Helyi hírek, események
Mecsek Rallye: Herczig nyert, Ranga Peti 4.
Péntektől-vasárnapig zajlott, az 51. Aquaprofit Mecsek Rallye, amely az ORB és ORC sorozat számára a prológgal, a Historic Eb nemzetközi mezőnye számára pedig gyorsaságikkal kezdődött. A Pécs Pláza parkolójában megtartott prológ óriási közönségsikert aratott. Rengetegen voltak kíváncsiak a rendkívül látványos showra, amely ezúttal is remek szórakozást nyújtott a rallye szerelmeseinek. Mindenki közelről csodálhatta meg a pilóták ügyességét, s képet kaphattak arról is, hogy micsoda erő rejlik ezekben a versenygépekben. Az R5-ösök pedig szinte brutálisak volta. A prológot követően a Pécs Expo udvarán felállított "szerelőcentrumban" kerestük fel a baranyai csapatokat, akik optimistán nyilatkoztak a másnapi rajt előtt. Az ORB és az ORC mezőnye számára szombaton kezdődött meg a száguldás a mecseki pályákon.
Ahogy azt sejteni lehetett, alapvetően az éves pontvadászat első helyéért, még csatában lévő két páros, azaz Herczig Norbert és Bacigal Igor, valamint Hadik András és Kertész Krisztián küzdelméről szólt az idei, azaz 51. Aquaprofit Mecsek Rallye trófeájának megszerzése is. Ebbe a gigászi küzdelembe, csak ideig-óraig tudott beleszólni egy-egy másik pilóta. Például Ranga Péter, aki a rutinos Szőke Tamás navigálásával mindkét szombati, Orfű – Ranga László úti, azaz az édesapjáról elnevezett, gyorsasági szakaszt megnyerte. Peti másnapra is rejtegetett gyorsasági győzelmet. Vasárnap reggel a Mecsek-ralikon régen látott verőfényes napsütésben, rengeteg néző várta Orfűn és Árpádtetőn az ORB mezőnyét a pályák mentén. A versenyzők szinte lubickoltak a népszerűségben. Az elvártnál is többet kockáztattak, így sokan ki is estek a küzdelemből. Fergeteges tempó, kiváló kvalitás, csúcstechnikák gigászi küzdelme. Így summázhatjuk a látottakat. A Széchenyi téren felállított céldobogóhoz az utolsó gyorsasági után futott be a mezőny. Ki-ki elért eredménye tükrében értekelte, a két nap küzdelmeit. Bár vasárnap egyetlen gyorsaságit sem nyert, így szombati előnyének felét riválisai lefaragták, a győzelmet taktikus autózással mégsem engedte ki a kezéből: Herczig Norbert, aki az 51. Aquaprofit Mecsek Rallye győzelme mellett az utolsó, egri futam végeredményétől függetlenül már most megszerezte 4. abszolút magyar bajnoki címét is. A győztes és valamennyi Bólyi TV által megszólaltatott résztvevő, élvezte az idei pécsi küzdelmeket. Jövőre pedig jöhet a sorban 52. mecseki száguldás. Már most invitáljuk önöket, a pályák szélére. Le ne maradjanak.
A Szociális Munka Napja
Óriási vívmány, hogy a Szociális Munka Napja országos ünneppé vált. Ezzel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a szférában dolgozókat megbecsüljék, hiszen...
Bővebben →Sikeres évet zár a Terrán
A 2018 -as év üzletembere díj birtokosa fogadta stábunkat, a Terrán Kft. pécsi központjában. Gódi Attila ügyvezető igazgatóval, az esztendő áttörő sik...
Bővebben →Mester és tanítványai
Versendi Kovács József tamburaiskolája, sorra termeli ki a kiváló zenészeket a dunaparti városban. Megannyi mohácsi zenekar köszönheti neki, létét és ...
Bővebben →Márton napi lampionos vonulás
A zimankós idő ellenére, idén is sokan elfogadták a nyárádi óvoda invitálását a Márton napi lampionos felvonulásra és az ezt követő programra. Hagyomá...
Bővebben →Előbb jött idén a Karácsony
Idén korábban jött a Karácsony Bólyba. Egésszen pontosan, advent előtt futott be a popikon Karácsony János a helyi Vigadóba, hogy élményszámba menő ko...
Bővebben →Átadó ünnepség Kölkeden
A Védőnöi szolgálat és a nyugdíjas klub felújított épületegységének átadására került sor Kölkeden. A kiemelt eseményt illusztris politikusok tisztel...
Bővebben →Erzsébet krónikája
Nem elég a hamut őrizni, a parazsat is táplálni kell... Ezen gondolat jegyébendöntött úgy.Erzsébet község Önkormányzata, hogy tapasztalt szakember bev...
Bővebben →Genetika és minőségi állattartás
A Bonafarm Mezőgazdaság és a Holstein Genetika Kft. közösen megrendezett Szarvasmarha konferenciájára került sor, a bólyi Erzsébet Vigadó tanácskozó t...
Bővebben →Összegyűjtötték a múlt értékeit
Bóly Város Képviselő-testülete, a Nyugdíjasok Szabadegyeteme, az Erzsébet Vigadó és egy új bólyi könyv szerzői várták a helyiek sokaságát, a szabadegy...
Bővebben →Könyv a szerb megszállásról
Könyvbemutatóra jöttek össze a mohácsiak, a helyi Kanizsai Dorottya Múzeumban. Itt ismerkedhetett meg a nagyközönség Nagy Kálmán és Lőrincz Árpád szer...
Bővebben →Jól hasít a Szendrő gárda
Elkapta az idei szezonban a fonalat, a megyebajnokságban szereplő Bólyi SE U19-es csapata. Jelenlegi 3. helyezésük igencsak tiszteletet érdemel. Az eg...
Bővebben →Új vizeken a Bólyi Cápák
A Gyorcsák József és Gyémánt Gábor edzőpáros irányítja napjainkban a bólyi Cápák thaibox szakosztályának edzéseit. Kicsik és nagyok együtt véve közel ...
Bővebben →