Helyi hírek, események


Mecsek Rallye: Herczig nyert, Ranga Peti 4.

2017.10.16

Péntektől-vasárnapig zajlott, az 51. Aqua­profit Mecsek Rallye, amely az ORB és ORC sorozat számára a prológgal, a Historic Eb nemzetközi mezőnye számára pedig gyorsaságikkal kezdődött. A Pécs Pláza parkolójában megtartott prológ óriási közönségsikert aratott. Rengetegen voltak kíváncsiak a rendkívül látványos showra, amely ezúttal is remek szórakozást nyújtott a rallye szerelmeseinek. Mindenki közelről csodálhatta meg a pilóták ügyességét, s képet kaphattak arról is, hogy micsoda erő rejlik ezekben a versenygépekben. Az R5-ösök pedig szinte brutálisak volta. A prológot követően a Pécs Expo udvarán felállított "szerelőcentrumban" kerestük fel a baranyai csapatokat, akik optimistán nyilatkoztak a másnapi rajt előtt. Az ORB és az ORC mezőnye számára szombaton kezdődött meg a száguldás a mecseki pályákon.

Ahogy azt sejteni lehetett, alapvetően az éves pontvadászat első helyéért, még csatában lévő két páros, azaz Herczig Norbert és Bacigal Igor, valamint Hadik András és Kertész Krisztián küzdelméről szólt az idei, azaz 51. Aquaprofit Mecsek Rallye trófeájának megszerzése is. Ebbe a gigászi küzdelembe, csak ideig-óraig tudott beleszólni egy-egy másik pilóta. Például Ranga Péter, aki a rutinos Szőke Tamás navigálásával mindkét szombati, Orfű – Ranga László úti, azaz az édesapjáról elnevezett, gyorsasági szakaszt megnyerte. Peti másnapra is rejtegetett gyorsasági győzelmet. Vasárnap reggel a Mecsek-ralikon régen látott verőfényes napsütésben, rengeteg néző várta Orfűn és Árpádtetőn az ORB mezőnyét a pályák mentén. A versenyzők szinte lubickoltak a népszerűségben. Az elvártnál is többet kockáztattak, így sokan ki is estek a küzdelemből. Fergeteges tempó, kiváló kvalitás, csúcstechnikák gigászi küzdelme. Így summázhatjuk a látottakat. A Széchenyi téren felállított céldobogóhoz az utolsó gyorsasági után futott be a mezőny. Ki-ki elért eredménye tükrében értekelte, a két nap küzdelmeit. Bár vasárnap egyetlen gyorsaságit sem nyert, így szombati előnyének felét riválisai lefaragták, a győzelmet taktikus autózással mégsem engedte ki a kezéből: Herczig Norbert, aki az 51. Aquaprofit Mecsek Rallye győzelme mellett az utolsó, egri futam végeredményétől függetlenül már most megszerezte 4. abszolút magyar bajnoki címét is. A győztes és valamennyi Bólyi TV által megszólaltatott résztvevő, élvezte az idei pécsi küzdelmeket. Jövőre pedig jöhet a sorban 52. mecseki száguldás. Már most invitáljuk önöket, a pályák szélére. Le ne maradjanak.


Összeállt a gyermekkórus Szediben

2018.05.22

A tanár úr ismét nagy fába vágta a fejszéjét. Beck László pályázati támogatással, létrehozta a Szederkényi Iskola "Kicsinyek" Kórusát, amely már át is...

Bővebben →

Nemzetiségi nap Bóly utcáin

2018.05.22

Ez kell a mai fiataloknak. Kimozditani őket a szürke hétköznapokból, kalandos projektnapot szervezni számukra és megmutatni sok sok érdekességet. Errő...

Bővebben →

Mária kiállítás Kisbudméron

2018.05.22

Az utóbbi idők legnépesebb rendezvényére készülődtek a kisbudmériak a helyi templomban helyet foglalva. Hosszú hetek kitartó gyűjtőmunkája fejeződött ...

Bővebben →

Nyugdíjasok a pincesoron

2018.05.15

Nevetéstől és zeneszótól volt hangos a nyomjai hegyoldal. A Budzsáklia-pincénél jöttek össze baráti találkozóra a szederkényi és bólyi nyugdíjasok. Ig...

Bővebben →

Fúvószenekarok babarci találkozója

2018.05.15

Csúcsot döntött a babarci sportpályán felállított rendezvénysátorban az egy négyzetméterre jutó zenészek száma. Nem hiába, hiszen térségi fúvószenekar...

Bővebben →

Tűzoltó és rendőr majális

2018.05.15

"Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!"- József Attila Altató című verse, részben ma is szép karrier pályát ígér. Hiszen a rendvédelmis hiva...

Bővebben →

Motoros szezonnyitó

2018.05.15

Sokadszorra is meghódították Pécset a ,,szelíd" motorosok, a kánikulát hozó szombat délután. A Dél-Dunántúli Motoros Egyesület által hetedik alkalomma...

Bővebben →

Borjádi foci és sörmajális

2018.05.14

Ez ám a sportos majális, konstatálhattuk a Borjádi Sportegyesület pályájához érve. A gyerekek gumimaciként ugráltak az ugróvárban, a fiúk meg szünni n...

Bővebben →

Gurmék a Zsolnayban

2018.05.14

A Pécsi Szelet, avagy a baranyai gasztro piknik, idén is május elsejére lett életre hívva, a Zsolnay Negyed árnyas és kevésbé árnyas szegleteibe. Sok ...

Bővebben →

Sportos babarci majális

2018.05.14

Amikor én még kis srác voltam, bizony másról szólt a majális. Felvonulás, tribün, lufik, sör és virsli. Ma pedig sörpadok, hűs hosszúlépés, pogácsa, s...

Bővebben →

Tvrtko legújabb könyve

2018.05.14

Telházas rendezvény a pécsi Apáczai Művelődési Házban. Egy rendhagyó könyvbemutatóra jöttek össze sok százan. Idézzük a szerzőt: "Az új könyv a legfon...

Bővebben →

TrachTag a bólyi suliban

2018.05.14

Vegyük fel egy hétköznapon a német népviseletünk egy darabját, és tegyünk ünneppé egy átlagos pénteket! Idézzük meg őseink emlékét és mutassuk be örök...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162