhoz illő ételkülönlegességekkel várták. A gurmék igazán otthon érezhették magukat Villányban, hiszen ízkavalkádban nem volt hiány. A magyaros ízvilág, nagyon is bejött, a borokat mértékkel, de nagy hozzáértéssel kóstolgató ínyenceknek. A pincegazdák és a vendéglátós szakemberek pedig, nagy alázattal és hozzáértéssel tették a dolgukat. Jó házigazdának bizonyúltak. Színpompás szüreti felvonulás tette még látványosabbá az eseményt. Borrendek, zenekarok, dalnokok és még sokan mások gondoskodtak arról, hogy emlékezetes maradjon a "karnevál". A főutcán végig kígyózó menetet tapssal köszöntötték a nézelődők. A rendezvény térre megérkező felvonulók és a fesztivál résztvevői, ünnepélyes megnyitó ceremónián vehettek részt. A borrendek bemutatása mellett, polgármesteri köszöntő és bordalok sokasága fokozta, a parádés hangulatot. Az esti nagykoncertre, mégtöbben érkeztek. Fantasztikus látványt nyújtott az emberáradat, a Magna Cum Laude koncertjén, szinte hullámzott a tömeg, a jó zenére. Ez volt sorban a 30., jövőre pedig jöhet a 31. Villányi Vörösbor Fesztivál. S habár a jó bornak nem kell cégér, elmodhatjuk, hogy az idei fesztivál, európai színvonalon zajlott. Villány hozta a kiváló formáját, a borok pedig fogytak hordószámra.


Montenuovo Nándor nyomában

2016.10.21

Folytatódott a Bólyi Nyugdíjasok Szabadegyetemének színvonalas előadás sorozata. Számos alkalommal érkeztek már Bólyba a Pécsi Egyetem tanárai, kiváló...

Bővebben →

Nagyasszony ünnep Bírjánban

2016.10.19

Október 15-e a Falusi Nők Világnapja. Ezt a napot 1996-ban egy genfi alapítvány kezdeményezte azzal a céllal, hogy elismerje a nők társadalmi munkáját...

Bővebben →

Lukács napi búcsú Zengővárkonyban

2016.10.19

Idén immáron negyedik alkalommal került megrendezésre Zengővárkonyban, ízes tájszólással élve: a sült "gesztinyés" Lukács napi búcsú. A hagyományt ala...

Bővebben →

Bajor sörfeszt Lippón

2016.10.19

No ilyen sem volt még Lippón - állapították meg a falu nagy öregjei. Pedig ők már láttak karon varjút, avagy Szír menekültet a község határában. Ezútt...

Bővebben →

50 éves a Pécsváradi Leányvásár

2016.10.19

Az 1966 óta megrendezésre kerülő Pécsváradi Leányvásár fél évszázados múlttal bíró, hagyományápoló rendezvénye, Baranya egyik legősibb településének. ...

Bővebben →

Hétvégi megye l-es eredmények

2016.10.18

Harkány-Ócsárd 1-5 gólszerzők: Hőnyi ill. Horváth Sz. (2), Kapusi, Horváth Gy., Varga Bóly-Siklós 1-1 gólszerzők: Szabó ill. Szívós Villány-...

Bővebben →

Nyugdíjas dalostalálkozó Szederkényben

2016.10.12

A nyugdíjasok megyei dalostalálkozója kiemelt eseménynek számít a szép korú egyesületek és dalkörök éves programnaptárában. Idén októberben Szederkény...

Bővebben →

Szépkorúakat köszöntöttek Bólyban

2016.10.12

A Bólyi Integrált Szociális Központ színes és tartalmas programmal köszöntötte az idősek hónapját. Jelképes is lehet az két kiemelt programelem, melye...

Bővebben →

Traktormúzeum Újpetrén

2016.10.12

A nyár végén átadott Palotai Traktor Múzeum mostanra közkedvelt turisztikai látványossággá nőtte ki magát Újpetrén. Érdekesség, hogy Európa minden tra...

Bővebben →

Szüreti menettánc Borjád utcáin

2016.10.12

A borjádiak megadják a módját a szüreti mulatságnak. Saját és vendég néptánc csoport bevonásával, látványos menettáncot mutatnak be második éve  a fal...

Bővebben →

Gőzölgő gombócok Geresdlakon

2016.10.11

A káposztás gőzgombóc tulajdonképpen a héveknédli egy speciális fajtája. Aki megfordul a Geresdlaki Gőzgombóc Fesztiválon, az láthatja, hogy milyen so...

Bővebben →

Mézédes nap a bólyi oviban

2016.10.11

Simon Gábor méhész előadásával megkezdődött az Őszanyó programsorozat a bólyi óvodában. Ha szúrós fullánkú méheket nem is, de sok virágot és mézet hoz...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162